• 2017. október 18., szerda
    Lukács
  • 23°
    Kolozsvár
    • 23°
      Csíkszereda
    • 25°
      Székelyudvarhely
    • 23°
      Gyergyószentmiklós
    • 25°
      Székelykeresztúr
    • 23°
      Kovászna
    • 24°
      Kézdivásárhely
    • 23°
      Barót
    • 23°
      Sepsiszentgyörgy
    • 27°
      Arad
    • 24°
      Gyulafehérvár
    • 25°
      Nagyvárad
    • 20°
      Beszterce
    • 22°
      Déva
    • 25°
      Nagybánya
    • 24°
      Marosvásárhely
    • 24°
      Zilah
    • 25°
      Szatmár
    • 26°
      Nagyszeben
    • 28°
      Temesvár
    • 23°
      Brassó
    • 27°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5841 LEI
    • 1 USD = 3.9032 LEI
    • 1 GBP = 5.1388 LEI
    • 100 HUF = 1.4872 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 11-17.)


-A A+



Habsburg György az Osztrák-Magyar Monarchia emlékezetéről: „Nem úgy tűnik, hogy börtön lett volna, csak a kommunista történetírásnak nem tetszett, hogy volt egy jól működő monarchia.”

Megszólalt a héten a Heti Válaszban Habsburg György az utolsó magyar király unokája, a Budapest 2024 pályázat nagykövete és a hetilap idei első számának „Nincs okunk szégyenkezni” címmel megjelentetett nagyinterjújában elmondja, hogy a tervezett budapesti olimpia, illetve paraolimpia egész Közép-Európának hasznos lenne. A Laky Zoltánnal folytatott beszélgetésben az 1993 óta Magyarországon élő újságíró, aki politikusként is szerepet vállalt egykor a Magyar Demokrata Fórumban bevallja: meglepte, milyen sokan emlékeztek üknagybátyja, Ferencz József halálának századik évfordulójára Magyarországon és másutt is. Szerinte ennek egyetlen magyarázata van, amit bárki megtapasztalhat, ha felkeresi az egykori Monarchia bármelyik szegletét: „Érdemes nyitott szemmel körbeutazni az egykori birodalom területén. A városok arculatát máig meghatározza annak a kornak a páratlan gazdasági fejlődése és kulturális pezsgése.”

– Győzzön meg bennünket, miért lenne jobb házigazda a magyar főváros Párizsnál és Los Angelesnél?

– Ez könnyű feladat, mert van benne rutinom. az elmúlt hónapokban már sok embert sikerült meggyőznöm erről. Az utóbbi időben az volt a trend, hogy gigavárosok drága és nagyszabású ötkarikás játékoknak adtak otthont, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) reformja, az Agenda 2020 viszont végre lehetővé teszi, hogy közepes méretű világvárosok is rendezzenek olimpiát, méghozzá emberi léptékűt. Ez a legfőbb érv Budapest mellett. De azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország kezdettől az olimpiai család tagja. Kemény Ferenc nemcsak de Coubertin báró egyik legjobb barátja volt, de a NOB alapító tagja is, és az alapító országok közül csak mi nem rendeztünk még olimpiát. Ahogy a legeredményesebb olimpiai nemzetek közül is egyedül Magyarország nem volt házigazda.”

A Heti Válasz ez évi első számában napvilágot látott, jogász-történész végzettségű, újságíróként és médiaszakemberként ismert Habsburg Györggyel készült interjú indító kérdését és az arra adott választ idéztük fentebb.

A Budapet közeli Sóskúton élő, az 1993-as Magyarországra költözése és a magyar állampolgárság felvétele óta a közéleti szerepvállalásban igen aktívnak mutatkozó, ma 52 éves, háromgyerekes Habsburg Györgynek, aki előbb a Horn-kormány utazó nagyköveteként működött, 2002 és 2012 között pedig a Magyar Vöröskereszt elnöke volt s közben az MDF 2009-es EP-képviselőjelöljeként a politikába is belekóstolt, érvei vitathatatlanul meggyőzőek, velük vitatkozni aligha lehetne. Akik a tervezett budapesti olimpia ügyét ma másképp látják, más érvekkel is élnek és figyelmet érdemlő szempontjaik egészen más oldalról közelítik meg a rendezés kérdését.

Engedtessék meg nekünk, hogy még az interjú további dialógusainak ismertetése előtt megtegyünk egy kitérőt. Előbb szólnánk azokról, akik nem osztják Habsburg Ottó legifjabb gyermekének, a remélt budapesti olimpia ügye régóta elkötelezett hívének és népszerűsítőjének véleményét és éppen az általa most említett Kemény Ferenc, a tragikus sorsú, egykor Brassóban is tanító gimnáziumi tanár, az újkori olimpiai mozgalom egyik alapítója valamikori kezdeményezését megidézve, döbbenjünk rá: nincs új a nap alatt, s talán nem is fölösleges ez a kitérő. Mert az értetlenség és a kicsinyhitűség már akadályozott meg egyszer egy budapesti olimpiát, és ez de Coubertin báró magyar jóbarátjának az egyik legnagyobb csalódása volt, a vesztese pedig a XIX. századvégi Magyarország.

Hogy miért gondoljuk így következzen az aktuális, majd a 123 éves történet.

Egyetlen nap alatt több mint 10 ezren írták alá a magyar fővárosban az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezést – szólnak a legfrissebb hírek azt követően, hogy a tervezett budapesti olimpia megrendezésének ellenzői 600 aktivistával 25 budapesti helyszínen, továbbá házról-házra is járva jelenleg gyűjtik az aláírásokat. Miután a hét elején eldőlt, hogy a Fővárosi Választási Bizottság hitelesítette a Momentum Mozgalom NOlimpia – Nem az olimpiára, Igen a jövőnkre elnevezésű előterjesztését a helyi népszavazás kiírásáról (a referendum kiírásához 30 nap alatt 138 ezer hiteles aláírást kell összegyűjteni az eddig gyakorlatilag ismeretlen civil szervezetnek) az indítványozók azonnal akcióba léptek és elvileg esély van rá, hogy az érvényes lesz, mi több, akár többségbe is kerülhetnek a nemek.

„Az olimpia persze nem elsősorban pártpolitikai kérdés. – fogalmazott a tervezett népszavazás kapcsán minap a magyarországi közélet történéseit jogászi precizitással elemző ismert médiaszereplő, Magyar György ügyvéd, majd így folytatta: Hiszen ki ne akarná, hogy 2024-ben Magyarországra figyeljen a világ? De szabad-e ekkora vállalkozásba fogni ott, ahol egy pár kilométeres metrószakaszt nyolc év alatt építenek meg, és ahol a vizes világbajnokság beruházási költsége az eredetileg erre szánt összegnek már csaknem a háromszorosánál, százmilliárdnál tart? Számos más példát is lehetne hozni az ország működési zavaraira, de a lényeg: ha lesz népszavazás, mindenki kifejezheti a véleményét. Ha meg nem lesz, lehet otthon dühödten szitkozódni a karosszékben. És akkor döntse el mindenki, kié a felelősség.”

Az a vajdasági Nagybecskereken 1860-ban Kohnként született Kemény Ferenc, aki a párizsi Sorbonne egyetemen tanulva ismerkedett meg és került barátságba Pierre de Coubertin báróval, az újkori olimpiai játékok alapítójával és e szoros kapcsolat révén lett 1894-ben a NOB tagjává és alelnökévé, amikor még ugyanebben az évben kiderült, hogy a görög kormány érdektelensége miatt kudarccal fenyeget az első újkori olimpia Athénban történő megrendezése és Coubertin báró úgy látta jobbnak, ha más várost keresnek, remek javaslattal állt elő. A korábban Kőszegen Brassóban és Egerben tanárkodó, ezidőtájt Budapesten igazgatóskodó Kemény jelentkezett, hogy Budapest szívesen „beugrana” Athén helyett az 1896-os ötkarikás játékok megrendezésére. Tette ezt, mert úgy hitte: a millenniumi ünnepségekre való készülődés lázában égő magyar főváros elvállalhatná az első újkori olimpiai játékok megrendezését.

Csakhogy az ötletét éppen azok gáncsolták el, akiktől legkevésbé várta: a székesfőváros illetékesei, a budapesti hivatalos szervek a létesítmények és a tapasztalatok hiányára hivatkozva nem támogatták az elképzelését. Utóbb aztán a görögök visszakoztak, hogy ne „égjen rájuk” a szégyen. (Az már külön történet, hogy e kudarc ellenére Kemény Ferenc immár a NOB felhatalmazásával, teljes erővel vetette bele magát az olimpia propagálásába és fáradhatatlanul dolgozott a Magyar Olimpiai Bizottság megszervezésén, aminek első titkára lett. Aztán megtörtént, ami megszokott nemegyszer esni a Duna-Tisza közében: az újonnan jöttek, fokozatosan háttérbe szorították, végül pedig ki is golyózták az alapítót mind a hazai, mind pedig a nemzetközi olimpiai szervezetekből. Többé már nem kapott teret az olimpiai mozgalomban való tevékenységre, tudós és nemzetközileg is elismert pedagógusként működött tovább, majd mikor a nyilasok gettóba akarták kényszeríteni 1944-ben, feleségével együtt inkább a halálba menekült.)

A talán nem tanulságmentes kitérőnk után lássuk a tragikus sorsú és a közvélemény számára sajnos mindmáig nem kellően ismert alapító atya hitvallását tudatosan vállaló Habsburg Györggyel készült Heti Válasz-beli beszélgetést, mindenekelőtt annak az indokát, hogy miért állt az utolsó magyar király unokája a 2024-es budapesti olimpia ügye mellé. Íme, a jószolgálati küldetést vállaló utazó nagykövet magyarázata, mely magától értetődő argumentumokat tartalmaz: „Már 2005 óta a Budapesti Olimpiai Mozgalom tagja vagyok. Bizonyára ezért kértek fel, és azért is, mert kiterjedt külföldi kapcsolati hálóval rendelkezem, számos NOB tagot ismerek.”

Tagadhatatlan, hogy korábban nem sok esélyt mutatkozott arra, hogy a három jelölt közül a „legkisebb fiú” a szeptember 15.-i, a 2024. évi nyári játékok helyszínét kijelölő límai NOB kongresszuson győztesként kerüljön ki. Sokan újabban épp annak köszönhetően vélték végleg elúszni a budapesti reményeket, hogy tavaly november 24-én frissen megválasztott elnökként Donald Trump teljes mellszélességgel beállt a Los Angeles-i olimpia mögé. E véleményekkel szemben Habsburg György homlokegyenest másképpen vélekedik:

„Sokat változott a helyzet az utóbbi hónapokban. Amikor elkezdtük a kampányt, valóban sokan úgy látták, hogy van két komoly pályázó, Los Angeles és Párizs, a mellettük Budapest csupán üde színfolt. Az utóbbi időben azonban több fórumon is alkalmunk nyílt prezentálni a terveinket, és egyre többekben tudatosul, hogy ha a NOB komolyan veszi a saját reformprogramját, akkor Budapest a legjobb választás.”

A kételkedők szemében a budapesti ötkarikás játékok megrendezésének az ötlete is elvetéltnek tűnik, mert szerintük Közép-Európa eleve alkalmatlan efféle világverseny megrendezésére. Az interjúalany számára a károgóknak nincs igazuk, egy Budapesten megtartandó olimpia nyertese nemcsak a magyar főváros és Magyarország lenne, az egész régió számára lenne pozitív hozadéka a kedvező őszi limai döntésnek és persze vitatja a feltételezett alkalmatlanságot is:

„Nemcsak, hogy képes lenne rá, de kifejezetten hasznos lenne a térségnek. Az elmúlt 26 évben rengeteget fejlődött Közép-Európa. Bár a nyugati életszínvonal még messze van, nem szeretem, ha csak a negatívumokra figyelünk s emésztjük magunkat, hogy mit kellett volna másként csinálni. Sokkal jobb az infrastruktúra, népszerű befektetési célpont lettünk. Egy olimpia még ismertebbé és vonzóbbá tenné a térséget. Elég Barcelona példáját szem előtt tartani. Az olimpia előtt elmaradott város volt, most Európa egyik vezető turisztikai célpontja és konferencia-fővárosa világszínvonalú infrastruktúrával.”

A Heti Válasz által most megfaggatott olimpiai jószolgálati nagykövet interjújában értékelte üknagybátyja, Ferencz József életművét is. Megtudjuk tőle, a világosi véres megtorlóból hamar a magyarok számára népszerű „ferenc jóskává” lett felmenője halálának tavaly októberi, 100. évfordulója kapcsán meglepte őt és a népes Habsburg családot is, köztük öt testvérét és azok hozzátartozóit az, hogy mennyire sokan kívántak emlékezni az egykori osztrák császárra és magyar királyra:

„Meglepett, milyen sok helyen tartottak megemlékezést. Én Rómában voltam az évfordulón, ahol nagyszabású gyászmisét és történészkonferenciát rendeztek a tiszteletére. Utána Bécsbe utaztam, ahol több mint nyolcszáz hagyományőrző katona tartott felvonulást. Hosszú utat jártunk be azóta, hogy 1961-ig a Habsburg-család tagjai be sem léphettek Ausztria területére. De Ferencz József mégis 68 éven át ült a trónon, és 1867 utáni uralkodása az egész Monarchia területén eredményes időszaknak mondható.”

Külön kérdésre válaszolva, arra is kitér, hogy vajon mindezt az egykori rebellisek mai utódai, a magyarok is hasonlóképpen látják:

„A történelemben nincs fekete és fehér. Minden egy kicsit szürke is. Én leszek az utolsó, aki azt mondja, hogy Ferencz József tökéletes uralkodó volt. De nem szeretem, hogy csak 1848-ra figyelünk, és 1867-rel keveset foglalkozunk. A centenáriumi megemlékezés talán segített ezen változtatni, és remélem, a kiegyezés 150. évfordulóját is méltóképpen megünnepeljük idén.”

A remélt budapesti olimpia történelmi nevet viselő lobbistáját régóta és megkülönböztetett módon foglalkoztatja a mai Magyarország határain kívül élő kisebbségi magyar közösség sorsa, jelenének alakulása és jövőbeni megmaradásának esélyei. Ezt magam régi ismerőseként személyesen is megtapasztalhattam, amikor például évekkel ezelőtt Zánkán az egyház- és pártpolitikától magát távol tartó, az egész Kárpát-medencére kiterjedő közösségi mozgalom, a katolikus Háló ifjúsági táborában beszélt a magyarországi, erdélyi, vajdasági és máshonnani magyar fiataloknak vagy pedig, ahogyan megszólalt a Szatmári Római Katolikus egyházmegye bicentenáriumi ünnepségein Szatmárnémetiben, ahova később is szívesen, immár családjával együtt ellátogatott. Bejárta s ezért jól ismeri az egykori Monarchia legváltozatosabb vidékeit. Személyes élményei is megerősítették mindazt, amit az Európa-szerte köztiszteletnek örvendő édesapjától, Habsburg Ottótól hallott, s amit hasznosan kiegészítettek az Innsbruckban, Madridban és Münchenben töltött egyetemi évek. Ezért is határozottan cáfolja a marxista történészek által hirdetett, a kommunista ideológia érdekeit szolgáló hamis tételt, mely szerint az Osztrák-Magyar-Monarchia „a népek börtöne” lett volna. Elégtétellel nyugtázza, hogy ma már, legalább a hazájában, végre átértékelőben van a szándékosan sugallt és torz múltidézés:

„Valóban érezhető az elmozdulás a jó irányba. Örömteli például, hogy tavaly novemberben átadhattam a nagyapámnak, Boldog IV. Károlynak emléket állító szobrot a Károly körúton, december végén pedig méltó módon ünnepeltük megkoronázásnak századik évfordulóját. (Az 1916-os decembervégi koronázási ünnepségek főrendezője a bonchidai gróf, Bánffy Miklós volt, egyik fő segítője pedig Kós Károly – n. n.) Érdemes nyitott szemmel körbeutazni az egykori birodalom területén. A városok arculatát máig meghatározza annak a kornak a páratlan gazdasági fejlődése és kulturális pezsgése. Nem úgy tűnik, hogy börtön lett volna, csak a kommunista történetírásnak nem tetszett, hogy volt egy jól működő monarchia. Még egyszer mondom, semmi sem fekete és fehér. Nyílván rengeteg feszültség akadt. de hasonlítsuk össze azzal, ami utána jött! Stagnáló utódállamok, revansvágy, kitelepítések, a nemzeti kisebbségek elnyomása. Ha mindezt mérlegre tesszük, nem kell szégyenkezni a Monarchiának.”

Az interjú további részében Habsburg György a Budai Vár egyetlen épen maradt részének, a nádori kriptának gyakori vendégeként egyértelműen üdvözli, hogy a kormány eredeti formájában kívánja visszaállítani a királyi palota hajdani szépségét. A törekvést nagyon helyesli és rögtön meg is indokolja véleményét: „Távolról nézve most is nagyon szép, de ha ne adj’ Isten belépünk az épületbe, elszomorítónak látjuk a pusztítást, amit a háború és a restaurálás okozott. Látom, hogy más városokban mennyire vonzó idegenforgalmi célpont az egykori királyi palota, Budapesten is az lehet. Ez több évtizedes munka, de maximálisan támogatom.”

Édesapjához és bátyjához hasonlóan Habsburg György is az európai eszme elkötelezett híve. Ezért is természetes, hogy Laky Zoltán rákérdez arra, miként látja az élete végéig Magyarországon élni szándékozó, mindhárom gyermekét a budaörsi iskolába járató humanista európéerünk az unió állapotát a brit kilépés után. Álláspontja ez ügyben is határozott és megkérdőjelezhetetlen. Azt már mi tesszük hozzá, bár minél többen így vélekednének honfitársai Pannóniában. Mert sajnos a rövidlátók, köztük jó néhány fajsúlyos közvélemény-formáló is Magyarhonban, nem lát tovább az orránál és, amint csak módja van rá, az EU ellen tüzel.

„Nem szabad elfelejtenünk, miért is jött létre az Európai Unió. Nem azért, hogy bank- és adósságválságokat oldjon meg. Hanem azért, hogy békét teremtsen egy olyan földrészen, amely az elmúlt évszázadokban rengeteget szenvedett a háborúk miatt. Ezt a célt pedig tökéletesen elérte. Néha úgy érzem, eltévesztjük a perspektívát. Amikor azt hallom, bankválság van és az EU szét fog esni, fáj, legszívesebben kiabálnék: emberek, az Európai Unió több mint hat évtizede garantálja a békét az európai országok között, amelyek előtte rendszeresen egymás torkának estek! Igen, rengeteg dolog nem jól működik Brüsszelben. A Brexit egy időben jött riasztás, hogy reformokra van szükség, de aki ismeri Európa történelmét, nem kívánhatja, hogy szétessen az unió. A britek döntését tiszteletben kell tartani, de úgy gondolom, néhány év múlva ők is sajnálni fogják, hogy így döntöttek.”

Az interjú záró szakaszában szó esik a brüsszeli pótcselekvésekről, melyek képtelenek a célravezető választ megadni a migrációs válságra és arról is, hogy a madridi egyetemen iszlám tanulmányokat is folytatott Habsburg György, aki egy ideig Ománban is élt, mennyire látja összeegyeztethetőnek az iszlámot az európai értékekkel.

Előbbi kérdés mentén részletezi, hogy napjainkban, amikor milliók vannak úton jelenleg is, elsősorban Afrikában milyen konkrét intézkedéseket tartana üdvözítőnek a működésképes megoldás érdekében. Ennek résztelezésétől már csak terjedelmi okokból is eltekintenénk. Viszont a válaszát az iszlám és európai értékek összeegyeztethetőségéről, amit felettébb megszívlelendőnek ítélünk, és vele maradéktalanul egyetértünk, zárásképpen idézzük:

„Nem ez az igazi kérdés. Arról kellene beszélni, hogyan nyerhetné vissza a kereszténység azt a szerepét Európában, amit történelmileg betöltött. Sokan, akik az iszlám hódításától félnek, elvesztették saját keresztény gyökereiket. Kialakult egy vákuum, természetes, hogy valami megpróbálja betölteni. Először magunkkal foglalkozzunk.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup