BL-selejtező: a MOL Vidi emelt fővel „sorolt át” az Európa-ligába

A Vidi FC 1-1-es döntetlent ért el a görög AEK Athén vendégeként, és 3-2-es összesítéssel elveszítette a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó párharcát, így ősszel az Európa-liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését.

A Vidi FC nem várhatta kedvező helyzetből az athéni találkozót, hiszen a párharc budapesti első meccsén az AEK Athén 2-1-re győzni tudott. A visszavágó előtt mindkét együttes szakvezetője képesnek tartotta a győzelemre és a továbbjutásra a csapatát, jóllehet utóbbihoz Marko Nikolic alakulatának minimum két góllal jobbnak kellett lennie a görög bajnoknál.     

Az Athénba még begipszelt kézzel érkező jobbhátvéd, Fiola Attila is vállalta a játékot, karján már csak egy kisebb rögzítőkötés volt. Vele ellentétben nem játszhatott az első mérkőzésen kiállított Huszti Szabolcs, mint ahogy a görögök második gólját szerző - szintén piros lapot kapott - Taszosz Bakaszetasz sem.     

Az első negyedórában a fehérváriak maximálisan betartották edzőjük azon utasítását, hogy nem kell fejetlenül támadni a továbbjutást jelentő sikerhez, hiszen többnyire a görögök vezettek támadásokat és alakítottak ki helyzeteket Kovácsik Ádám kapuja előtt. Az eleredő esőben kiegyenlítettebbé vált a játék, egy sarokrúgást követően Anel Hadzic fejese jelentett veszélyt a hazai kapu előtt, majd Danko Lazovic kiválóan elvégzett szabadrúgását tolta ki ujjheggyel Vaszilisz Barkasz.     

Félóra elteltével a Vidi FC kapusának kellett egymás után több nagy védést bemutatnia, miközben a fehérváriak nagy erőket mozgósítottak a gólért. A szünet előtt Marko Livaja húsz méterről eleresztett bombája centiméterekkel elkerülte a vendégkaput.     

A második félidő elején az AEK került közelebb a Bajnokok Ligája főtáblájához, miután a Fiola Attila szabálytalanságáért megítélt büntetőt Petrosz Mantalosz magabiztosan értékesítette. A Vidi FC nem esett kétségbe és egy Kosztasz Galanopuloszról saját kapuja felé vágódó beadással akár egyenlíthetett volna. Ami nem sikerült akkor, néhány perc múlva, az 57. percben összejött: Danko Lazovic remek szöktetésével Loic Nego lépett ki és higgadtan emelt a görög kapuba.     

A székesfehérváriak nem álltak le, továbbra is támadásban maradtak. A fehérvári gólszerző, majd Marko Scepovic távoli próbálkozása is góllal kecsegtetett. A Vidi FC előtt felcsillant a remény a győzelemre, mivel a lengyel játékvezető Hélder Lopest kiállította. A magyar bajnok az utolsó másodpercekig elkeseredetten küzdött a hosszabbításért, de nem sikerült újabb gólt elérnie.     

A lefújást követően dulakodás alakult ki a játékosok között, ezért a játékvezető a horvát Marko Livaját kiállította, míg Niklas Hultnak, Juhász Rolandnak és Danko Lazovicnak sárga lapot adott.

Az AEK Athén legutóbb a 2006/07-es idényben szerepelt a BL csoportkörében.

Nikolic büszke és szomorú

A Vidi edzője, Marko Nikolic a találkozót követően hangsúlyozta: két érzés kavarog benne, mert egyrészt büszke a csapatára és ahogy játszott Athénban, ugyanakkor szomorú is, mert nem tudtak bejutni a BL-be, amire előzetesen szinte senki sem számított. A játékosok mindent megtettek a továbbjutásért, mindent kiadtak magukból, de hiányzott egy kis szerencse a párharc során és az AEK kapusa is kiválóan védett - tette hozzá. Kiemelte, hogy jobbak talán nem, de rosszabbak sem voltak, mint a görög együttes. Megemlítette, hogy vasárnap az FTC ellen fontos bajnoki rangadó vár rájuk és aztán ősszel az Európa Liga, ahol pontot, pontokat szeretnének szerezni. Kérdésre elmondta: egészen kis dolgok döntöttek, de emelt fővel jöhettek le a Vidi futballistái a pályáról.

Az AEK trénere, Marinosz Uzunidisz szerint vezető góljuk után idegesen játszottak, mert sok pénz és a továbbjutás forgott kockán. Mint mondta, összességében jobbak voltak a Vidinél, ezért büszke a csapatára.

Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, visszavágó: 
AEK Athén (görög) - Vidi FC 1-1 (0-0) 
Athén, Szpirosz Luisz Olimpiai Stadion, 42 ezer néző, v.: Marciniak (lengyel)
gólszerzők: Mantalosz (48. - tizenegyesből), illetve Nego (57.)
sárga lap: André Simoes (81.), Hult (90+8.), illetve Nikolov (7.), Nego (38.), Hadzic (42.), Fiola (47.), Lazovic (90+8.), Juhász R. (90+8.)
piros lap: Hélder Lopes (81.), Livaja (90+8.)
AEK Athén: Barkasz - Bakakisz, Oikonomu, Lampropulosz, Hult - André Simoes, Galanopulosz - Hélder Lopes, Klonaridis (Ponce, 62.), Mantalosz (Cosic, 90.) - Livaja (Alef, 84.)
MOL Vidi FC: Kovácsik - Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic, Kovács I., Nikolov (Pátkai, a szünetben) - Lazovic, M. Scepovic

Kiesett az ukrán és a horvát Dinamo is

Az ukrán Dinamo Kijev és a horvát Dinamo Zagreb is kiesett, így a MOL Vidi FC-hez hasonlóak ők is az Európa-liga csoportkörében folytatják szereplését. Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a magyar válogatott hátvéd, Kádár Tamás végigjátszotta az ukrán csapat hazai mérkőzését, amely gól nélküli döntetlennel zárult a holland Ajax ellen.

BL-selejtező, 4. forduló, visszavágók:
Dinamo Kijev (ukrán)-Ajax (holland) 0-0, Továbbjutott: az Ajax, 3-1-es összesítéssel.
Dinamo Zagreb (horvát)-Young Boys (svájci) 1-2 (1-0), Tj.: a Young Boys, 3-2-es összesítéssel.
AEK Athén-VIDI FC 1-1 (0-0), Tj.: az AEK Athén, 3-2-es összesítéssel.

szerdán játsszák:

  • PAOK Szaloniki (görög)-Benfica (portugál) 22.00 (az első mérkőzésen: 1-1)
  • PSV Eindhoven (holland)-BATE Boriszov (fehérorosz) 22.00 (3-2)
  • Salzburg (osztrák)-Crvena zvezda (szerb) 22.00 (0-0)

A győztesek a Bajnokok Ligája, a vesztesek az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?