• 2017. június 25., vasárnap
    Vilmos
  • 32°
    Kolozsvár
    • 25°
      Csíkszereda
    • 31°
      Székelyudvarhely
    • 24°
      Gyergyószentmiklós
    • 31°
      Székelykeresztúr
    • 26°
      Kovászna
    • 26°
      Kézdivásárhely
    • 25°
      Barót
    • 26°
      Sepsiszentgyörgy
    • 31°
      Arad
    • 31°
      Gyulafehérvár
    • 29°
      Nagyvárad
    • 23°
      Beszterce
    • 32°
      Déva
    • 27°
      Nagybánya
    • 31°
      Marosvásárhely
    • 29°
      Zilah
    • 28°
      Szatmár
    • 31°
      Nagyszeben
    • 34°
      Temesvár
    • 26°
      Brassó
    • 32°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5673 LEI
    • 1 USD = 4.0905 LEI
    • 1 GBP = 5.2034 LEI
    • 100 HUF = 1.4773 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 3-9.)


-A A+



Egyetemjárás külföldön – A magyarországi fiatalok külföldi továbbtanulásának motivációiról

Megszólalt a héten a HVG-ben a hetilap Visszavárva című cikkét név nélkül jegyző munkatársa és arról számolt be, hogy „már tízezer magyar diák tanul külföldön, számuk pedig egyre csak nő. A külföldi továbbtanulást az anyagi okok mellett a nyitott gondolkodásmód és a megszerezhető kapcsolati tőke motiválja.” A cikkben megszólaló pedagógusok és oktatáskutatók által elmondottakból egyebek mellett az is kiderül, „hogy a középfokú külföldi tanulás is közel annyira gyakori a fiatalok között, mint a felsőfokú: a külföldön tanult fiatalok 37 százaléka már középiskolába (is) járt a határokon kívül.”

Egy hónappal ezelőtt ezen a helyen Élő Anitának, a Heti Válasz munkatársának Londonban szül a magyar – Miért vállalnak több gyermeket kivándorló honfitársaink? című oknyomozó riportját ismertetve többek között arról is szóltunk, hogy 2010 óta – vagyis a második Orbán-kormány hivatalba lépésének évétől – 78 ezer gyerek született külföldön magyar szülőtől. Ez azt jelenti, hogy a magyar gyerekek 15 százaléka nem Magyarországon jön a világra. A megdöbbentő demográfiai adatot az LMP egyik politikusa hozta a magyar közvélemény tudomására, aki az illetékes hatóságtól kikért statisztikai kimutatás alapján fogalmazhatott úgy, hogy minden hatodik magyar kisbaba immár az országhatárokon kívül látja meg a napvilágot.

Ennek a dermesztő népességi mutatónak a nyilvánosságra kerülése meglehetősen nagy sajtóvisszhangot váltott ki Magyarországon, nem utolsósorban azért, mert azt, hogy hány magyar vállalt külföldön gyermeket, eddig nem lehetett semmit se tudni. A kőkemény valósággal való szembenézéshez kellett egy pártpolitikus adatigénylése, s ennek köszönhetően a Fővárosi Kormányhivatal kiadni kényszerült azokat a pontos számokat, ami eleddig, a jelek legalábbis arra mutatnak, hogy igazán nem érdekelte se a közvéleményt, sem pedig a magyar közélet egymással folyamatosan hadakozó aktorait. Aztán, ahogyan az történni szokott, a politika rögtön "rárepült a témára" és azonnal megkezdődött az egymásra mutogatás. Az LMP és a később hozzá csatlakozó többi ellenzéki párt szerint a kormánynak el kellene érnie, hogy ezek a családok hazatérjenek, a kormánypártok pedig azzal érveltek, hogy már korábban tettek e téren nagyon is konkrét lépéseket, programot alkotva és forintszázmilliót is szánva erre a célra. Arról persze szó nem esett a hivatalos reagálásokban, hogy a külföldre települt magyarok hazacsábítására indított, 2015-ös állami Gyere haza, fiatal!-program érdemi érdeklődés híján látványosan megbukott, sőt annak kudarcát beismerve a projektet a kormány le is fújta.

Mindez egy olyan másik negatív népességi mutató kapcsán ötlött fel bennünk most, melynek kedvezőtlen nemzetpolitikai hatásai szerintünk legalább annyira aggasztónak tűnhetnek, mint az, hogy minden hatodik magyar újszülött külföldön születik meg. A HVG legfrissebb számában megjelent Visszavárva címet viselő cikkben ugyanis arról olvashattunk a héten, hogy „már tízezer magyar diák tanul külföldön, a számuk pedig egyre csak nő.” A szám becsült s mi szeretnénk is hitelt adni a hetilap név szerint meg nem nevezett cikkszerzőjének. Viszont nem tehetjük ezt meg, mert tele vagyunk kételyekkel. Nem téveszthetjük ugyanis szem elől azt, hogy ma nem lehet pontos választ adni arra a kérdésre, hogy vajon hány magyar diák tanul külföldön, mindenekelőtt azért, mert még a kevés nemzetközi statisztika is jó pár éves elmaradással érhető csak el.

Ami viszont biztosan tudható az az, hogy hét évvel ezelőtt, 2012-ben az OECD adatai szerint 6 ezer magyar diák tanult külföldön. Csakhogy ezekben a számokban kizárólag a szervezet tagjai voltak benne. Viszont a rendelkezésre álló legfrissebb, 2015/2016-os félévre vonatkozó számokból már az derül ki, hogy 2012 és 2015 között – amint azt a 444 nemrég megjelent, A magyar egyetemek lecsúsznak, a magyar diákok elhúznak című alaposan dokumentált Bucsky Péter írta cikk kimutatta –, hogy „az öt legfontosabb célországban 40 %-kal nőtt a magyar diákok száma. Angliában 3 év alatt 66, Németországba 38, Ausztriában 17 százalékkal nőtt a magyar diákok száma a 2012-es szinthez képest. A legnagyobb megugrás Hollandiában volt, 89 százalék. De a kifejezetten drágának számító, és messze lévő Egyesült Államokban is 38 százalékkal nőtt a magyar diákok száma.”

Szintén ennek a tanulmánynak beillő terjedelmes publikáció mutatott rá: „ha csak az uniós országok közti mozgást látjuk, akkor az Eurostat adatai alapján már 2012-ben is 9,7 ezer magyar diák tanult más országban. Azóta pedig dinamikus volt a bővülés, ezért nagyon konzervatív becsléssel is inkább 12 ezer magyar tanulhat más országban – és ebbe még az Egyesült Államokban és Svájcban tanuló legalább ezer diákot nem is vettük bele.”

Ha már öt évvel ezelőtt csaknem tízezerre rúgott a külföldön tanuló magyar diákok száma, akkor aligha tévedünk, azt állítva, hogy a számuk azóta minden bizonnyal jócskán megnövekedhetett. Nem kívánva olyan jellegű számháborúba keveredni, mint az megesett minap Andreea Pastirnac, a határon túli románokért felelős miniszterrel, aki az Eurostat adataira hivatkozva, arról beszélt, hogy tavaly először fordult elő, hogy a román állampolgárságú anyák több gyermeket szültek külföldön, mint Romániában, mely kijelentést utóbb az uniós statisztikai hivatal cáfolt, – azt azért le kell szögeznünk, hogy ténykérdés: 2012 után a tanulók száma drasztikusan csökkenni kezdett a magyar felsőoktatásban, sokkal jobban, mint azt a demográfiai mutatók indokolták volna, az „elveszetteket” pedig külföldi egyetemeken érdemes keresni.

Öt évvel ezelőtt még 361 ezer főiskolás és egyetemista volt Magyarországon, az idei tanévre ez a létszám már csak 287 ezret tesz ki. A drámai csökkenés hátterében nem látni azt, hogy 2012 óta az államilag finanszírozott helyek száma drasztikusan csökkent, botorság lenne. Nyílván az sem a véletlen műve, hogy a fordulópontnak tekintett 2012 óta a magyar Oktatási Hivatal immár nem teszi közzé azokat az adatokat, melyekből kiderülhetne, hogy miként alakult az ingyenes és fizetős képzésben tanulók létszáma. A Központi Statisztikai Hivatal, a KSH éves jelentéseiben sem szerepel azóta ilyen adat, mi több, a hallgatók számát is mindig csak egy évre visszamenőleg tüntetik fel. Majd megtudjuk a valós számokat, ha netán valaki, mint tette ezt nemrég az LMP-s Kanász-Nagy Máté a Fővárosi Kormányhivatallal viaskodva és esetleg kikényszeríti a messzemenően közérdekű adatok nyilvánosságra hozását…

És még egy beszédes adata az áprilisvégi 444-es látleletnek, ami sok mindent megmagyarázott arról, hogy miért is lett mára sok magyarhoni fiatalnak annyira vonzó az idegen földön történő tanulás: „az UNESCO adatai alapján a 2005-ös 1,7%-ról 2015-re 3,2%-ra emelkedett a külföldön tanuló magyar diákok száma. Az igen csak gyors növekedés 2012 után indult be, ezt követően lett egyre több szak gyakorlatilag fizetős.”

Ilyen előzmények után lássuk a HVG Visszavárva címet viselő cikkét, mely három címszó – Külföldi továbbtanulás, Motiváció, A legjobbak legjobbjai – jegyében igyekszik a tegnapelőtt megkezdődött magyarországi érettségik előtt feltérképezni, miért választják egyre többen a magyar fiatalok közül a más országokban való tanulást. Szögezzük le mindenekelőtt, hogy ez a peregrináció aligha összevethető régebbi, de akár újabbkori nyugati egyetemjárásokkal. A cél manapság egyre kevésbé a hazatérés, a megszerzett tudás itthoni hasznosítása. Ami a ma útra kelők előtt végcélként lebeg, az inkább a külhonban történő érvényesülés.

A cikk felvezetőjének tízezres becsült adatára vonatkozó vitatható első mondatánál, amiben viszont már ott volt a figyelmeztető felkiáltójel, a „számuk csak egyre nő” nemkevésbé éreztük elgondolkoztatónak és reflexióra késztetőnek a másodikat, amellyel sajnos már maradéktalanul egyet kell értenünk: „A külföldi továbbtanulást az anyagi okok mellett a nyitott gondolkodásmód és a megszerezhető kapcsolati tőke motiválja.”

A folytatásban két szakember véleményét tolmácsolja a cikkszerző. Egyikük Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a CEU professzora, az a hétgyermekes, Nobel-békedíjas Fidesz-szavazó, akinek "szembeköpték az álmát", aki a HVG április 20-i számának adott portréinterjújában a családjában szerzett személyes tapasztalatát osztja meg, mely minden kommentárt fölöslegessé tesz: „Az a szomorú tény, hogy a Fazekasban, ahová két gyerekünk jár, az osztály háromnegyede külföldre készül.” Amit elmondott tömören azt a cikkszerző által megfogalmazottak támasztják alá: „A jelenség nem egyedülálló. Ma már mindennapos, hogy az „elit” gimnáziumok diákjainak egy része külföldi felsőoktatási intézményt céloz meg. A budapesti Radnótiból például a tavaly végzettek 38 százaléka jelentkezett külföldre, s fel is vették őket. 2015-ben több mint három és fél ezer magyar diák felvételizett brit intézményekbe, és közülük általában minden ötödik sikerrel jár.”

A HVG nemrég középiskolai különszámot adott ki, mely rangsorolta a magyarországi középiskolákat. A Középiskola – 2017 kiadvány készítői ezúttal is, akárcsak a korábbi években a matematikai és a szövegértési kompetenciamérés, a magyar-, a matematika-, a történelem- és a nyelvi érettségi eredményeit, valamint a végzősök felvételi eredményeit vették figyelembe és ennek alapján ismét a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumot találták országos összevetésben a legjobbnak. Ennek igazgatónője, Molnár Katalin a CEU professzorához hasonlóan látja a helyzetet, hisz saját iskolájában a most érettségizetteknek jóval több, mint egyharmada bevallottan útra készül: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy évről évre emelkedik a külföldön továbbtanulók száma, akik közvetlenül az érettségi után mennek külföldi egyetemre. A 38 százalék borzasztó magas arány, ennek nem lenne szabad így lennie”

Molnár Katalin úgy látja, diákjai minden bizonnyal egymást is befolyásolják, „de az is közrejátszik a döntésükben, hogy a magyar felsőoktatásnak korszerűbbnek kellene lennie, másféle kínálatot kellene nyújtania. Bizonyos szakokra itthon is nagyon nehéz bejutni úgy, hogy ne költségtérítéses képzésen vegyenek részt. Akkor már inkább azt mondják, hogy a külföldi diploma többet ér, több kapcsolatot, nagyobb karrierlehetőséget jelent, s a tandíjkonstrukciók is olyan kedvezőek, hogy azt vállalni tudják” – fogalmazott a HVG-nek a gimnáziumban 1977 óta tanító, egyetemi doktori tudományos fokozattal rendelkező, biológia tankönyvek szerzőjeként országos hírnévre szert tett pedagógus.

A Radnótis igazgatóasszony által elmondottakat tudományos felmérések is igazolják. A mifelénk is ismert, egykori ifjúságszakmai háttérintézmény, a Mobilitás feladatait továbbvivő, EMMI felügyelte ifjúságpolitikai szakmai-szolgáltató centrum, az Új Nemzedék Központ kutatása kiderítette, hogy „leginkább a diplomás fiatalokra jellemző, hogy tanultak már Magyarországon kívül (9 százalék), ami a felsőoktatási intézmények által kínált részképzéses lehetőségekkel lehet összefüggésben. A felmérésből azonban az is kiderül, hogy a középfokú külföldi tanulás is közel annyira gyakori a fiatalok között, mint a felsőfokú: a külföldön tanult fiatalok 37 százaléka már középiskolába (is) járt a határokon kívül.” Ugyanez a felmérés jutott arra a következtetésre is, melyet így összegzett a HVG cikke: „a külföldi tanulási lehetőségeket alapvetően meghatározzák a pénzügyi keretek és lehetőségek. A rendelkezésre álló ösztöndíj-lehetőségek elérhetőségét jól mutatják az egyes iskolaszintek közötti különbségek is. Míg a középfokú tanulmányaikat külföldön végzőknek a 33 százaléka, az egyetemistáknak-főiskolásoknak a 91 százaléka vett igénybe valamilyen ösztöndíjat, azaz kapott formális külső pénzügyi támogatást.”

Ahogyan a bevezetőnkben hivatkozott Heti Válasz-beli tényfeltáró riport az Albionban megélhetést kereső és ott munkát, és persze a jobb körülményeknek köszönhetően egyre több gyermeket is vállaló honfitársainkra koncentrált, a HVG-s publikáció is külön kitért – immár a továbbtanulás kapcsán – a szigetország vonzerejére. Erről a következőket tudhatjuk meg a cikkből:

„A Radnótiból elsősorban Nagy-Britanniába mennek a tanulók, és általában interdiszciplináris területekre, vagyis olyan szakokat választanak, amilyenek itthon nincsenek. Magyarországon jó képzést adnak például az orvosi szakok, ilyenre nem is jelentkeznek külföldre a diákok – más kérdés, hogy a diploma megszerzése után viszont sokan elhagyják az országot.

A „kibocsátó” gimnáziumok igazgatói szerint egyelőre nincs Brexit-frász a diákok körében. Az angol hivatalosságok mindenesetre próbálják megnyugtatni az ottani egyetemet megcélzó diákokat. A rektorok például közös levélben fordultak a londoni kormányhoz, hogy a kilépési tárgyalásokon próbálják megőrizni az uniós diákok mobilitási lehetőségét. A londoni kormány pedig gondol a jövőre, már olyan nyilatkozatot is kiadott, hogy 2018-ban nem lesz változás a jelenlegi felvételi rendszerben; igaz, a későbbiekre már nem kötelezte el magát emellett.”

A Visszavárva című körképből nem maradhattak ki Magyarország nyugati felének elit gimnáziumai sem, ahol a maturandusok számára immár hagyományosan az osztrák és német egyetemek a célpontok. Mint olvashatjuk, „a győri Révaiból például az érettségizettek mintegy tizede megy külföldre továbbtanulni, alapvetően német nyelvterületre. A soproni Széchenyiben hasonló a helyzet, s ott akár az is járható út, hogy otthonról ingáznak a diákok az osztrák intézménybe. Nyilvánvalóan sokat segít Ausztria népszerűségében, hogy ott nincs tandíj, és sok helyen felvételi sem.”

A cikkzáró passzusban megismert két vélemény megfogalmazója gyökeresen eltérően látja a jövőt. A már idézett igazgatónő inkább borúlátó, míg külföldön tanulókat a hazai céges berkekbe elhelyezni szándékozó, magát „a jövő Magyarországának vezetőit képző progresszív oktatási központként” meghatározó Milestone Institut alapítója ennél sokkal optimistább. Amit elmondott az reménykeltő és egyben választ is ad arra, hogy miért is lett a most ismertetett publikáció címe a derűlátást sugallni akaró Visszavárva. Hinni szeretnénk, hogy a fiatal közgazdásznak lesz inkább igaza:

 „Aki az érettségi után közvetlenül külföldi intézménybe felvételizik, az nagy valószínűséggel kint is építi fel a szakmai karrierjét” – véli a radnótis diákok életpályája alapján Molnár Katalin. Kevésbé borúlátóak a magyar diákok felkészítésére, két fiatal közgazdász által alapított Milestone Institute-nál. „Már nagyon nagy arányban lehetne visszatéríteni Magyarországra a külföldön tanuló diákokat” – mondja az egyik alapító igazgató, Léderer Dániel. Ők ugyanis a cégek oldaláról is érzik a nyomást: egyre több jól felkészült frissdiplomás hiányzik a magyar munkahelyekről. A hazacsábításukhoz pedig már nem is feltétlenül a versenyképes fizetés kell, sokkal inkább a tiszta jogviszony és a megbecsültség.”








EZT OLVASTA MÁR?

X