Cincinnati: leállították Simona Halep és Ajla Tomljanovic mérkőzését

Félbeszakadt a döntő játszmában Simona Halep meccse az ausztrál Ajla Tomljanovic ellen a 2 874 299 dollár összdíjazású cincinnati (Ohio) WTA-torna második fordulójában. A kiegyensúlyozott mérkőzés 4:6, 6:3, 4:3-ra állt, és a horvát származású lány adogatott.

A meccset 2 óra 6 perc után az eső miatt kellett félbeszakítani. A folytatásra román idő szerint csütörtök este nyolc órakor kerül sor – jelentették be a szervezők. 

Az első helyen kiemelt, tavalyi döntős Halep gyengén kezdte a meccset, az ausztrál teniszező 4:1-re és 5:2-re is vezetett. Halep feljött 5:4-re, de aztán egy kettőshibával elveszítette az első játszmát. A második szettben Halep jobban játszott, kevesebb hibát vétett, 3:2-nél brékelt, és 6:3-ra hozta a játszmát. 

A világranglista 58. helyén álló ausztrál játékos a harmadik szett előtt orvosi ellátását kért és ez kizökkentette jó passzusából Halepet, három game-t vesztett zsinórban. Hátpanaszaira hivatkozva Simona is orvost hívott, és ezt követően négy játékot zsinórban megnyert. A meccs a nyolcadik game-ben, az ausztrál játékos adogatása alatt, 15:30-nál szakadt félbe.

A mérkőzés győztese Ashleigh Barty-val (Ausztrália) játszik. 

Kapcsolódók

Kimaradt?