• 2017. október 18., szerda
    Lukács
  • 13°
    Kolozsvár
    • 20°
      Csíkszereda
    • 16°
      Székelyudvarhely
    • 20°
      Gyergyószentmiklós
    • 16°
      Székelykeresztúr
    • 21°
      Kovászna
    • 21°
      Kézdivásárhely
    • 20°
      Barót
    • 21°
      Sepsiszentgyörgy
    • 21°
      Arad
    • 15°
      Gyulafehérvár
    • 20°
      Nagyvárad
    • 17°
      Beszterce
    • 19°
      Déva
    • 21°
      Nagybánya
    • 14°
      Marosvásárhely
    • 17°
      Zilah
    • 21°
      Szatmár
    • 17°
      Nagyszeben
    • 22°
      Temesvár
    • 21°
      Brassó
    • 22°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5802 LEI
    • 1 USD = 3.8939 LEI
    • 1 GBP = 5.1608 LEI
    • 100 HUF = 1.4882 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 4-10.)


-A A+



„Állunk, és szemlesütve hallgathatjuk a szlovák minisztériumoktól, hogy minek nekünk kétnyelvű formanyomtatvány” – a szlovákiai kisebbséginyelv-használati jelentés utóélete

Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban Finta Márk és a Hivatali ravatal címmel publikált jegyzetében elmondja, miért volt számára „tragikus olvasmány” a szlovák kormány asztalára nemrég letett kisebbséginyelv-használati kétéves beszámoló. A választ így adja meg: „Nem jutott eszébe senkinek, hogy a törvény elfogadásával csak a jogok bővülésének magját ültették el a jogérvényesítés szikes talajába, és az elkövetkezendő években a politikusoknak és az értelmiségieknek gondos kis kertészlegényekként kellett volna gondozniuk, míg kihajt.”

„Ügyfélfogadás:

Pondelok: 8:00 – 12:00, 13:00 - 15:30

Utorok: -

Streda: 8:00 – 12:00, 13:00 - 16:30

Štvrtok: -

Piatok: 8:00 – 12:00”

Az Árpád-kori, Pozsony közelében található Csallóközcsütörtök község magyar honlapjának nyitó oldalán szembesülhet az odalátogató a fenti tájékoztatással. Az első látásra amúgy hasznosnak tűnő honlap minden magyar menüpontja alatt ott virító, sajátos nyelvezetű közérdekű információ nem az egyetlen letaglózó felfedezése lesz annak, aki felkeresi ennek a döntő többségben, pontosabban 72 százalékban magyaroklakta település hivatalos weboldalát. Itt, ismételjük csak meg és higgyünk a szemünknek, a nyitó magyar oldalon, azt is megpillanthatja az odalátogató, hogy Csallóközcsütörtök községi hivatalának nem „címe”, hanem „adresaja” van.

Ha tovább böngészünk a település önkormányzata internetes oldalának különböző magyar nyelvű menüpontjaiban, hideget-meleget egyaránt kaphatunk. Az aktuális hírekről, a település történetéről például magyarul is értesülhet az érdeklődő. Amint viszont tovább lép a Fontos Dokumentumok, illetve a Hivatalos Közlemények oldalakra többnyire azzal szembesül, mint a nyitóoldalon: a címeket ékes magyar nyelven tüntetik fel, a megtekinthető tartalom viszont, egy-két kivételtől eltekintve, kizárólag szlovák nyelvű. Csallóközcsütörtökön, a magyar polgármester elnökölte és kizárólag magyarokból álló képviselőtestület (a kilenc tagból négyen az MKP, hárman a Híd színeiben, ketten pedig függetlenként nyerték el a választók bizalmát a legutóbbi önkormányzati választásokon) tavaly négy alkalommal ülésezett. A negyedévente megtartott testületi ülések jegyzőkönyvei közül a község magyar honlapján egyetlen egy sem található meg magyar nyelven, csak kizárólag szlovákul. Megszámoltuk: a négy jegyzőkönyv levegősen gépelve 12+9+5+6 oldalt tett ki, azaz mindösszesen 32 oldal terjedelmű volt. 32 oldalnyi szöveg lefordításának embertpróbáló feladatával kellett volna egy esztendő során az illetékeseknek megküzdeni, annak érdekébent, hogy a helybéli magyarok anyanyelvükön is értesüljenek arról, hogy miként döntenek róluk és mindennapjaikról az általuk megválasztottak, de ezt nem sikerült megtenni. Hadd tegyük hozzá rögtön: nemcsak a képviselőtestület és a polgármester, hanem a jegyzőkönyvek rögzítője is magyar volt.

Csallóközcsütörtök elöljárói 2016-ban, a honlap magyar változatának tanúsága szerint elfogadták a fejlesztési illetéketekről, az óvodai étkezési és napközi támogatásról, a helyi adókról, a háztartási hulladékról és az utcanevek módosításáról szóló általános érvényű rendeleteket. Az öt rendeletből csupán egyetlenegy került közlésre magyar nyelven, a másik négyet csak szlovákul olvashatja az, aki a község weblapjának magyar változatában kíván tájékozódni. Ha ezeket a határozatokat is átültették volna magyarra és így teszik közzé, akkor ezzel az újabb „sziszifuszi munkával” további 23 oldalnyi közérdekű információt osztottak volna meg anyanyelven a helyi lakosok majd háromnegyedével.

A közvitára bocsátott képviselőtestületi javaslatok terén se mutat kedvezőbb képet a magyar nyelvű tájékoztatás Csallóközcsütörtökön. Hét javaslat került fel a honlapra, ezek közül kettő, az iskolai beíratásról és a helyi adókról szóló ismerhető meg magyar nyelven, a többit illetően (fejlesztési illetékek, utcanév-változtatás, óvodai, étkezési és napközis támogatás, a háztartási hulladék és a kutyatartás) viszont csak a szlovák szöveg áll rendelkezésre a magyar honlapon is. Nem kívánunk az olvasó türelmével visszaélni, ezért itt már, bár megszámoltuk az általában igen rövid terjedelmű, a közre tartozó előterjesztéseket, ezúttal eltekintünk az oldalszámok pontosításától.

2016. március 5-én parlamenti választások voltak Szlovákiában. Ehhez kapcsolódóan volt feladata a helyi önkormányzatnak és ennek eleget is tett két hivatalos közleményében, ahogyan a törvény előírja, magyar nyelven is. Míg a választópolgároknak szánt általános tájékoztató korrektül és érthetően tartalmazta a szükséges tudnivalókat, a másik dokumentumról, egy választási értesítésről, mely a Választások a SZK Nemzeti Tanácsába 2016 címen szerepel Csallóközcsütörtök község weboldalán, távolról sem mondható ugyanez el. Elrettentésképpen betűhíven közöljük is ezt a mindmáig ott „díszelgő”, magyar nyelvre erősen emlékeztető nyelven írt hivatalos felhívást: „Értesítésaválasztókörzetiválasztásibizottságbadelegálttagokróléspót

tagokról: A 2016. március 5–érea SzlovákKöztársaságNemzetiTanácsá bakiírtválasztásokraaválasztásibizottságba delegálttagokról éspóttagokgokróléspóttagokrólazértesítésta következőelektronikuscímenlehetleadniziadosti@ocustvrtok.sk

Csallóközcsütörtök Dunaszerdahelyi járásában található és mi a járási központ weboldalát is szemrevételeztük. Hamar kiderült: a település önkormányzatának internetes oldala egészen más képet mutat, mint a már bemutatott. Az igaz ugyan, hogy Dunaszerdahely önkormányzatának hivatalos portálján a magyar változat is több helyen, csak szlovák nyelven közöl, szerintünk mindenkire tartozó információkat, viszont a magát „nyitott városként” reklámozó Dunaszerdahely 74,5 százalékát kitevő magyarság számára ebben legalább anyanyelven olvasható a tavalyi valamennyi, konkrétan  24 általános erejű rendelet, minden hivatalos közlemény és kivétel nélkül, az összes, nagyon helyesen két nyelven készült formanyomtatvány is, a lakhelybejelentőktől kezdve a bölcsődei jelentkezési kérelmeken át el egészen a fakivágási engedélyekig, melyek mindegyike természetesen letölthető.

Csallóközcsütörtöknek és Dunaszerdahelynek egyaránt MKP-s magyar polgármestere van. Utóbbinak, ahol a képviselőtestület túlnyomó többsége is magyar, de vannak közöttük szlovák nemzetiségűek is, hidasok meg függetlenek egyaránt, a polgármester Hájos Zoltán, a város MKP szervezetének az elnöke.

Csallóközcsütörtök polgármestere, Őry Péter dunaszerdahelyi kollégájánál fontosabb, országos tisztséget tölt be pártjában. Ő korábban önkormányzatokért felelős pártalelnök volt, a tavalyi tisztújítás után pedig a felvidéki magyar párt második embere, az MKP Országos Tanácsának (választmányának) elnöke lett, akit elsősorban annak köszönhetően ismerünk a Kárpát-medencében, hogy megszólalásaiban, írásaiban, tévé- és rádiónyilatkozataiban hosszú ideje a felvidéki kisebbségi nyelvhasználat élharcosának, szlovákiai hivatali kétnyelvűség jogos követelése elkötelezett zászlóvivőjének számít. Őry az, aki immár ötödik éve azért küzd az általa létrehívott és vezetett Pro Civis Polgári Társulással és az utóbb megalakított Szlovákiai Magyar Önkormányzati Intézettel, hogy mindent megtegyen Szlovákiában a magyar nyelv használatának elősegítéséhez a közigazgatás minden területén. Csak a tavalyi esztendőben erre húszmillió magyarországi forint adatott a szervezetnek, forrás tehát volt bőven a nemes eszmék terjesztéséhez, jogos panaszokat felsorakoztató beadványok szerkesztéséhez, sőt saját honlap működtetéséhez.

A nemes eszmék terjesztésével nem is volt gond. Nem is oly rég, múltév októberében, a Nagymegyeren immár hatodik alkalommal megrendezett Önkormányzati Szabadegyetemen, amint azt a lapok is megírták, „a felvidéki viszonylatban maga nemében egyedülálló eseményen”, így látta el útravalóval a jelenlévő dél-szlovákiai magyar önkormányzati képviselőket és polgármestereket Őry Péter: A jövőben az önkormányzatoknál még hatékonyabban kell élni a nyelvi jogainkkal és lehetőségeinkkel, hiszen azok gyakorlatban történő kiaknázása magyar közösségünk megmaradásának egyik záloga“

Viszont most az ismertetett felfedezéseink nyomán nem tudjuk leplezni mélységes csalódottságunkat, hogy a kisebbségek nyelvhasználata ügyének elkötelezett jeles aktivistának arra már nem futotta, hogy saját portáján is söpörjön és előbb a csallóközcsütörtökiek számára tegye lehetővé azt, amit országos szinten joggal igényel. Hogy ott, ahol ő már 2007 óta polgármester, a községi hivatal ne azt üzenje a falustársaknak, hogy hétfő a magyarok számára is tulajdonképpen pondelok, a kedd pedig utorok, a péntek meg piatok.

Mindezt azért kívántuk elmondani még mielőtt Finta Márknak az Új Szóban közreadott Hivatali ravatal című véleménycikkét ismertetnénk, mert fontosnak ítéltük, hogy megismertessük az olvasóinkkal egy olyan polémiának a hátterét is, ami január első hetében alakult ki, s minden bizonnyal folytatódni is fog a szlovákiai magyar közbeszédben, és ami szerintünk távolról sem csak a felvidéki magyarság számára vet fel kérdéseket. Úgy hisszük, a Kárpát-medencében másfele is érdemes elgondolkozni azon, amit a kisebbségi nyelvhasználat ottani tapasztalatait áttekintve a pozsonyi újságíró konzekvenciaként így fogalmazott meg: „Ha nincs erős jogtudattal rendelkező polgár, a lehetőségek hiába léteznek”

Mielőtt a fenti következtetését levonta volna, Finta Márk több cikkében is megpróbálta értelmezni a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek nyelvhasználatának állapotáról szóló, 2015-16-os időszakra vonatkozó jelentést, amit a kisebbségi kormányhivatal tavaly decemberben, immár harmadik alkalommal terjesztett be a kormányülésre. A Finta által írott cikkekből (ezek elérhetők itt, itt és itt) egyértelműen kiderült nemcsak az állami és önkormányzati szervek sok-sok mulasztása, melyekről teljes joggal mindegyre cikkezett a szlovákiai magyar sajtó, hanem az is, hogy a felvidéki magyarok ott sem élnek a törvény adta jogaikkal, ahol ennek semmi akadálya sincsen. Utóbbiakról viszont a magyar lapok többnyire szemérmesen hallgattak.

Az ominózus, tárcaközi egyeztetésre bocsátott jelentés, melynek újdonsága az, hogy míg az eddigi nyelvhasználati beszámolókat a kormány csupán tudomásul vette, a mostanit és a jövőbenieket is már jóváhagyja és feladatokat is kiszab az állami szerveknek, kimutatta, hogy két év alatt több mint 1700 szankcionálható törvénysértés történt a kisebbségi hivatali nyelvhasználat területén Szlovákiában. Szólt arról is, hogy nagyságrendekkel több, ún. „nem szankcionálható törvénysértés” történt, melyek közül a legtöbb a közérdekű információk kétnyelvű közzétételével volt kapcsolatos a községi hivatalok hirdetőtábláin, illetve a honlapjukon.

Finta Márk cikksorozatának egyik megállapítása az volt, hogy „továbbra is óriási tartalékok vannak a kisebbségi hivatali nyelvhasználat területén, legyen szó akár az önkormányzatokról, akár az államigazgatási szervekről. Az előrelépés azonban lassúnak és nehézkesnek ígérkezik, az önkormányzatoknak nagyon magas lécet kell megugraniuk.” Egy másik pedig fehéren-feketén kimondta: „az önkormányzatok nagyon gyakran nem élnek azokkal a lehetőségekkel, melyeket biztosít számukra a kisebbséginyelv-törvény, és kiemelkedően sok esetben az előírt dolgokat sem tartják be.”

A nemkivánt állapotokat az önkormányzatok kapacitásgondokkal és pénzhiánnyal indokolták. Megszólalt az ügyben Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos is, aki nem tagadva, hogy a kormánynak és a különböző állami intézményeknek is bőven akad még tennivalója a jövőben, annak a véleményének adott hangot, hogy a helyhatóságoknak „ezen a területen nem az államra kell várniuk. Az állam ugyanis nem fog forrásokat adni a teljes hivatali kétnyelvűség biztosítására az önkormányzatoknak, erre maguknak kell megtalálniuk a forrásokat – ám szerinte például a kétnyelvű táblák kihelyezése nem ró olyan elviselhetetlen anyagi terhet a városokra és falvakra, mint például a kétnyelvű adminisztráció.”

Ezzel a nyilatkozatával a civilben történész-levéltáros Bukovszky, aki országos ismertségét és tekintélyét azzal alapozta meg, hogy korábban alapító igazgatója volt a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete levéltárának, majd a prágai kormány meghívására a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárát is vezette, tavaly áprilisban pedig Híd jelöltjeként lett a koalíciós Fico-kabinet kisebbségi kormánybiztosa, szelet vetett és vihart aratott. A kormánybiztos által elmondottak „kiverték a biztosítékot” az MKP házatáján, a rendreutasító választ Őry Péter adta meg, aki több portálon is közreadta az MKP álláspontját tükröző Hivatali kétnyelvűség: bűnbakkeresés című filippikáját.

Szenvedélyes írásában az MKP második embere elutasította a kisebbségi kormánybiztos okfejtését és nem kevés indulattal fogalmazva ironizált is: „ha eddig nem tudtuk volna, most világosan kiderült: az önkormányzatok és a polgárok tehetnek róla, mert nem élnek a törvény adta lehetőségekkel!”

Az általa elmondottakban, dörgedelmének konkrétan nevesített példázataiban vitathatatlanul sok az igazságelem és minden bizonnyal sokakat is megérinthetnek a tetszetős retorikai fordulatok arról, például, hogy amíg az állam nem teszi kötelezővé a nemzetiségek által lakott településeken, régiókban a kétnyelvűség érvényesítését az élet minden területén (elsősorban az állami hivatalokban, ahol példát lehetne mutatni), és annak biztosítására nem fordít fedezetet, addig lehet mutogatni a polgárra, az önkormányzatra, a szomszéd tehenére vagy éppen a kerítésen tátongó lyukra. Ott szivárog el ugyanis a „politikai akarat”, amely láthatóan az újabb Fico-kormány kabinetjéből is hiányzik.”

A szavak szépségversenyét e tetszetős szavakkal és ekképp érvelve meg is lehet nyerni, – ehhez nem fér kétség. Csakhogy, mielőtt túlértékelnénk ezt az Őry teljesítményt, kezeljük helyén a retorikát. Mindazoknak, akiket megérint ez az ihletett és nem tagadjuk, sok, joggal bírálható jelenségre rámutató szenvedélyes hang Felvidéken és másutt is, ahol az odamondás primátust élvez az aprómunkával szemben, megtekintésre ajánlanánk Csallóközcsütörtök község hivatalos honlapjának magyar változatát. Igen azt, ahol Őry Péter a polgármester és a képviselőtestület színmagyar. És csak kérdezzük halkan: amíg a szlovák állam nem teszi kötelezővé a nemzetiségek által lakott településeken, régiókban a kétnyelvűség érvényesítését az élet minden területén, addig nem lenne mégis némi tennivaló például azon a weboldalon? Már csak a hitelesség kedvvért is megérné átírni stredat szerdára és štvrtokot csütörtökre. Csak úgy önerőből, nem az államra várva…

Finta Márk már szóbahozott cikksorozatát lezáró alább ismertetendő megszólalása, a Hivatali ravatal abban, de csak abban, rokonítható az Őry Péter szövegezte megnyilatkozással, hogy annak szerzőjében érzékelhetően is indulatok feszülnek. Ő, akit a maszol olvasói már ismerhetnek, hiszen el- és továbbgondolandó értékelését, a Ki a bűnbak? című kommentárját a mindenkit meglepő, várakozásokat messze alulmúló márciusi választásokon elért gyászos magyar szereplésről e rovatban részletesen ismertettük, már publicisztikájának nyitányában „magasra emeli a tétet”. Ahogyan tette azt tíz hónappal ezelőtti cikkében, most is felbukkan nála a bűnbakkeresés. A nyelvhasználati jelentés alapos tanulmányozása számára világossá tette: nem ennek vagy annak a politikai formációnak róható fel a kudarc, amit a kormányjelentés tükröz. Itt ennél többről van szó, a felelősség a teljes szlovákiai politikai elitet terheli, beleértve a magyar politikusokat is:

„Robert Fico és társai dísztelen, de mindenki számára jól látható katafalkra helyezték az úgynevezett politikailag korrekt nyelvet, és jó néhány szlovákiai magyar arc is felbukkant a „gyászoló” tömegben. Pedig nekik nem a polkorrekt beszéd temetésére kellett volna elmenni kárörvendezni, inkább a saját nyelvük védelméért tehettek volna valamit.

A kisebbséginyelv-használati jelentés néven futó monstre adathalmazt böngészgettem az elmúlt hetekben, és mit mondjak, talán még egy Romana lányregényt is szívesebben olvasgattam volna. Ott legalább édes, romantikus, rózsaszín felhőben lebegnek a főszereplők, a gazdag és csapodár fiú rátalál igaz szerelmére a szerény, de szép lányban, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A nyelvhasználati jelentés ennél sokkal szárazabb, de ami nagyobb baj, tragikusabb olvasmány. Főleg annak fényében, hogy emlékszünk, néhány évvel ezelőtt mekkora lelkesedéssel reklámozta a Híd a kisebbségi nyelvtörvényt.

Mert jó és szép ez a törvény, lehet vele villogni, hogy itt, kezitcsókolom, téve volt a szlovákiai magyarságért, a következő lépés kerítés lesz kolbászból, a Duna meg tokajit fog folyni. Csakhogy az egyszerű ember a hivatal helyett továbbra is az úradra jár potvrgyenyiet intézni a zsivnosztyhoz, vagy beadni a papírokat a prí-davok na gyietyához.

Jó, persze, okos ember nem hitte, hogy a törvény elfogadásával édes-ékes anyanyelvünk vonatkozó szakkifejezéseit automatikusan a pillangó röptének kecsességével formálja majd a nép ajaka. Csak hát itt állunk évekkel később böngészve a jelentést, és 2012-höz képest nem nagyon bővült, egyes területeken pedig még szűkült is, dacára a törvénynek, a hivatali anyanyelvhasználat lehetősége.”

Nem tagadjuk, Finta jegyzetének a folytatásában olvasottak érintettek meg leginkább bennünket, és késztettek arra, hogy az általa elmondottakat mifelénk is feltétlenül meg kell ismerni, ahogyan meggyőződésünk szerint minden más magyaroklakta Kárpát-medencei régióban is érdemes lenn. Talán elegendő arra utalni, hogy bennünket, de talán nem csak mi vagyunk vele így, nem hagy nyugodni egy honi nyelvész szakember véleménye, aki egy rádióinterjújában így nyilatkozott az anyanyelvi jogok romániai érvényesüléséről: „Romániában nagyjából megfelelő az anyanyelvhasználat jogi szabályozása. Csakhogy a gyakorlatban, főleg a szórványban, ahol a magyar közösségek kisebbségben élnek, ez egészen másként mutatkozik meg. Az intézményi hálózatok hiánya, a hivatalok hozzáállása, nehezíti a papíron levő jogok alkalmazását, de sokszor az egyének önként mondanak le jogaikról.”

A nagyváradi Magyari Sára az ide kattintva meghallgatható, a Kossuth Rádiónak adott interjújában többek között arra is felhívta a figyelmet: mifelénk is sokszor „elsikkad” a nyelvhasználati jog, számos esetben az adminisztratív nehézségektől tartva önként mondunk le az anyanyelvünk használatának jogáról. Számunkra most, olvasva az évkezdeti felvidéki polemikus sajtópublikációkat óhatatlanul felidéződött az ő következtetése: „Inkább szimbolikus értékük van a nyelvi jogainknak, mert addig, ameddig nincsenek, nagyon harcolunk értük, viszont amikor már megvannak, már nem élünk ezekkel a jogokkal. Csak akkor van a megmaradásunknak esélye, ha nagyon tudatosan kezdünk el foglalkozni nyelvünkkel, és megteszünk mindent azért, hogy használhassuk is ezeket a jogokat.”

Az Új Szó publicistájának véleménye szerint is fenyeget a szimbolikus politizálás rémképe Felvidéken. Úgy véli: csak az első lépést jelentette a jogszabály kiharcolása, az fabatkát se ér, ha a törvény elfogadását nem követi a jogérvényesítés aprómunkája, melyben politikusnak, értelmiségnek egyaránt dolga és feladata lett volna. A most napvilágot látott szlovákiai kétéves jelentés a kisebbségi nyelvhasználati jogok érvényesüléséről, helyesebben nem betartásáról, megítélése szerint szégyenletes látlelet. Vádol is ezért minden szlovákiai politikacsinálót, köztük pedig leginkább azokat, akiknek már csak az érintettség okán nagyobb a felelősségük, hisz elszámolni elsősorban ők tartoznak saját közösségük felé. De ez, úgy tűnik, számukra nem prioritás. Meg aztán tusakodni egymással látványosabb, s közben az egyéni ambíciókat is ki lehet élni.

„Ez pedig a szlovákiai politikum 25 évének tipikus kortünete. Nem jutott eszébe senkinek, hogy a törvény elfogadásával csak a jogok bővülésének magját ültették el a jogérvényesítés szikes talajába, és az elkövetkező években a politikusoknak és az értelmiségieknek gondos kis kertészlegényekként kellett volna gondozniuk, míg kihajt. Akinek ugyanis gondoznia kellett volna, annak vagy terve nem volt, vagy lehetőségei, vagy ideje – a szégyenletes végeredmény szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, mije nem volt. Az elmúlt években nem nevelt ki a szlovákiai magyarság öntudatos állampolgárokat, akik használnák a nyelvüket és élnének a jogaikkal. De nem neveltünk ki komoly, felkészült hivatalnokréteget sem, amely ki tudná őket szolgálni. Nem jutottunk szinte semmire, ami látható előrelépést jelentene.

S most itt állunk, és szemlesütve hallgathatjuk a szlovák minisztériumoktól, hogy minek nekünk kétnyelvű formanyomtatvány, meg magyarul is beszélő hivatalnokok, ha úgysem kéri senki. Az egyszerű ember meg majd elhabog a hivatalban poszlovenszki.

Eközben azok, akiknek tennie kellett volna azért, hogy ne ez legyen a helyzet – társadalmi nyomást kifejteni, egyengetni a törvény útját, reklámozni a nyelvi jogokat – inkább gigászi liberális–konzervatív vitákat folytatnak, mint a nagyok, egymást marják és vádolják.

A ravatalra pedig eközben a polkorrekt nyelvezet mellé kiteríthetjük a magyar hivatali nyelvhasználatot is. Csak legyen, aki eljön a temetésre.”

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup