Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (április 20-26.)
  • 2018. szeptember 24., hétfő
    Gellért, Mercédesz
  • 12°
    Kolozsvár
    • 10°
      Csíkszereda
    • 11°
      Székelyudvarhely
    • 10°
      Gyergyószentmiklós
    • 11°
      Székelykeresztúr
    • 13°
      Kovászna
    • 13°
      Kézdivásárhely
    • 10°
      Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • 15°
      Arad
    • 11°
      Gyulafehérvár
    • 15°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • 13°
      Nagybánya
    • 11°
      Marosvásárhely
    • 13°
      Zilah
    • 12°
      Szatmár
    • 10°
      Nagyszeben
    • 14°
      Temesvár
    • Brassó
    • 23°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6578 LEI
    • 1 USD = 3.9575 LEI
    • 1 GBP = 5.1941 LEI
    • 100 HUF = 1.4395 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (április 20-26.)


-A A+

Megalázzák délvidéki honfitársainkat a tervezett Vajdaság Napjával – „Ami a mi számunkra gyásznap, az nem lehet a velünk együtt élőknek ünnepnap.””

Megszólalt a héten a Vajdaság.mában Basity Gréta, az online lap munkatársa és egy helyszíni tudósításában egyebek mellett beszámolt arról, hogy a délvidéki magyarság kisebbségi önkormányzati szervezetének hétfői ülésén annak ellenére, hogy a jelenlevők közül senki sem értett egyet azzal a tartományi javaslattal, miszerint november 25-e legyen Vajdaság hivatalos ünnepnapja, ezt a véleményüket végül nem merték határozatban rögzíteni. A VMSZ-es többségű Magyar Nemzeti Tanács kibúvókat keresve hasonló öszvérmegoldás mellett döntött a Várady Tibor akadémikus melletti kiállás ügyében is. Szóban persze egyöntetűen elítélték ugyan a VMSZ és MNT alapító tagja, a nemzetközi tekintélyű jogászprofesszor ellen a magyarországi médiában napvilágot látott támadást, de hivatalos állásfoglalást ez esetben sem kívántak elfogadni. Mi több, az erre vonatkozó szolidaritásvállalási indítványt „indokolatlannak” ítélve, végül leszavazták.

„Száz év után hamarosan újabb megalázó pillanat következik a vajdasági magyarság történetében. Ha a tartományi kormány javaslatát megszavazza a vajdasági parlament, a magyaroknak is meg kell ünnepelniük a Délvidék elcsatolását hazánktól.

Amikor az első világháború végén az Osztrák–Magyar Monarchia egyre közelebb került a teljes katonai összeomláshoz, hazánk kisebbségei sorra megalakították saját nemzeti bizottságaikat. Miután létrejött a Szerb–Horvát–Szlovén Állam, a délvidéki területeken élő szerbek, bunyevácok és más szláv népek is akcióba léptek, és 1918. november 25-én kimondták a Bácska, a Bánság és Baranya csatlakozását Szerbiához. Az Újvidéken tartott nagy nemzetgyűlés természetesen egyáltalán nem reprezentálta az itt élők nemzetiségi arányait – olyannyira, hogy a 757 résztvevő között csak egyetlen magyar volt. Ez azonban cseppet sem zavarta a nagyhatalmakat, így miután a Szerb Királysághoz csatlakozó területekből megalakult a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, a szerb katonaság francia segítséggel elfoglalta hazánk délnyugati részét.

Az előállt helyzetet a trianoni békeszerződés szentesítette.”

A közelmúltban kivégzett Magyar Nemzet húsvéti számában, március 31-én Majlát Roland kongatta meg e szavakkal a vészharangot Magyarországon. Arról cikkezett, hogy belgrádi kezdeményezésre merénylet készül a 20. században oly sokszor megpróbált vajdasági magyarság ellen. A Föld a szájban – A szerb állam ismét a délvidéki magyarok megalázására készül című publicisztikájában arról számolt be, ami Szerbiában már régóta közbeszéd tárgya volt, de Magyarhonban vajmi kevesen tudtak róla: annak a nagy nemzetgyűlésnek a századik évfordulóját, melyen az Újvidéken összesereglett egyesítéspárti küldöttek eldöntötték, hogy Bácska, Bánság és Baranya csatlakozik a Szerb Királysághoz, országosan, beleértve a Vajdaságot is, méltóképpen meg kell ünnepelni.

Az alaphangot az 1918-as uniót deklaráló nagygyűlés centenáriumi ünnepségeire vonatkozóan a szerb államfő adta meg. Aleksandar Vučić 2017. november 22-én a tartományi vezetőkkel folytatott megbeszélésen kijelentette: „Szerbia számára nincs fontosabb dátum annál, mint amikor a Nagy Nemzetgyűlés úgy döntött, hogy Vajdaságot Szerbiához csatolják.” Rögtön hozzátette azt is: „Ezzel megmutatjuk, hogy közösségünket nem lehet semmivel sem megtörni, és hogy mennyire szeretjük és tiszteljük mindazokat, akik a többnemzetiségű Vajdaságban élnek, akik békében élnek itt, és a hazájuknak tekintik ezt az országot.”

Közbevetőleg hadd jegyezzük meg, hogy Vučić felettébb nagyvonalúan bánt a történelmi tényekkel. Ő Vajdaság csatlakozásról beszélt annak ellenére, hogy a ’918-ban egybegyűltek valójában nem is a Vajdaság, hanem a Bácska, a Bánság és Baranya jövőbeni hovatartozásáról döntöttek. Maguk a nyitóképünkön látható lelkes egykori unionisták sem akarták önmagukat Nagy Nemzetgyűlésnek (Velika narodna skupština) nevezni, hanem a Bánátban, Bácskában és Baranyában elő szerbek, bunyevácok, valamint egyéb szlávok nagy nemzetgyűlésének (Velika narodna skupština Srba, Bunjevaca i ostalih Slovena u Banatu, Bačkoj i Baranji). A 757 küldöttből álló ad-hoc testület, akik közül 578 szerbnek, 84 bunyevácnak, 62 szlováknak, 21 ruszinnak, 6 németnek, 3 sokácnak, 2 horvátnak, 1 pedig magyarnak vallotta magát, már csak azért sem mondhatta ki Vajdaság csatlakozását Szerbiához, mert ők mindannyian sokkal merészebbet álmodtak. Az akkori döntésük szerint, melyet utóbb felülírtak a nagyhatalmak Trianonban, szerb fennhatóság alá került volna Pécs, Baja és Mohács éppúgy, mint Temesvár, Resica és Lugos is. Köztudott tény, hogy az egyesítést kinyilvánítók között ott voltak e városok úgymond „teljes felhatalmazással” rendelkező delegáltjai. 

A Szabad Magyar Szóban a köztiszteletben álló oromhegyesi tanár és politikus, Balla Lajos, egykori belgrádi parlamenti képviselő a Vučić bejelentés után azonnal megszólalt és el is élcelődött a szerb államfő sajátos históriai ismeretein. Ismertette, hogy valójában miért nincs köszönőviszonyban sem a valósággal az utólagos legendagyártás, de ennek a szókérésnek nem sok foganatja volt. De a mítoszgyártásban élenjárók miért is figyeltek volna egy olyan véleményre, mely nagy nemzeti hevületek idején, horribile dictu, azt az impertinenciát követi el, hogy az igazságkimondással operál.

Ekkorra már eldőlt, hogy a csatlakozás centenáriumának központi ünnepségeit Belgrádban rendezik meg, már hozzá is láttak az újvidéki Hozzácsatolás Múzeumának kialakításához, melynek megnyitását a századik évforduló ünnepére tervezik. Ugyanakkor döntés született arról is: tévésorozat készül az őszi jubileumot köszöntve, emellett többhetes rendezvénysorozatra is sor kerül majd, melynek keretében színházi előadásokat, koncerteket és egyéb gálaműsorokat is terveznek.

A vajdasági magyarok számára egy arculcsapással ért fel, hogy januárban Igor Mirović tartományi kormányfő bejelentette: szeretné, ha november 25-ét beiktatnák az állami ünnepek soraiba, annál is inkább, mert „a tartomány megérdemelné, hogy saját ünnepnapja legyen.” Egy hónappal ezelőtt az ötletét már hivatalossá is tette: március 21-én a Tartományi Kormány arra terjesztett be javaslatot, hogy Vajdaság Napja november 25-e legyen, amely egyben hivatalos állami ünnepnap is lenne. Amennyiben a közvitára bocsátott előterjesztést (az elsőt a közelmúltban már meg is tartották) a vajdasági törvényhozás elfogadja, attól kezdve a délvidéki magyaroknak is ünnepelniük kellene minden évben azt, hogy elszakították őket az anyaországtól.

Ma egyedül a Vajdasági Magyar Szövetség, mint a délvidéki magyarság legnagyobb pártja lehetne az az egyetlen politikai formáció, mely megakadályozhatná, hogy egy gyásznapot ne ünnepeltessenek meg az ott élő honfitársainkkal. A VMSZ ugyanis mind tartományi, mint pedig országos szinten a vezető kormánypárt koalíciós partnere, első embere, Pásztor István pedig a tartományi parlament elnöke. A határozott kiállás akkor, amikor a majdani jogszabály még csak tervezet formájában létezik, sőt azt társadalmi vitára bocsátották, – sokat nyomhatna a latban. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy létezik már egy precedens december elseje révén, s minden bizonnyal a szerb vezetéssel amúgy kitűnő viszonyban lévő Budapest reakciója se lenne más, mint a román nemzeti ünneppel kapcsolatosan. Az Orbán-kormány álláspontja egyértelmű volt két évvel ezelőtt, amikor kimondta, „a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején.” Nincs okunk kételkedni afelől, hogy hasonlóan vélekedik majd, akkor is, ha Szerbiában a „december elseje” történetesen november 25-re esik. Viszont ehhez az is kellene, hogy a magyar kormány stratégiai partnere a VMSZ is egyértelműen foglaljon állást.

A Magyar Nemzeti Tanácsban hétfőn történtek nem erről a remélt határozottságról, nem a bátor kiállásról, hanem inkább tájba simulásról tanúskodnak. Így aztán könnyen megeshet, hogy az idén, november 25-én a Bem-rakpart megtiltja majd a szabadkai magyar főkonzulnak, hogy részt vegyen azon a Vajdaság Napja alkalmából rendezendő díszünnepségen, melyet hivatalból a vajdasági tartományi törvényhozás magyar nemzetiségű elnöke fog majd megnyitni. 

De ne vágjuk a dolgok elébe. Adjuk át a szót a Vajdaság.ma tudósítójának, akinek beszámolójából kiderül, az MNT tagjai szóban ugyan elítélték a Vajdaság Napjára vonatkozó javaslatot, de ódzkodtak attól, hogy ezt hivatalos állásfoglalásban is megtegyék. Mi tagadás, furcsán értelmezték a demokráciát minap a vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzati szervezetében. Csak egyetérthetünk azzal az ottani honfitársunkkal, aki így kommentálta a hétfői történéseket bemutató, alább ismertetendő pillanatfelvételt: „A demokráciában azt nézik, ki hogyan szavaz, és nem azt, amit mond. Egyben, meg kell jegyezni ez a szóban támogatjuk, majd leszavazzuk húzás erkölcsileg és politikailag is romlott dolog.”

„Tari István javasolta, hogy a tanács foglaljon állást a Vajdaság autonóm kormány által közvitára bocsátott Vajdaság hivatalos ünnepnapjára tett javaslatról. A VMDK képviselője szerint erre jogi alapot az MNT alapszabálya ad, amely kimondja a Szerbiában élő magyar közösség teljes és valós egyenrangúságát is. Arra kérte a tanácstagokat, hogy utasítsák el a közös ünnepnap november 25-én történő megünneplését. Szerinte az 1918-ban megtartott újvidéki Nagy Nemzetgyűlés történelmileg is vitatható, másfelől ez az itt élő magyar kisebbség gyásznapja – fogalmazott. „Ezt követőn iszonyú szenvedésözön zúdult a közösségre, és ha egymás érzékenységét tiszteljük, akkor nem azt a napot tűzzük ki a tartomány napjának, amikor a magyarság megtöretése zajlott” – mondta a VMDK listájának képviselője. Hozzátette: „Ami a mi számunkra gyásznap, az nem lehet a velünk együtt élőknek ünnepnap.”

Hajnal Jenő, a tanács elnöke kifogásolta a beadvány jogi indoklását, mégis fontosnak tartotta, hogy napirendre tűzzék a javaslatot. Viszont elmondása szerint nem a békés együttélés ügyét szolgálja ez a vita, és nyilvánvaló még sokat vitatkozhatnak a nemzetek arról, hogy kinek mit jelentett november 25-e. Az egyetlen járható útnak azt tartja, hogy a tanács a korábban megalapozott kisebbségi vonatkozásban legjelentősebb ünnepnapok tartományi szintű elfogadását indítványozza Nyilas Mihály tartományi titkár levelére válaszolva, miszerint a vajdasági magyarság március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át nevezi meg ünnepnapjaként. Az MNT döntéséből eredően egyértelmű, hogy ez a három ünnepnap a Vajdaság autonóm tartomány területén élő magyarság ünnepnapja. Arra kérte a képviselőket, hogy ne fogadják el Tari beadványát, viszont hozzátette, hogy november 25-e mindig is gyásznap volt a magyarság körében.

Joó-Horti Lívia (MM) szintén fontosnak ítélte a hivatalos napról szóló napirendi pontot, ugyanakkor kijelentette, hogy szerinte nem lehet azzal magyarázni annak elutasítását, hogy „nekünk megvannak a saját nemzeti ünnepeink”. A képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy november 25-e legyen Vajdaság napja, és egyben minden Vajdaságban élő nemzeti közösség napja. Nem lehet mindnyájunk közös ünnepének napja az, amikor egy itt élő kisebbség döntött arról, hogy elszakítsa ezt a régiót – fogalmazott a képviselő asszony.

Dudás Károly (MÖ) szerint vannak olyan kérdések, amikre reagálnia kell a közösségnek, Tari előterjesztése is ilyen. Szívében mindenki egyetért azzal, hogy elutasítja a tartományi kormány javaslatát – mondta –, az más kérdés, hogy hogyan reagál erre a tanács. A tolerancia sajnos egyirányú utca, ezt tapasztalta a magyarság a Demokrata Párt, a Szerb Haladó Párt vagy a Szerbiai Szocialista Párt részéről is, mindig a kisebbség volt tekintettel a többségre – mondta a képviselő, aki szerint a Szerb Radikális Párt körei nyomásának tesz eleget a tartomány a hivatalos ünnepnap dátumának kiválasztásával. „Egyértelmű, hogy mélységesen felháborít mindenkit ez a javaslat, de ismert az a politikai bölcsesség is, hogy használj, és ne árts” – fogalmazott Dudás. Felelősségteljes döntést kell hozni – tette hozzá. Hasonló történt Romániában, Szlovákiában és mindenhol a Kárpát-medencében – mondta –, hogy a kisebbséggel próbálják megünnepeltetni a saját nemzeti tragédiáját. Dudás szerint indokolt a beadvány elfogadása, ám a szavazáskor tartózkodott a képviselő.

Végül ketten támogatták Tari István beadványát, négyen tartózkodtak, a többi tanácstag viszont többségi szavazattal elutasította a hivatalos állásfoglalást.”

Nem válik a Kárpát-medence más tájain oly annyira irigyelt vajdasági magyar kulturális autonómia legfőbb döntéshozó szervezetének dicsőségére az sem, hogy nem kívánt szolidaritást vállalni azzal a Várady Tiborral, akinek életútját, kivételes tudósi és politikusi teljesítményét, illetve közössége iránti elkötelezettségét egy korábbi cikkünkből olvasóink már részletekre terjedően megismerhették.

Hasonló kiállást szeretett volna elérni a VMSZ és MNT alapító tagjának, a védelmében a nemzeti tanács három tagja, Joó-Horti Lívia, Zsoldos Ferenc, Siflis Zoltán, akik úgy ítélték meg: szolidaritást vállalni a nyilvánosság előtt morális kötelesség azzal szemben, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy ma egyáltalán nemzeti tanácsokról beszélhetünk Szerbiában.

Ahogyan Tari István előterjesztése a magyarokat megalázó vajdasági magyarok „december elsejét” illetően nem járt eredménnyel, ugyanúgy áldozata lett a köntörfalazásnak és mismásoló jogászkodásnak a Váradynak erkölcsi elégtétellel szolgálható és remélt bajtársi kiállás.

Hiába kérte az ellenzéki Joó-Horti Lívia, hogy az MNT támogassa a Magyar Mozgalom beadványát és vállaljon nyíltan is közösséget az anyaországban lehazaárulózott Várady Tiborral – ez végül nem történt meg.

Hiába érvelt a képviselő asszony azzal, hogy miután senki nem reagált a vádakra, legalább a Várady Tibor magánvagyonából is többszörösen támogatott Magyar Nemzeti Tanácsnak illene kiállni a jogászprofesszor mellett, a lelkiismeretre történő apellálás falra hányt borsónak bizonyult.

Hiába mondta el ő az itt megtekinthető videófelvétel tanúsága szerint, ezt megtenni már csak azért is indokolt, „mert azt a törvényt, amit még megnyirbálatlanul 2009-ben elfogadott a szerb skupština a nemzeti tanácsokról, az nagyrész az ő tevékenységének köszönhetően íródott meg, ezért van többek közt autonómiaságunk és autonómia szervünk Vajdaságban” – e szavak nem érték el a remélt hatást. Hogy miért tekinthetjük akár obstrukciónak azt a sok mellébeszélést, mely végül zátonyra futtatta a nemes kezdeményezést, arra fény derül a Vajdaság.ma munkatársának a tudósításából, melyet alább szöveghűen közreadunk:

„Utolsó napirendi pontként Joó-Horti Lívia indokolta a Magyar Mozgalom beadványát, melyben arra kérte az ellenzék a tanácsot, hogy foglaljon állást a dr. Várady Tibor személyét ért vádaskodás és listázás ügyében. A magyarországi Figyelő hetilap olyan cikket közölt, amely a Magyar Nemzeti Tanács egyik, hazai és nemzetközi megbecsülésnek örvendő, korábbi tagját és jelenlegi támogatóját, dr. Várady Tibor akadémikust, valamint a magyar és a nemzetközi tudomány más kiemelkedő képviselőit, a civil szféra meghatározott tagjait egy „spekuláns embereiként” tüntette fel egy listán – állt az indoklásban. Joó-Horti Várady érdemei között felsorolta a kisebbségi autonómiáért, oktatásért, tájékoztatásért és jogokért tett kimagasló érdemeit és nemzetépítő munkásságát. A képviselő asszony szerint miután sem az Európa Kollégium, sem a diákszervezetek, sem senki nem reagált a vádakra, a Várady Tibor magánvagyonából is többszörösen támogatott Magyar Nemzeti Tanácsnak kötelessége kiállni a jogászprofesszor mellett.

Hajnal Jenő elmondta, hogy ennek a beadványnak sincs meg a kellő jogalapja. Az MNT mint a vajdasági magyarság jogainak védelmével felruházott testület nem rendelkezik olyan felhatalmazással sem, ami a magyarországi lapokban megjelenő tartalmakat cáfolhatná – tette még hozzá. A cikk egyébként sem Várady Tiborról szól – mondta Hajnal –, hanem egy olyan listáról, amely többeket is érint. Hajnal Jenő szerint az állásfoglalással maguk az MNT tagjai válnának karaktergyilkosokká, mert döntésükkel még nagyobb jelentőségűnek tüntetnék fel az újságcikket. A tanács tagjai tisztelik dr. Várady Tibort, és szerintük, akkor tesznek legtöbbet a személyiségének védelmében, ha nem tesznek semmit, csak nyilvánosan megköszönik a munkáját – mutatott rá Hajnal Jenő, aki szerint őt magát is gyakran érték igaztalan vádak. Felháborította a listázás Dudás Károlyt is, bár szerinte nem kell egy periférikus lap listázására reagálni, igaz, hogy az kormányközeli – mondta. Ha hivatalos magyar szervek rekesztették volna ki bármilyen módon a jogászprofesszort, akkor talán lenne létjogosultsága a nemzeti tanács állásfoglalásának – tette hozzá Dudás. Így viszont egymás között elmondják, hogy méltatlan a cikk, de a nyilvános közbeszédnek nem kell egy periférikus lappal foglalkoznia – hangsúlyozta a Magyar Összefogás képviselője. A három ellenzéki képviselő beadványát végül szavazattöbbséggel leszavazta a tanács.”



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X