• 2017. november 23., csütörtök
    Kelemen, Klementina
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • 11°
      Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • 11°
      Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6546 LEI
    • 1 USD = 3.9306 LEI
    • 1 GBP = 5.2287 LEI
    • 100 HUF = 1.4860 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (október 18-23.)


-A A+



Markó Béla interjú a Figyelőben: „Ma azért vagyok mélyen elégedetlen Brüsszellel és az USA-val, mert a kelet-európai államok NATO- és uniós csatlakozásával megoldottnak tekintették a problémákat.”

Megszólalt a héten a Figyelőben Markó Béla az RMDSZ volt elnöke és a Katalónia: Brüsszelnek változnia kell című, Borbély Tamás által készített interjújában elmondta: a katalán függetlenségi referendumot követően az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak fel kell hagynia azzal a kizárólagosan gazdasági szemléletű megközelítéssel, „miszerint ha az egzisztenciális problémákat megoldjuk, s gazdasági szempontból jól működik egy régió vagy egy ország, nem jelentkeznek identitáris konfliktusok.” Markó emellett arról is szólt, hogy milyen tanulságok szűrhetők le a katalán népszavazásból Brüsszel, Washington és Bukarest számára. Kifejtette azt is, hogy a kisebbségvédelmet uniós szinten is szabályozni kellene és ez miért is megkerülhetetlen teendő. Továbbá érvelt egy reménybeli „mozaik-Európa” kialakítása mellett, melynek kialakítása biztosíthatná százmilliók jó közérzetét az EU országaiban.

„Úgy tűnik, a katalánoknak – vagy egy részüknek – ma rossz üzlet spanyolországinak lenni, és üzleten én most nem a pénzbeli, hanem a közérzeti – identitáris – nyereséget vagy veszteséget értem. Ma is változatlanul az Európai Unió híve vagyok, akárcsak húsz-huszonöt évvel ezelőtt, egyszerűen azért, mert a globalizálódó világ kihívásaira egymagunkban nem tudunk válaszolni. Meg aztán kisebbségi létünkben már az is felbecsülhetetlen győzelem, hogy oda utazunk ebben a multikulturális konglomerátumban, ahova éppen akarunk. Ám ha tartósan fenn akar maradni ez a mi közös Európánk, akkor újra kell gondolni a prioritásokat, és tetszik, nem tetszik, el kell fogadni azt is, hogy így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában nemcsak spanyolok vannak az EU-ban, hanem katalánok, baszkok vagy galiciaiak is, és hogy amikor a brüsszeli bürokraták valamit elképzelnek Romániában – mondjuk autópályát -, akkor az itt élő majdnem másfél millió magyar érdekeire – közérzetére – is gondolniuk kell.”

Október első napjaiban a Transindexen közölt Katalán tanulságok című közéleti-politikai esszéjében, melyből fentebb idéztünk, egy spanyolországi vakációs út személyes tapasztalatainak apropóján értekezett Markó Béla arról, hogy ismételten rá kellett jönnie: amennyiben az Európai Unió  továbbra is csak a közös piac jótékony hatására fókuszálva reméli 28 ország 510 millió lakója számára a jó közérzet beköszöntését (ez a szám a Brexit után 65 millióval fog csökkenni majd) – keresztet vethet a saját jövőjére. Nem vitatva, hogy a kedvező közhangulat kialakulásában kiemelten fontos helye és szerepe lehet egy adott régió gazdasági fejlettségének, úgy ítélte meg: valójában itt ennél többről van szó, hiszen már maga a kérdés is sokkal összetettebb. Mindennek alfáját és ómegáját a sajátosságok, az identitás figyelembe vétele jelenti, melynek természetesen van gazdasági vonatkozása is, de ez nem élvez primátust a nyelvi, kulturális és vallási kötelékekkel szemben, sőt…

Mindezt annak érdekében kívánta Markó Béla tisztázni, hogy olvasója megérthesse: „mi a baja a nagyon gazdag Katalóniának, és mitől elégedetlen a viszonylag szegény Székelyföld is.” A tisztánlátás kedvéért azt is rögtön hozzátette, mielőtt bárki félreérthetné a két régió összevetését és netán sanda szándékokat feltételezne az összehasonlítás okán: „nem a követelések azonosak, hanem az elégedetlenségek hasonlóak mindkét esetben: identitárisak.”

Markó Béla hivatkozott publicisztikájának magyarországi népszerűsítéséről a jobboldali, konzervatív, illetve szabadelvű nézeteket nyíltan felvállaló és képviselő Mandiner gondoskodott. Azzal pedig, hogy a legkülönbözőbb véleményeket reprezentáló publikációknak helyet adó, viszont a redakció álláspontját mindegyre saját véleménycikkekben rögzítő portál megjelentette ezt a az  el- és továbbgondolandó tanulságokban bővelkedő Markó-írást, egy olyan szempontból is jó szolgálatot tett a magyarországi olvasótáborának, mely első pillantásra talán nem is tűnhetett fel a nagyérdeműnek.

Miről is van szó? Szerintünk azért is szükség is volt erre a „jószolgálati” tettre, mert ezt megelőzően a Mandiner redakciója a katalán téma kapcsán sajnos egy zavarkeltő publikációt is közölt. A lap ugyanis egy olyan véleményt is közreadott, és nem a tallózó rovatában, hanem „saját kútfőből” merítve, mely az október elsejei függetlenségi referendum lehetséges hatását abban vélte felfedezni, hogy „egyes számítások és remények szerint a következő évtizedekben egyes határon túli magyarlakta területek is élni fognak a népszavazás útján kinyilvánítható szabadságigényükkel.”

Néhány nappal a Markó jegyezte Katalán tanulságokra történő figyelemfelhívása előtt, jelent meg a Mandiner egyik szerkesztőjének a Katalónia elszakad, felkészül Székelyföld címmel az az az értékelése, mely nemcsak bombasztikus címével okozhatott zavart a fejekben, és növelte azok számát, akik sanda szándékokat feltételeznek bárhol az erdélyi autonómiatörekvések hallatán. Ennél is nagyobb volt a gond megítélésünk szerint a cikkírónak a jegyzete végén fellelhető, félre nem érthető megfogalmazású következtetésével, mely így hangzott „Katalónia elszakad. Felkészül Székelyföld, egy nap pedig talán egész Erdély.” 

Ilyen és ehhez hasonló konzekvenciákat levonni a katalán függetlenségi népszavazás kapcsán, felettébb megtévesztő a magyarországi közvélemény számára.  Ott, ahol nem kevesek, önmagukat is becsapva most a dominóelv érvényesülését vizionálják lelkesen, effajta megállapítást tenni csak a klasszikussá lett szólásmondással minősíthető: „Ez több mint bűn, ez hiba volt.”

Mindezek előrebocsátásával gondoljuk úgy: felettébb hasznos, ha olyan érvekkel alátámasztott, kijózanító és tárgyilagos véleménnyel is szembesülnek e napokban, Pannóniában, mint amelynek az ismertetésére egy Markó Bélával készült interjú révén a Figyelő vállalkozott legfrissebb számában. A vele folytatott beszélgetés Katalónia: Brüsszelnek változnia kell címmel jelent meg, a kérdező pedig Borbély Tamás volt.

Talán nem fölösleges megjegyeznünk, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szövetség volt elnökének erről a helyzetértékeléséről, melynek bemutatására ezúttal vállalkozunk, korántsem csak a mintegy 13-14 ezer példányban megjelenő hetilap olvasói értesülhettek, hanem ennél nagyságrendekkel sokkal többen. Az interjúra ugyanis külön cikkben kívánta felhívni a figyelmet, s egyúttal a beszélgetés néhány fontos részletét is ismertette a legnépszerűbb, ráadásul ingyen terjesztett magyar napilap, a 150 ezres példányszámban megjelenő Lokál online változata is aznap, amikor utcára került a Figyelő október 19.-i száma. Nyílván ez annak köszönhetően történhetett így, mert a hetilap főszerkesztője, Lánczi Tamás közel áll a kormányzati kommunikáció szürke eminenciásaként számon tartott Lokál-tulajdonos Habony Árpádhoz.

Ezúttal, úgy hisszük, félre kell tenni azokat a fenntartásainkat, melyeket a szenzációhajhász újságok mindegyike iránt érzünk, és nézzük a dolog jó oldalát. Kifejezetten hasznosnak tartjuk, ha egy bulvárlap, mely a legtöbb emberhez jut el Magyarországon nemcsak arról cikkezik, hogy Kaliforniában egy Odin nevezetű kutyus mentette meg a tűzvésztől a gazdi kecskéit, hogy 27 évvel ezelőtt egy stuttgarti verseny idején orosz olimpiai bajnok erőszakolt meg egy szintén olimpiai bajnokot, meg hogy listázza a frissen menesztett fociedző, a tegnap még istenített, ma pedig már megvetett Bernd Storck nevével fémjelzett korszak pozitívumait és negatívumait,  – hanem rendet akar tenni olyan fejekben is, ahol teljesen fölöslegesen, szöget üthetett a „Katalónia elszakad, felkészül Székelyföld”-féle kalandor okfejtés.

Az interjú első kérdése egyben a „hónap kérdése is”, hisz Borbély Tamás a 2008-as önálló Koszovó kikiáltását, a 2014-es a skóciai függetlenedési referendumot, illetve a három héttel ezelőtti katalóniai népszavazást felsorakoztatva arról érdeklődik hogy van-e párhuzam a magyar többségű Székelyföld önrendelkezési törekvései és a felsorolt régiók helyzete, céljai között.” Teszi ezt annak ismeretében, amit mindannyian megtapasztalhattunk számtalanszor mifelénk, viszont Magyarhonban viszonylag csak kevesek számára volt ismeretes: ez az analógia román-magyar viszonyban mindig konfliktusok forrása volt és polémiához vezetett.

Markó válaszából egyértelműen kitűnik, nincs hasonlóságokon alapuló megegyezés az említett függetlenedési törekvések és a székelyföldi önrendelkezési kezdeményezések között. Az analógiákkal való riogatás mögött a zsigeri magyarellenesség érhető tetten, azok számára érv az effajta félrevezető összevetés, akiknek lételemük a közvélemény félretájékoztatása, az etnikumközi konfliktusgerjesztés Romániában.

„Valahányszor az önrendelkezés jogának az érvényesítéséről volt szó, az RMDSZ azoknak az oldalán állt, akik ezért szálltak síkra. A legnagyobb ellentét akkor mutatkozott meg Romániában a magyarok és románok között, amikor Koszovó függetlenségének kikiáltása után a bukaresti parlament nyilatkozatban utasította vissza a tartomány önállóságának az elismerését, az RMDSZ pedig egyedül szavazott e határozati javaslat ellen. A román belpolitikában mindig magyarellenes kampány indul, amikor párhuzamot vonnak Székelyföld és más európai régiók önrendelkezési törekvései között. A katalóniai referendummal egyidejűleg menetrendszerűen kezdtek a román hírtelevíziók a magyarellenes hangulat gerjesztésébe. Az RMDSZ álláspontja ilyenkor az szokott lenni, hogy nincs analógia a különböző térségek között. Ez most is így van, hiszen Székelyföld esetében már a földrajzi helyzet miatt sem merülhet fel az önállósulás. Ugyanakkor természetes igény, hogy a régiónak szüksége van sajátos döntési jogokra, nemcsak az oktatást, a kultúrát és az anyanyelvhasználatot, hanem a társadalmi élet más területeit tekintve is.”

Természetes, hogy a Borbély Tamással folytatott dialógus során szóba jött a bevezetőnkben már ismertetett, a katalán tanulságokról szóló emlékezetes politikai publicisztika központi gondolata: „Katalónia és Székelyföld esetében hogyan függ össze az identitás és a gazdaság? A kérdező kihagyhatatlannak tartva a markói ironikus megállapítást, a „míg egyesek szerint Székelyföld túl szegény ahhoz, hogy autonómiát kapjon, Katalóniát illetőleg az a probléma, hogy túl gazdag”-ot, ennek a bon mot-nak a felemlítése mentén kéri a beszélgetőpartnerét az önrendelkezés e két kulcskérdésével kapcsolatos álláspontjának megfogalmazására:

„Egyetértek azzal, hogy egy közösség közérzete szempontjából sokat számít a jólét vagy a szegénység. De ez nem jelenti azt, hogy el kell fogadnunk azt a kizárólagosan gazdasági szemléletű megközelítést, miszerint ha az egzisztenciális problémákat megoldjuk, s gazdasági szempontból jól működik egy régió vagy egy ország, nem jelentkeznek sajátos identitáris konfliktusok. Az Európa-szerte létező nemzeti kisebbségi, kulturális problémákat, nyelvi különbözőségeket az unió az utóbbi időben megpróbálja azzal az érvvel szőnyeg alá söpörni, hogy ha a gazdaság működik, ezek sem okoznak majd gondot. Nem hiszem, hogy a katalánok egyszerűen azért kérik a függetlenségüket, mert egy gazdag régió lakosai, és nem akarnak szolidárisak lenni más spanyolországi térségekkel.

Biztos, hogy a gazdasági kérdések is számítanak, de úgy vélem, nyelvi, kulturális okok miatt, saját nemzeti identitásuk érvényesítése szempontjából lehetnek csalódottak a katalánok, és emiatt jutott egy részük arra a következtetésre, hogy nem akar többé a spanyol államon belül élni. Székelyfölddel kapcsolatban is számtalanszor elhangzik az a vélemény, hogy ha a gazdasága jól működne, elmúlna az ott élők rossz közérzete, és a magyarok sem jelentkeznének autonómiatörekvéseikkel. De ez nem így van.  A szegénység rátevődik ugyan a nyelvi, kulturális elégedetlenségekre, de a gazdasági kérdéseken túl az identitáris problémákat is meg kell oldani. Egy olyan nagy közösségnek, mint a romániai magyar, olyan jogokat kell adni, hogy ne csak használhassa a nyelvét nyilvánosan vagy tanulhasson az anyanyelvén, hanem élhesse a maga közösségi életét minden szempontból, és legyen lehetősége meghozni az ehhez szükséges döntéseket is.”

A maszol olvasói a Barcelonából tudósító kollégánk jóvoltából nemcsak a katalán népszavazást követhették percről-percre, hanem október elsejét követően számtalan véleményt, elemzést és értékelést is megismerhettek a referendum lehetséges tanulságairól. Most a Figyelőben megjelent Markó-interjú bemutatása révén találkozhatnak egy új fogalommal „a mozaik Európa” gondolatával, mely bizonyára meghonosodik majd a közbeszédben, hiszen frappánsan sommáz reményeket, törekvéseket, szükségszerűségeket és közös felelősségeket.

Lássuk, miért veti fel a költő-politikus ezt az ideát és miért tartja kívánatosnak, ha az nem maradna meg ötlet szinten:

„A katalán népszavazásból elsősorban nem az erdélyi magyarságnak, hanem Brüsszelnek és Washingtonnak szükséges levonnia a következtetéseket. Az EU-nak szemléletet kellene váltania, s meg kell értenie: igaz ugyan, hogy az unió létrejöttét főként gazdasági szempontok indokolták, de bármennyire erősek is ezek az érdekek, a nemzetek közötti viszonyt, az etnikumközi problémákat nem lehet egy kaptafára húzni. Olyan mozaik Európát kell kitalálni, amelynek az országai képesek a lehető legszorosabb együttműködésre, egy határok nélküli közösséget tudnak működtetni, ugyanakkor senki sem érzi veszélyben nyelvi, kulturális identitását. A nemzeti kisebbségek védelmét nemcsak a tagországok, hanem az EU szintjén is szabályozni kellene. Szükség van olyan közös normákra, amelyeknek alkalmazása országról országra különbözhet a helyi sajátosságok függvényében.”

A „mozaik Európa” kitalálásának szükségszerűségéről szólva meg nem kerülhető kérdés: vajon van mire alapozni? Az óhajtott, százmilliók számára valóban jó közérzetet biztosító Európa reménye csak akkor kerülhető elérhető közelségbe, ha a döntéshozók képesek újragondolni az eddigi, rövidlátásról és szűkkeblűségről árulkodó kontinens-víziójukat és persze ezzel egy időben a világ egyetlen nagyhatalma is újra értékeli majd stratégiai elképzeléseit. A tennivalók között kiemelt helyet kell hogy kapjon a korrekt viszonyulás a kisebbségekhez. Sajnos épp ez a terület, ahol az erdélyi magyaroknak a rendszerváltozás utáni reménykeltő kezdetek után egyre kisebb odafigyelés jutott, pedig számunkra nem közömbös, hogy ma már Európát és Washingtont nem igazán érdekli sorsunk alakulása, a ránk figyelők közül már csak Budapest jön számításba, ami messze nem elégséges. 

Az interjú végéhez közeledve, a némi bizakodásra okot adó ’90-es évekre is visszatekintve, Markó Béla nem titkolja lesújtó véleményét az elmúlt bő másfél évtized fontos szerepet betöltő döntéshozóiról. Értékelve a viszonyulást a kisebbségi problémához kárhoztatja a köldöknéző közönyös Európát, a neki asszisztáló Washingtont, ekképp sommáz közelmúltat s jelent: 

„Nyugat-Európa sokkal jobban figyelt a Kelet-Közép-Európában jelentkező etnikai feszültségekre az 1990-es évek elején. Megpróbált nyomást gyakorolni a kommunista diktatúrákból frissen kikerült országokra, hogy oldják meg ezeket a gondokat. Az Európa Tanács (ET) és az EU mellett Washington is odafigyelt, s megpróbált közbenjárni a feszültségek oldása érdekében. Ma azért vagyok mélyen elégedetlen Brüsszellel és az USA-val, mert a kelet-európai államok NATO- és uniós csatlakozásával megoldottnak tekintették a problémákat. A bukaresti amerikai nagykövet gyakran nyilatkozik például a korrupcióról és hasonlóan súlyos kérdésekről, de hosszú évek óta nem hallottam véleményt mondani a romániai magyarok helyzetéről. Brüsszel is úgy véli, nem feladata törődni az etnikumközi viszonnyal.  Szerinte ez az ET dolga, amely egyébként jó szabályozást alakított ki az anyanyelvhasználat és az oktatás szempontjából, csakhogy az Európa Tanácsnak az égvilágon semmi kényszerítő ereje nincs, míg az EU befolyást gyakorolhatna ezekre a kérdésekre. Az odafigyelés konkrét eredményeket az 1990-es években nem hozott, de az RMDSZ-nek segített.

Akkor jutottam arra a következtetésre, hogy belső politikai eszközökkel, bukaresti politizálással, a politikai párbeszéd lehetőségét kihasználva kell változtatni a romániai magyarság helyzetén, de egyáltalán nem volt mindegy, hogy Magyarország, Európa vagy az Egyesült Államok figyelt ránk.”

Az eddigiekben többször is szó esett arról, hogy nekünk, magyaroknak Erdélyben, de nem csak itt, milyen konzekvenciák szűrhetők le a katalán referendumból. A Borbély Tamás-Markó Béla beszélgetés záró kérdezz-felelekjében is a lehetséges következtetések kerülnek terítékre, de ezúttal azokra fókuszálva, akik álláspontja számunkra ez ügyben a legfontosabb. Ez pedig vitathatatlanul Bukarest véleménye.

A román politikum lehetséges tanulságlevonását így vélelmezi a volt RMDSZ elnök:

„Bukarest kétfajta tanulságot vonhat le. Az egyik, attól tartok önként adódik, főleg a román nacionalista politikusok esetében. Úgy érezhetik, a rendszerváltozás után bizonyos kisebbségi jogok biztosításával engedményeket tettek a magyarságnak. De ahogy a katalánok jogainak a kiterjesztése autonómiához vezetett, az nem oldotta meg a helyzetet, hiszen most még többet kérnek. Szerintem ez rossz hozzáállás lenne a románok részéről. A helyes válasz és a másik fajta tanulság az lenne, ha leülnének az ország magyarságának a vezetőivel, s folytatnák a korábbi intenzív párbeszédet, amely az elmúlt években szinte megszakadt.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup