• 2017. december 14., csütörtök
    Szilárda
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • -0°
      Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • -0°
      Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • -0°
      Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • Bukarest
  • 1 EUR = 4.6327 LEI
    • 1 USD = 3.9431 LEI
    • 1 GBP = 5.2626 LEI
    • 100 HUF = 1.4733 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (március 22-28.)


-A A+



A 85. születésnapjára készülő Banner Zoltán interjúja a Magyar Időkben

Megszólalt a héten a Magyar Időkben Banner Zoltán és a Farkas Wellmann Évával készült, A szó pódiumáról–Banner Zoltán 85 éves korára tervezte új kötetét címmel megjelent interjújában visszatekint a legendás előadóműsorának,  a Petőfi a hídon-nak a történetére és elmondja, hogy hol tart a három tervezett életműösszegző kötete elkészítésével. Emellett beszámol mindarról, ami jelenleg foglalkoztatja és persze szól a közeljövő tennivalóiról is.

„Banner Zoltán olyan sokféle módon szolgálja a közösséget és a szellemet, hogy nyugodtan azt mondhatjuk róla, hogy reneszánszember, hiszen nem csupán szakmailag lehet értékelni, hanem alkotóként is; nem csak szerkesztő volt, újságíró, nem csak művészettörténész, hanem költő is. Sokan úgy ismerték meg, mint versmondó embert.”

Nagy Miklós Kund méltatta Gyergyószárhegyen ezekkel a szavakkal az évtized elején a Kriterion Koszorút 2011-ben elnyerő művészettörténészt, írót, költőt és előadóművészt. Akkori laudációjában a marosvásárhelyi publicista, szerkesztő és művészeti író a Kriterion alapítvány megálmodójának és a kitüntetést indítványozójának, Domokos Gézának legnagyobb szellemi teljesítményét, a legendás könyvkiadót szóbahozva, egy akkori helyszíni tudósítás szerint „a kritérion szó görög jelentéseit, a mérce és a minőség fogalmakat társította a kitüntetett Banner Zoltán munkásságával.” Mint elmondta: „ez a két dolog benne van Banner Zoltánnak a teljes munkásságában. Egyfelől úgy, hogy amit ő ír, amit ő tesz, az a minőség jegyében zajlik; másfelől pedig úgy, hogy olyan mércét állít önmaga és azok elé az emberek elé, akiknek a könyveit szánja, hogy az valóban az igényesség jegyében állja meg a helyét.”

A „reneszánszember”, a mi reneszánszemberünk, néhány hónap múlva, 2017 júliusában 85 éves lesz. Közelgő születésnapja várhatóan nemcsak annak a Békéscsabának lesz az ünnepe, ahol Banner Zoltán sok esztendeje az életét újrakezdte és ahol otthonra is talált, hanem köszönhetően az egykori erdélyi és magyarországi felejthetetlen előadóestjeinek, előadókörútjainak, két országban lehetőséget teremt majd a tisztelgésre egy kivételesen gazdag és sokrétű életművet magáénak mondható jeles kortársunk előtt.

Ennek a készülődésnek egyfajta állomásaként értékelhető A szó pódiumáról–Banner Zoltán 85 éves korára tervezte új kötetét címmel megjelentetett interjú is, amit néhány napja a Magyar Idők számára a költő Farkas Wellmann Éva készített vele békéscsabai otthonában.

„Banner Zoltán igazi modern polihisztor: költő, művészettörténész és pódiumművész, de polgári foglalkozásait tekintve hosszú ideig szerkesztő és tanár is volt – vezeti fel a beszélgetőpartner interjúalanyának bemutatását, majd így összegzi sommásan az 1955-ben kezdődött gazdag életpályát, melynek egyes mozzanatairól az önmagát művészeti íróként-művészettörténészként, költőként és előadóművészként meghatározó Banner saját honlapján sok izgalmas részlet is  megtudható: „Több mint ötven művészeti monográfia és szakkönyv szerzője, aki a mai napig aktívan járja a Kárpát-medencét, kiállításokat nyit meg, képzőművészeti eseményeken és versmondó versenyeken vállal szerepet. Idén tölti 85. életévét. Békéscsabán (ahová Kolozsvárról települt át 1988-ban) ez év március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából különleges felkérést kapott: adja elő az Erdélyben korábban már legendássá vált, és világszerte majdnem kétszáz alkalommal elhangzott verses műsorát, a Petőfi a hídont.”

A már szóbahozott Kriterion Koszorúval és mellette számos más rangos kitüntetéssel elismert „csillagfaragónknak”, versmondóként a magyar irodalom klasszikus és kortárs zseniális nagy alkotóinak életművéből válogató előadóművészünknek a költő születésének 150. évfordulója előtt tisztelegni kívánó Petőfi a hídon valóban emlékezetes előadás volt, azt magunk is tanúsíthatjuk, mert katartikus élményt adó, szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott volt az 1972-es decemberi bemutató, melynek nézői és hallgatói között ott lehettünk. Minden bizonnyal – és ezt sokan megerősíthetik –, hogy ugyanebben az élményben részesülhettek százak és ezrek is, kik a későbbiekben meghallgathatták az előadást, nemcsak Erdélyben és Magyarországon, hanem messze tájakon is a honfitársaink, el egészen a távoli Ausztráliáig.

Hogy miért ez a példátlan siker? Annak titka könnyen megfejthető, ha megismerjük azt a banneri vallomást, amit ő így fogalmazott meg erre az előadásra visszaemlékezve az Örvendjetek, némaság lovagjai című pódiumnaplójában:

 „Istenem! hogy is sikerült így rátalálnom Petőfi-énemre?! minden előadáson megszültem és belehaltam a költőbe; de valamennyi előadás végén  feltámasztottam  – magunknak:

Petőfi Sándort a fejéregyházi hídon látták utoljára.

Petőfi Sándort a Szajna hídján látták utoljára.

Petőfi Sándort a Néva hídján látták utoljára.

Petőfi Sándort a Mississippi hídján látták utoljára.

Petőfi Sándort a HÍDON látták utoljára.

Talán most is ott áll.”

Újólag felidézve a 45 évvel ezelőtti „versmondószertartást” most Banner így tekint vissza a Petőfi a hídon történetére:

„Eredetileg, amikor 1964-ben elindítottam a pódiumsorozatomat a Bartalis János-estemmel, az erdélyi kortárs, XX. századi költészetet akartam népszerűsíteni. Aztán jött az igény, hogy a klasszikusokra is szükség volna, és így tettem Petőfit is kortárssá. Amikor ’72-ben bemutattam ezt a műsort, azt éreztem, beigazolódik, hogy a legnagyobb költők azért halhatatlanok, mert amit mondanak, az mindig érvényes. Ahogyan évtizedeken keresztül játszottam ezt a produkciót, egyre mélyült, rakódott rá, a különböző közönségekkel való találkozás új, ismeretlen hangsúlyokat hozott ki a szövegekből. Eredetileg kétrészes előadás volt szünettel, viszont amikor átköltöztünk Magyarországra, úgy éreztem, meg kell rövidítenem, az itteni közönség nem annyira türelmes. A mostani, békéscsabai előadást viszont ötvenpercesre terveztem, hogy kimondottan a forradalomhoz kapcsolódó szövegek maradjanak.”

Azok számára, akik közelről ismerik Banner Zoltánt, jól tudják a vele folytatott beszélgetésekből, hogy amikor, ezelőtt másfél évtizeddel átlépte a hetedik X-et, eldöntötte: számvetést készít az általa megéltekről és a megtettekről. Ennek jegyében három könyvben kívánta összegezni az alapvető tevékenységeit. Farkas Wellmann Éva számára szintén ismeretes volt ez a banneri szándék, így természetes volt részéről a rákérdezés: Hol tart most ez a munka?

„Két, hármas könyvben képzeltem el a tevékenységeim kvintesszenciáját. Az erdélyi művészetről, amelynek krónikása vagyok, már elkészítettem egy ilyet. 1990-ben jelent meg az Erdélyi magyar művészet a XX. században, öt évvel később az erdélyi naiv és népművészekről egy másik kiadvány Teremtő önvédelem címmel, újabb öt év múlva pedig ötven erdélyi művész írásaiból állítottam össze egy memoárkötetet. A személyes pályáimról is hasonló könyveket terveztem: az első a pódiumnapló lett (életemnek az egyetlen területe ez, amelyről naplót vezettem) 75 éves koromban. Ez az Örvendjetek, némaság lovagjai címet viseli, mert a szó pódiumának – sajnos úgy látom – a jövőben már nem lesz közönsége, tere. Nyolcvanéves koromban jelent meg a válogatott verskötetem, a Hátra ne nézz! Nyolcvanöt éves koromra terveztem a művészettörténeti emlékiratomat, dolgoztam is rajta sokat, de közben folyton jött egy-egy egyéb felkérés, és ezek miatt ebben az évben egy „pótlékkal” kell beérnem. Tavaly a Pallas–Akadémia Könyvkiadótól érkezett egy ajánlat, hogy az erdélyi művészetről írott szövegeimből készítsek egy válogatást. Így talán 90 leszek, amire az igazi elkészül. Most azt mondhatom, hogy van is személyes hármas könyvem, meg nincs is.”

Banner értelemszerűen a három életmű-szintézis elkészítésre fókuszált immár másfél évtizede és ezt teszi ma is. Ezt az életmű-épületet is téglákból kell összehozni, melyek sűrű napi teendőt jelentenek számára. A folyamatban levőkről, az aktuális és közeljövő tennivalóiról a beszélgetés záró részében ekképp számol be az őt faggatónak:

„Két éve írom a Bardócz Lajos-monográfiámat. Egy másik állandó munka: május 19-én ünneplik Szatmáron Dsida Jenő kettős évfordulóját a püspöki palotában, ahová az ő verseiből készített műsorommal hívtak meg, arra készülök. De egyébként is minden héten legalább húsz verset átismételek. Sajnos saját verset ritkán írok. Rettenetesen fáj egy ellentmondás: megnyertük azt a szabadságot, amelynek a hiánya miatt annyit szenvedtünk, de ezzel a költők nem tudnak mit kezdeni. És én sem szeretnék a saját nyavalyáimról verset írni. Március 24-én a Munkácsy-emlékházban a Szalai József-monográfiámat mutatjuk be. Április 3-án a békéscsabai általános iskolások városi szavalóversenyét nyitom meg. 6-án Budapesten, a Várnegyed Galériában Németh Géza műveiből rendeznek egy kiállítást, ahol szintén én mondok megnyitóbeszédet. Április 10-én a békéscsabai 24 órás Versfolyamban a Körös Irodalmi Társaság díszvendége leszek. Utána Szentendrére készülök, mert ősszel lesz Szakács Imre vallásos festő kiállítása, amelyre szintén készülnöm kell. De még azelőtt, a könyvhéten bemutatjuk a frissen megjelent könyvemet az erdélyi művészetről.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup