Davis Kupa: saját közönsége előtt kapott ki Románia és Magyarország is

Drámai meccsen kapott ki saját közönsége előtt Románia és Magyarország férfi tenisz Davis Kupa csapata is.

A románok Kolozsváron, a Szamos-parti multifunkcionális csarnokban fogadták Lengyelország legjobbjait az euró-afrikai zóna II. értékcsoportjának osztályzóján. Az első, szombati játéknap 1-1-es döntetlennel zárult, hiszen míg az első mérkőzésen Marius Copil 6-2, 6-4-re legyőzte Kamil Majchrzakot, addig Adrian Ungur rendkívül szoros összecsapáson (6-7; 5-7) kikapott Hubert Hurkacztól. A vasárnapi első meccset,k a párosok csatáját a HoriaTecău/Florin Mergea, így Románia egy győzelemre került a feljutástól, ám az utolsó két egyéniben a román teniszezők fejet hajtottak és ezzel Lengyelország lépett szintet.

A magyar Davis Kupa csapat számára még nagyobb volt a tét, ugyanis ők Budapesten a világcsoport osztályozón fogadták Csehországot.

A magyar válogatott álomrajtot vett, ugyanis a 19 éves Piros Zsombor öt szettben, 4 óra 23 perces mérkőzésen legyőzte az esélyesebb Jíri Veselyt. A második szombati mérkőzésen Valkusz Máté három szettben kikapott Lukas Rosoltól, így az első nap után itt is 1-1-es döntetlenre állt a párharc. 

Vasárnap Nagy Péter és Borsos Gábor kétszettes hátrányból fordítva legyőzte az esélyesebb Lukas Rosolt és Roman Jebavyt, így hasonlóképpen a kolozsvári román-lengyel összecsapáshoz, a házigazdák egy győzelemre kerültek a végső győzelemtől. És ahogy a Szamos partján nem tudtak élni a lehetőséggel, úgy a Duna partján sem sikerült, hiszen az utolsó két egyest Vesely és Rosol nyerte.

A két ország egymás elleni örökmérlegében a csehek immár 3-1-re vezetnek. Az egyetlen magyar siker 1976-ban született Budapesten, Taróczy Balázs vezetésével. A magyar csapat - amely 1996 után tavaly került vissza a legjobb 16 nemzetet felvonultató világcsoportba - a februári nyolcaddöntőben 3-2-re kikapott a tavaly döntős Belgiumtól, ezért kellett osztályozót játszania, elvileg a bennmaradásért. A DK-osztályozónak ezúttal azonban a 2019-es kiemelésen kívül nem volt komoly tétje, mivel a nemzetközi szövetség augusztusban radikálisan átalakította a sorozatot, és a párharcok vesztesei is szinte biztosan ott lesznek jövő februárban a világcsoport 24 csapata között.

Davis Kupa, osztályozó:
Magyarország-Csehország 2-3
Románia-Lengyelország 2-3

 

Kimaradt?