Erste Liga: három erdélyi csapat áll oda a rajtvonalhoz

A 2018-2019-es idényben összesen 11 csapat - közöttük három erdélyi - indul az Erste Ligában. A kiegyenlített erőviszonyok minden eddiginél izgalmasabb bajnokságot ígérnek.

Az Erste Liga szeptember 9-én, vasárnap rajtoló új idénye komoly változásokat hoz, hiszen a MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék a szlovák Extraligában szerepelnek, ám helyükre négy új klub érkezett. Ez azt jelenti, hogy összesen 11 csapat vetélkedik majd a várhatóan minden korábbinál kiegyensúlyozottabb bajnokságban.

Szőke Álmos ligaelnök a nívós csaták mellett arra számít, hogy a DEAC, a Schiller-Vasas HC, a Hokiklub Budapest és a Gyergyói HK új színt hoz az Erste Liga küzdelmeibe. A liga elnöke az évadnyitó budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: az elmúlt hónapokban rengeteg fejlesztés történt a csarnokokban, a nézői kiszolgálás terén, annak érdekében, hogy a jégkorong igazi családi szórakozás legyen. Szőke Álmos hangsúlyozta azt is, hogy a most induló idényben a korábbinál sokkal több fiatal jut bizonyítási lehetőséghez, ami az egész sportágnak hasznos lehet.

Az Erste Bank három új díjat és egy ösztöndíjat alapít a jégkorongsport további fejlődésének elősegítése érdekében – jelentette be Szabados Richárd, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese, az Erste Liga alelnöke.Az Erste Liga „Higgy magadban” ösztöndíjat elnyerő legjobb egyetemista játékos egy éven át vehet részt a pénzintézet hivatalos gyakornoki programjában az általa választott területen. Az Erste Liga „Higgy magadban” felfedezettje díjat a legnagyobb fejlődést mutató, nehéz körülmények közül feltört játékos kaphatja meg, a Gentleman Award a leginkább úriemberhez méltón jégkorongozó játékosé lesz, a Szurkolói Díj pedig annak a drukkernek jár, aki legaktívabban tartja össze és motiválja a szurkolói közösséget. Szabados Richárd szerint ugyan a bank számára már az első évben is kézzelfogható eredményeket hozott a szponzoráció, ám számukra még fontosabb a sportág szisztematikus fejlesztése.

A bajnokság vasárnap kezdődik, a csapatok pedig már alig várják a rajtot – derült ki az elhangzottakból.

A Csíkszereda részéről Csató Imre elmondta, hogy megpróbálják megnyerni a ligát, de több hasonló erősségű együttes van a mezőnyben, így nem lesz könnyű dolguk, a sikerhez pedig több tényező, köztük szerencse is kell. Hozzátette, még egy légióssal tárgyalásban állnak, így tovább erősödhet a gárda.

Balázs Attila, a Gyergyói HK elnöke elmondta, hogy a régi keretből kevesen maradtak, ezért olyanok légiósokat igazoltak, akik a színvonalat emelik, és megadják azt a szintet, amit a közönség elvár. „Nem akarunk a mezőny végén végezni, ezért erősítettünk. Komolyabb üzleti kör állt a klub mögé. Bízunk abban, hogy a rájátszásba jutunk. A fő cél, hogy a helyi fiatalok a KHL-esek mellett fejlődjenek, tanuljanak és példaképeket kapjanak” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón bemutatták a csapatok mezeit és az Erste Liga győztesének járó új kupát is.

Az Erste Liga 2018-2019-es szezonjának résztvevő csapatai: Brassói ASC Corona, DEAC, Dunaújvárosi Acélbikák, EV. Vienna Capitals, Fehérvári Titánok, Ferencvárosi TC, Hokiklub Budapest, Gyergyói HK, Csíkszeredai Sportklub, UTE, Schiller-Vasas HC

Kimaradt?