Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 7-13.)
  • 2018. szeptember 24., hétfő
    Gellért, Mercédesz
  • 13°
    Kolozsvár
    • 10°
      Csíkszereda
    • 11°
      Székelyudvarhely
    • 14°
      Gyergyószentmiklós
    • 11°
      Székelykeresztúr
    • 14°
      Kovászna
    • 13°
      Kézdivásárhely
    • 10°
      Barót
    • 12°
      Sepsiszentgyörgy
    • 17°
      Arad
    • 13°
      Gyulafehérvár
    • 22°
      Nagyvárad
    • 12°
      Beszterce
    • 13°
      Déva
    • 18°
      Nagybánya
    • 12°
      Marosvásárhely
    • 17°
      Zilah
    • 18°
      Szatmár
    • 13°
      Nagyszeben
    • 17°
      Temesvár
    • 12°
      Brassó
    • 15°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6559 LEI
    • 1 USD = 3.9517 LEI
    • 1 GBP = 5.2123 LEI
    • 100 HUF = 1.4386 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (június 7-13.)


-A A+

Kétségben az erő? – Két magyar államelnök-jelölt közül is választhatnak majd jövő tavasszal a felvidéki magyarok.

Megszólalt a héten az alig kéthónapos múltra visszatekintő ma7 felvidéki portálon Kolek Zsolt és a Bugár tizenkilencre lapot húz című publikációjában arról cikkezett, hogy a Híd elnökének hétvégi jelölése az államfői posztra „előre menekülésnek tűnik, hiszen a vegyespárt és elnöke a katasztrófakoalíció 2016-os megkötése óta csúszós lejtőre került.” Ugyanakkor nem tagadta: „az államfői jelölés mégis logikus lépés részéről, hiszen így némileg újrapozícionálhatja magát, a kampány során akár konfrontatívabb hangot megütve koalíciós partnereivel szemben.” Egyúttal ellentmondást nem tűrően kimondta: az MKP-nak fel kell venni a kesztyűt, mert „2019-ben Bugár Béla semmiképpen sem lehet a magyar közösség egységes jelöltje.”

„Fontosnak tartom, hogy a magyar közösség dolgáról is mondjak néhány szót. Bár ez igazából a miniszterelnök urat illeti. De én örömmel hallottam azokat az intézkedéseket, amelyeket a szlovák kormány tett az elmúlt időszakban. Magyarország egy speciális helyzetben lévő ország. Akkor tudunk bizalmi kapcsolatokat kialakítani a szomszédainkkal, ha úgy látjuk, hogy tisztességesen bánnak az ott élő magyar közösségekkel. És Szlovákia ebben a tekintetben sokat tett az elmúlt időszakban, én hálás vagyok ezért a miniszterelnök úrnak. Örülök, hogy a kisiskolák problémáját, amely fenyegető probléma volt, egy nagyvonalú kormánydöntéssel Szlovákia megoldotta. Köszönjük a vasúti többnyelvű tábláknak a döntését is, és örülünk annak, hogy a kisebbségi kulturális alapon keresztül a magyar közösséget nagyvonalúan támogatja Szlovákia.”

Orbán Viktor magyar miniszterelnök minősítette e szavakkal a szlovák kormánynak a felvidéki magyarságot érintő lépéseit két nappal ezelőtt, amikor az Országházban Peter Pellegrini szlovák kollégájával történt tárgyalását követően nyilatkozott a sajtó számára. Ezt megelőzően, rögtön már a tájékoztatója elején sietett kijelenteni, hogy „az első dolog, amit szeretnék leszögezni, hogy két sikeres ország találkozott itt ma egymással.”

Sikeres egy ország csak akkor lehet, ha annak kormánya a sikeres – gondoltuk magunkban botorul, de aztán rádöbbentünk, hogy rosszul tudjuk, akárcsak sok mindenki más, beleértve a magyar miniszterelnököt is. Bevalljuk töredelmesen, hogy oka a kései megvilágosodásunknak felettébb prózai: csak némiképp megkésve olvastuk a ma7 portálon megjelent Kolek Zsolt publicisztikát, a Bugár tizenkilencre lapot húz címűt. Amennyiben azt a közzététel napján, múlt szombaton megismertük volna, akkor már három nappal a magyar-szlovák miniszterelnöki csúcs előtt értesülhettünk volna arról, hogy Pozsonyban bő két esztendő óta egy „katasztrófakoalíció” kormányoz.

A jelek szerint Orbán Viktor is elmulasztotta a Kolek-jegyzet időben történő studírozását. Ha megtette volna, bizonyára sokkal visszafogottabb lesz a Pellegrinivel történt tárgyalásai után az elismerő szavakat illetően. Feltehetően óvakodott volna a legnagyobb nyilvánosság előtt dicsérni a jelenlegi „katasztrófakoalíciós” szlovák kormány tevékenységét és emellett még, horribile dictu, pozitívan értékelni a korábbi, Robert Fico vezette kabinet munkáját is.

Félévvel ezelőtt bemutatva a Híd elnökének egy terjedelmes interjúját, felemlegettük Menyhárt Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének egy Budapesten elhangzott őszinte és egyben meghökkentő vallomását. Menyhárt akkor elmondta: létérdeke lenne a felvidéki magyarságnak az MKP és a Híd kiegyezése, mert az ottani megosztottságnak vesztese az egész felvidéki magyar közösség. Azt is hozzátette: az egymásra találásnak maga is szorgalmazója lenne, de ez ügyben éppen saját pártjában ütközik falakba, mivel a megbékélésben ellenérdekelt MKP-s kemény mag gáncsoskodása miatt az egyezségre jutás esélytelennek tűnik. Hadd idézzük a pontosság kedvéért őt szó szerint: „másfél év tapasztalata mutatja, hogy van egy olyan erős mag, amely elképzelhetetlennek tartja az együttműködést a Híddal, ha csak ott nem cserélődik ki a vezetőség.”

Menyhárt nem kertelt és bevallotta: amennyiben ő és a pártvezetés néhány új, reformer tagja erőltetni próbálná a kiegyezést a Híddal, annak a következménye akár pártszakadás is lehetne. Azzal érvelt: a személyes sérelmeiken felülkerekedni nem képes, indulataikat fékezni nem is akaró erős magnak a képviselői inkább távoznának az MKP-ból, minthogy együttműködjenek azzal a Bugár Bélával, aki 2007-ig ennek a pártnak sikeres elnöke volt.

Talán nem fölösleges újólag is elmondani, hogy Bugárt annak ellenére puccsolt meg tíz évvel ezelőtt az akkori tisztújító közgyűlésen néhány akarnok, hogy „nélküle nem működhetett volna nyolc évig a régió legsikeresebb kormánya", amely egyebek közt és elsősorban éppen Bugár Bélának köszönhetően létrehozta Kárpát-medencében kisebbségi sorsba kényszerült magyarság egyetlen állami magyar egyetemét.   

Most pedig ugyanennek a kemény magnak egyik hangadójaként Kolek Zsolt „katasztrófakoalícióként” értékeli azt a Hídat is magába foglaló szlovák kormányt. Melyről köztudott – s ezt kitűnt a magyar miniszterelnök minapi szavaiból is –, hogy törvényeket kezdeményezett és fogadtatott el annak érdekében, hogy megoldódjon a végveszélybe került kis létszámú magyar iskolák helyzete, intézményesüljön a magyarok és más kisebbségek szavatolt költségvetési támogatása, illetve megvalósuljon a régi másik felvidéki magyar óhaj is, a vasúti táblák kétnyelvűsége a magyarlakta településeken. Hogy mindez melyik koalíciós pártnak és melyik pártelnöknek az érdeme, azt aligha kell részleteznünk.

Az az MKP-n belüli erős mag, mely – mint láttuk – „elképzelhetetlennek tartja az együttműködést a Híddal” újult erővel lendült támadásba most, amikor eldőlni látszik: úgy az MKP, mint a Híd is önálló elnökjelölttel száll be a jövő évi szlovákiai államfő-választási küzdelembe. A Híd már megtette a legfontosabb lépést ez ügyben, június 9-én, amikor a párt X. közgyűlése egyhangúan Bugár Bélát nevesítette e posztra. Alighanem ugyanezt az MKP is megteszi, hiszen már a párt már nyilvánosságra hozta: a párt Országos Tanácsa június 23-án döntést hoz arról, hogy a már ismert ringbe szálló négy elnökjelölt-aspiránsból végül ki lesz a befutó. Ők négyen a következők: Menyhárt József, az MKP 2016-ban megválasztott elnöke, Őry Péter, a párt Országos Tanácsának elnöke, Csáky Pál, volt MKP-elnök, egykori szlovák miniszterelnök-helyettes, jelenleg EP-képviselő és Miklós László, a zólyomi Műszaki Egyetem professzora, az 1998 és 2006 közötti Dzurinda-kormányok környezetvédelmi minisztere.

Ezek szerint körvonalazódik, hogy a jövő évi szlovák államfő-választáson két magyar jelölt is indulni fog. Az, hogy a felvidéki magyarok voksaira két magyar politikus is igényt tart majd, kevésbé szól arról, hogy Kiska elnök visszavonulását követően az alábbi képünkön, az MKP-s elnökaspiránsok portréja alatt látható Grassalkovich-palota új lakója a vegyespárt első embere, Bugár Béla lesz vagy pedig a Menyhárt József-Őry Péter-Csáky Pál-Miklós László kvartett vetélkedéséből kikerülő június 23.-i győztes.

Sokkal inkább annak lesz jelentősége, hogy egyik vagy másik jelölt majdani szereplése – amennyiben valóban mindkét párt kitart majd a saját kiválasztottja mellett – gyökeresen új helyzetet teremthet a felvidéki kis magyar világban. Az egyik vagy másik államfő-aspiránsra leadott voksok száma döntően meghatározhatja az őket delegáló pártok jövőbeni sorsát. Fennáll akár annak a veszélye is, hogy egyikük vagy másikuk, sőt a legpesszimistább forgatókönyvek szerint akár mind a kettő – teljesen eljelentéktelenedik. Talán nem kockáztatunk sokat kimondva, hogy egyet viszont holtbiztosan hozhat ez az esetleges felvidéki magyar-magyar vetélkedés: az ottani magyar közösség számára lélek- és identitásromboló csalódottságot

Közben pedig arról se feledkezzünk meg, hogy egy ilyen nemkívánt helyzet roppant kínosan érintheti az Európai Néppártot, hiszen ennek a pártcsaládnak úgy az MKP, mint a Híd is tagja. Aligha képzelhető el az EPP részéről, hogy kopírozni kívánná azt a botrányos politikatörténeti kuriózumot, melynek 2012 májusában tanúi lehettünk szűkebb pátriánkban. Emlékezetes, hogy akkor egy magyarországi néppárti formáció egyik vezetője a Magyar Polgári Pártnak korteskedett a szintén néppárti RMDSZ ellenében, egy másik ismert személyisége ennek a magyarhoni pártnak pedig, – éppen párttársával egy időben – arra bíztatott Székelyföldön, hogy becsületes székely-magyar ember csak az EMNP-re voksolhat, de, ha a jövőjét félti, arra a csúnya RMDSZ-re semmiképp se szavazzon.

Annak esélyét mi nem látjuk, hogy majd egyik nap, a majdani MKP-s kampányzárón Joseph Daul elnök, Gál Kinga és Manfred Werner személyesen vagy videóüzenetekkel lelkesíti az egybegyűlteket, másnap pedig a Híd hasonló rendezvényén, szintén Daul elnök vagy Antonio Lopez-Isturiz White főtitkár, esetleg Johannes Hahn és Antonio Tajani alelnökök meg Szájer József társaságában ugyanezt megteszi, és Bugár Bélát biztosítja az EPP feltétlen támogatásáról. Igaz, a politikában nincs olyan, hogy soha, elvégre tévedtünk már mi Orbán Viktorral együtt egy „katasztrófakoalíciót” illetően…

Mindezek után lássuk a Bethlen Gábor Alap által finanszírozott és Dunaszerdahelyen bejegyzett Pro Media Alapítvány által ezév április 11 óta működtetett ma7 internetes hírportál rovatvezetőjének, Kolek Zsoltnak a kockázatos vállalkozásáról szóló hírmagyarázatát, melyet Bugár tizenkilencre lapot húz címmel tett közzé.

A cikkszerző gyorsreagálásának elején (a jegyzet néhány órával azt követően látott napvilágot, hogy Bugárt ellenszavazat nélkül nevesítette a Híd országos közgyűlése államelnök-jelöltnek) a várható fejleményt „előre menekülésnek” ítéli, mert – de ebbéli véleményét már tudjuk – , „a vegyespárt és elnöke a katasztrófakoalíció 2016-os megkötése óta csúszós lejtőre került.” Az általa ekképp minősített hárompárti koalíciós kormányzás szerinte legnagyobb vesztese a Híd elnöke, mert úgy látja: „A Smerrel és a nemzetiekkel kötött házasság kikezdte Bugár jól felépített imázsát, a párt szlovák pillére nemcsak a húzóneveit veszítette el, a többségi nemzethez tartozó választók is jórészt kihátráltak a Most-Híd mögül.”

A folytatásban Kolek tovább szapulja Bugárt. Megállapítja, hogy „a tavaszi koalíciós válság idején tovább rombolta hitelét, a korábbi üdvöskéből mára az egyik legelutasítottabb közszereplővé vált a liberális szlovák véleményelit szemében. A karakteröngyilkosságot elkövetett Bugár Béla, józan számvetés szerint, képtelen arra, hogy nagyszámú szlovák választót szólítson meg.”

A liberális szlovák véleményelit Bugárra vonatkozó megítélését illetően nem is kívánunk vitába szállni a szerzővel, hisz van benne igazság, nem is kevés. Viszont épp a hivatkozott igazság kedvéért érdemes némiképp árnyalni az összképet, és főleg ne csak a liberális közvélemény-formálókra figyelni. Ami igaz lehet egyes pozsonyi redakciókban meg kávéházakban, korántsem érvényes egy egész társadalomra. A Kuciak-gyilkosságot követő tüntetéssorozat, annak következményeképpen a politikai válság a teljes szlovák politikai elitet megrázkódtatta, ténykérdés az általános politikusi bizalomvesztés. Nem véletlen, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások ki is mutatták: Nincs olyan politikus ma Szlovákiában, akinek a népszerűsége ne csökkent volna az év eleje óta, s egyikükben sem bízik a lakosságnak még a fele sem.”

A Focus ügynökség legújabb felmérése szerint választók szemében az államfő Kiskától, Bugár Bélán keresztül az ex-kormányfő Ficóig mindenkinek az ázsiója csökkent januárhoz képest. Viszont ettől függetlenül az is ténykérdés, hogy országos népszerűségi versenyben Bugárt mindössze négyen – Andrej Kiska köztársasági elnök, Peter Pellegrini miniszterelnök, a nemzeti párti Andrej Danko házelnök és a liberális párt elnöke, Richard Sulik előzi meg. Az ország ötödik legnépszerűbb politikusát az „egyik legelutasítottabb közszereplőnek” tartani nem éppen éleslátásra vall.

Ami pedig a józan számvetést illeti, miszerint a Híd elnöke képtelen lenne a szavazók megszólítására, szolgálnánk egy figyelmet érdemlő adalékkal, mely talán a felvidéki magyarok számára sem közömbös:

„Minden szlovákiai állampolgár elnöke akarok lenni: a szlovákoké, a magyaroké, a ruszinoké, a romáké"jelentette ki Bugár Béla azt követően, hogy pártja államfő-jelöltjévé vált hivatalosan. Elmondta azt is: alapos mérlegelés után jutott arra az elhatározásra, hogy részt vesz az államfői posztért vívott küzdelemben, mivel meggyőződése, hogy „ha olyan nagymértékű a társadalom megosztottsága, mint manapság, fontos, hogy olyasvalaki legyen a köztársasági elnök, aki felül tud emelkedni a vitákon és egyaránt közel áll a politikai paletta mindkét oldalához”.

Miután megtudtuk, hogy úgymond miért is nem lehet komolyan venni Bugárt, mint államelnök-jelöltet a többségi választópolgároknak, a kérdést Kolek az érintett szemszögéből igyekszik vizsgálni. Úgy véli: részéről racionálisnak tekinthető a döntése, hiszen így újra rivaldafénybe kerülhet, s a megtépázott korábbi tekintélyéből valamennyit vissza is tud szerezni: „Az államfői jelölés mégis logikus lépés a részéről, hiszen így némileg újrapozicionálhatja magát, a kampány során akár konfrontatívabb hangot megütve koalíciós partnereivel szemben.”

Eleddig volt az országos megközelítés, most következik a kérdés szlovákiai magyar nézőpontból történő megítélése. Ennek felvezetésével semmi gondunk, de ami ezt követően megjelenik a cikkben, annak kapcsán már felmerülnek bennünk a kérdőjelek. Megfellebbezhetetlennek tűnő kijelentések sorjáznak egymás után, ezekben a „nem, nem soha” egészen más tartalmú egykori megfogamzás egészen új értelmet nyer.

Ez az a hang, amit annak a bizonyos „kemény magnak” kapcsán oly keserűen szóvá tett annak idején Menyhárt József MKP- elnök, s mely az elmúlt néhány napban egyre inkább erősödőben van némelyik felvidéki orgánumban.

Erről könnyen meggyőződhet bárki, ha például ide kattint, és ott arról olvas, hogy „a szlovákiai nemzetiségek tételes felsorolásánál a ruszinok, ukránok, magyarok stb. mellett úgy tűnik, fel kell majd tüntetni a bugárokat is, akik pár évvel ezelőtt szinte észrevétlenül a magyarokból váltak ki. Nyelvük és hagyományaik még őrzik ugyan foltokban az eredetüket, gondolkodásuk, anyaországhoz való viszonyulásuk viszont már teljesen eltér a másikétól. Nemzetrész szerepüket is homály fedi! Nincs még kialakult identitásuk, a többség és kisebbség határán léteznek, inkább a többséghez igazítva lépteiket, létüket. Őszintén sajnálják, hogy a többség még nem igazán fogadja be őket, a kisebbség pedig már kivetette őket magából.”

Következzen tehát a Kolek féle Bugár-látlelet, majd a két, szentenciával felérő kinyilatkoztatás:

„Bugár számára az igazi tét azonban a magyar-magyar háziverseny megnyerése lehet. A pártelnök számára a legelőnyösebb pozíció az lenne, ha egyedüli magyar jelöltként futhatna neki a választásoknak. Szögezzük azonban le, hogy 2019-ben Bugár Béla semmiképpen sem lehet a magyar közösség egységes jelöltje. A Magyar Közösség Pártja törzsválasztói számára Bugár nem jelent választható alternatívát, ebből következően az MKP előtt sem lehet más politikai megfontolás, mint felvenni a kesztyűt.”

Kolek ezt követően sommás elemzésre adja a fejét, amit elmond, azzal aligha lehet vitatkozni. Legfeljebb annyiban, hogy nem feltétlenül a „végzetes meggyengülés” ismérve az, hogy kétségtelenül teret vesztett Hídat egy minapi közvéleménykutatás továbbra is parlamenti pártként mérte, míg az MKP-t most, mint annyiszor az elmúlt években, a parlamenti küszöb alatt.

„A vegyespárt szorult helyzetében tizenkilencre kért lapot, de ez a lap akár alsó is lehet. Ha Bugár nyíltsisakos küzdelemben megelőzi az MKP jelöltjét, azzal a már-már végzetesen meggyengült Most-Híd újabb lendületet kaphat. Ha azonban a magyar párt által támogatott jelölt megelőzi Bugárt, a vegyespárt utolsó aduját is elveszíti, menthetetlenül a politikai senkiföldjére kerül.”

A legnagyobb kihívást a következő hetekben és hónapokban az fogja jelenteni szlovákiai magyarság számára, amit Kolek Zsolt mostani jegyzetének legfontosabb mondata tartalmaz: „A kérdés az: kifizetődő stratégia Bugárral szemben az MKP valamely vezető politikusát csatasorba állítani?”

A választ a gyorselemzést záró vívódó eszmefuttatás adja meg, amihez egyetlen hozzátenni valónk lenne: a klasszikussá vált senecai mondás, a „cui prodest?  Kinek áll ez érdekében, hogy a felvidéki magyarok voksai majd két magyar jelölt révén osztódjanak? 

„Jól felépített, a közösség egészét képviselni hivatott civil jelölt híján, minden bizonnyal a politikához kötődő jelölt áll ki Bugárral szemben. Erre utal a párt által megnevezett négy jelölt személye. Ha a párt valamely vezető politikusát állítja ki, azzal nagyobbat kockáztat, de a jelölt mozgósító ereje is potenciálisan nagyobb. Az aktuálpolitikától nagyobb távolságot tartó jelölttel elméletileg a kevésbé elkötelezett választók könnyebben megnyerhetők, de a törzsválasztók részvételi hajlandósága alacsonyabb lehet. Jól látható, hogy a Bugár által feladott lecke cseppet sem könnyű, de nem is megoldhatatlan. Ne feledjük, a Most-Híd szorult helyzetből maximalizálta esélyeit, egy ezer sebből vérző koalíciós kormány keresztjét hordozva. A magyar választó dönteni fog, hogy a tapasztalt, de politikai hitelét már jórészt felélt jelöltet fogja támogatni, vagy egy mindenképpen hitelesebb jelöltet tüntet ki bizalmával.”



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X