• 2017. október 20., péntek
    Vendel
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • 10°
      Nagyszeben
    • 11°
      Temesvár
    • Brassó
    • 13°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5921 LEI
    • 1 USD = 3.8901 LEI
    • 1 GBP = 5.1168 LEI
    • 100 HUF = 1.4895 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (március 26.-április 1.)


-A A+



Kárpáti Igaz Szó: Vajon Szász Jenőhöz hasonlóan, Kovács Miklós ex-KMKSZ elnök is kap a szombati bukása után egy jól kistafírozott budapesti kutatóintézetet?

Megszólalt a héten Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője és a lap legfrissebb számának vezércikkében, a Merre tovább KMKSZ?-ben arra keresi a választ, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXV. jubileumi közgyűlése után, ahol gyakorlatilag megpuccsolták a szervezet korábbi elnökét, Kovács Miklóst, van esély arra, hogy a KMKSZ hosszú idő óta bolyongó jelképes hajója megújuljon. Reméli, hogy van és rögtön számba is veszi az ehhez szükséges teendőket: „Egy biztos, ahhoz, hogy ez a hajó ismét kifuthasson a – vihart és szélcsendet éppúgy rejtő – nyílt vizekre, egy nagyon sürgős nagyjavításra van szüksége. Korrigálni kell a korábbi kapitány hibás döntéseit, meg kell javítani a motort, a fedélzetet és nem árt a tizennyolc év alatt rárakódott hínártól, élősködőktől is megszabadítani.”

„Brenzovics Lászlót választotta elnökévé titkos szavazáson 25. tisztújító közgyűlésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szombaton, Ungváron, miután Kovács Miklós eddigi elnök 18 év után leköszönt tisztségéről és nem jelöltette magát újra a szervezet vezetői posztjára” – adta hírül az a hétvégén a sokak számára bizonyára meglepetésként ható kárpátaljai fejleményt az MTI.

A magyar nemzeti hírügynökség szombati közleményében valójában csak a mondat második fele volt az igazi meglepetés, az, ami önkéntes visszavonulásnak próbált csomagolni egy jól előkészített puccsot és annak a kényszerű tudomásulvételét az érintett részéről. A vezetőváltás, Brenzovics eddigi alelnök élre kerülése régóta nyílt titok volt KMKSZ-es berkekben, de nem csak ott, és csupán az, akinek bőrére ment a játék bizonyult fejét homokba temető struccnak. A KMKSZ elnöki tisztét 1996 óta betöltő és most menesztett pártelnök, a jelek szerint úgy járt, mint a megcsalt házastárs, aki utolsóként értesül arról, amit a környezetében sokan már régóta tudnak, reszelik a nyelvűket a tájékozatlanon, sőt hamis mosoly kíséretében jókat mulatnak az illető „farkasvakságán”.

Hogy az, ami szombaton történt Ungváron, az a hivatalosan világgá kürtölt önkéntes „leköszönés” és az újbóli megmérettetés előli elzárkózás nem szerepelt Kovács Miklós terveiben, ahhoz nem fér kétség. Hogy mindazt, ami végül megesett az Ung-parti város színházának előadótermében, Kövér László figyelő tekintetétől övezve, azt alaposan előkészítették és gondosan megszervezték a kulisszák mögött, az is biztos. Viszont, abban sincs okunk kételkedni, hogy valóban a „főszereplő” volt az utolsó, akinek a kártyákat a bennfentesek felfedték és ez által kész helyzetet teremtettek számára.

Hogy Kovács Miklós nem éppúgy gondolta a jubileumi, negyedszázados közgyűlés előtt a fellépését és főleg azt a megalázó produkciót, amit valamiféle vigaszdíj reményében vele végrehajtattak, arról mindennél jobban árulkodik az utólag hattyúdalnak minősülő, megbuktatása előtt alig 48 órával megjelent nyílt levele, a Lesz-e cirkusz a KMKSZ közgyűlésén?  címmel közreadott filippika a párt szócsövében, a Kárpátaljában.  

Azóta már tudjuk, hogy ez az elnöki vád és védbeszéd utolsó volt Kovács elnökként tett megszólalásai közül. Ebben a harcias, önmagát felmagasztaló, másokat pedig keményen kiosztó „magam mentségében” Kovács nem azt a benyomást kelti, mint aki annak a beismerésére készül, hogy 18 év ide, 18 év oda, nekem a felnőtté válás nagyon nem jött össze. Hiába lettem „nagykorú” képtelen vagyok felnőni a feladathoz. Maradtam, ami voltam, indulatos, csapongó kiszámíthatatlan izgága kamasz. Megmérettettem és túl könnyűnek találtattam, ezért most elköszönök. Inkább a „csakazértist” próbálta sugallni a cikk, meg annak az utóbb tévesnek bizonyuló vakhitnek a világgá kürtölését: ha Fidesz velem, kicsoda ellenem!

Maga a cirkuszt vizionáló cím is arra utal, hogy nem kívánt önként távozni a posztjáról, és ha kell, vállalni akarja két nap múlva a küzdelmet az esetleges kihívóval szemben. Maga is tudatában van, hogy mint minden pártelnöknek, neki is vannak ellenfelei, de mint írja, azok csak sunnyogni mernek és gyávák nyíltan fellépni ellene. Ha harc, hát legyen harc – véli Kovács a szombati bukást megelőző csütörtökön és a nyílt levelében nem rejti véka alá, nem fél: nemcsak kész szembeszállni egy a posztjára törő kihívóval, hanem számára megnyugtató bizonyosságot jelent a Nagy Testvér, a Fidesz, mint stratégiai partnerszervezet biztos támogatása.

Másképpen aligha lehetne értelmezni e szavait: „Nem titok, most is vannak, akik beavatkoznak a KMKSZ belügyeibe, és emiatt összeütközésbe kerültek velem. Mivel azonban a KMKSZ a jelenlegi kormány stratégiai partnerének számít, nyilvánosan nem vállalják fel, amit egyébként nyíltan vallanak.

Ezeknek útjában állok és megpróbálhatnak a helyemre egy bábut ültetni. Ha rászánják magukat, hogy a nyilvánosság elé álljanak, akkor lesz cirkusz a KMKSZ-közgyűlésen.”

Tulajdonképpen igazat is kell adnunk a maga jövőjében nyugton bizakodó Kovács Miklósnak. A fenti, alig tíznapos fotón őszinte barátok és egy stratégiai szövetség kulcsszereplői mosolyognak egymásra önfeledten. Miért is ne bízott volna meg bennük teljes joggal? Lehetett volna ennél kifejezőbb módon demonstrálni a politikai-morális támogatást, tudtára adni alig néhány nappal a pártkongresszusnak számító közgyűlés előtt az újrázásra készülőnek azt, hogy „kedves Kovács Miklós, veled vagyunk, ránk mindig számíthatsz”?

Az őszintének szánt vallomásban, miután szobrot állít saját magának és konkrét példákon keresztül bizonygatja nélkülözhetetlenségét a KMKSZ élén Kovács Miklós „üzemszerűen” kitér az ellenfelek becsmérlésére. „Az UMDSZ-es brigádnak nem Gajdos az egyetlen brigantija” – szól a megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatás, majd kijut a „kiosztásból” a magyarhoni állítólagos gáncsoskodóknak is: „Nem vagyok jóban bizonyos magyarországi kormányzati tisztségviselőkkel, és ez milyen veszélyes. Nagy újság. Az elmúlt 25 évben mindig akadtak magyarországi csinovnyikok, akik dróton rángatott bábut akartak csinálni a KMKSZ-ből, magukat meg mindenható bábjátékosoknak tekintették. Némelyek ezt nyilvánosan is felvállalták, mások csak szűkebb körben tették egyértelművé felfogásukat.”

A „magyarországi politikum nemzetellenes részeit” Kovács nevesíti is, viszont arra már nem vállalkozik, hogy belső ellenfeleket, a gyávákat és számítókat megnevezze. Miért is tenné ezt, hisz nem kell tőlük tartania. Ő magabiztos, mint mindig, mert tudja, mögötte áll a megbízható budapesti szövetséges, a stratégiai partner. És miért ne gondolná így nemcsak a szóbahozott minapi találkozás révén Németh Zsolttal és Répás Zsuzsannával. Ennél is komolyabb muníciója is van a tarsolyában. Nincs esztendeje se annak, hogy ő volt az, akit Beregszászon Orbán Viktor miniszterelnök a nagyon keveseknek kijáró meleg szavakkal méltatott:

Mi az itteni kulturális szövetséggel, illetve annak vezetőivel fiatal korunkig visszamenően ápolunk baráti kapcsolatot, úgyhogy ez egy, a politikai ésszerűséget talán kicsit meg is haladó, mély kötődés a két szervezet között. Magam se tudok pusztán úgy tekinteni Kovács Miklósékra, mint egy kárpátaljai magyar szervezet képviselőire, anélkül, hogy eszembe ne jutna minden, ami az elmúlt mintegy 25 évben közösen történt velünk.”

Ha tavaly még „meghaladta a politikai ésszerűséget a mély személyes kötődés”, mára azt felülírta a kíméletlen pragmatizmus. Kovács azóta rádöbbenhetett: Németh Zsolt és Répás Zsuzsanna március 19-i látogatása csak egy félrevezető színjáték része volt, a mosoly pedig nem volt több az áltatásnál. Sorsa eldöntetett és a múlt csütörtöki nyílt levél megjelenése idején már minden bizonnyal csak annak írója nem tudta, hogy számára mindössze „két nap az élet”.

Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy tetten érhessük Kovács leléptetésének végső mozzanatait. Miközben a KMKSZ elnöke odahaza nyílt levelét fogalmazza, ami csütörtökön lát napvilágot, szerdán a Kossuth téri irodájában a magyar kormánypárt elnöke egy kárpátaljai vendéget fogad.

A miniszterelnökség sajtóközleménye nyomán az MTI közre ad egy feltűnést nem keltő, nagyon tömör beszámolót arról, hogy Orbán Viktor és Brenzovics László KMKSZ alelnöke az Országházban szerdán tartott megbeszélésükön az ukrajnai válságról és a friss fejleményeknek Kárpátalját, az ott élő magyarságot érintő lehetséges következményeiről tárgyaltak. Botorság lenne nem feltételezni azt, hogy ekkor más nem került szóba kettőjük között, olyasmi is, amit Havasi Bertalan az orrunkra kötni nyílván nem akart. Vélhetően ekkor véglegesítették a leléptetés forgatókönyvét Kovács „spontán leköszönéséről.” Aztán szombaton Kövér László már személyesen is vihette a selyemzsinórt Ungvárra.

Ha Kovács Miklós ezekben számára sorsdöntőnek bizonyuló napokban sem akarta tudomásul venni, hogy számára nincs tovább, a kárpátaljai közegben jól tájékozódók már javában sejteni vélték, hogy a XXV. közgyűlés meglepetést hozhat.

A Lesz-e cirkusz a KMKSZ közgyűlésén? Kovács kirohanás másnapján a most újólag megszólaló Kőszeghy Elemér a Kárpáti Igaz Szóban arról értekezett, hogy alig két nappal a KMKSZ jubileumi, XXV. közgyűlése előtt „benne van a levegőben” az eddigi elnök menesztése. Úgy vélte, Kovács zavaros, öntömjénező és vagdalkozó kirohanása egyrészt ékesen bizonyítja, hogy „valami nincs rendjén a KMKSZ háza táján”, másrészt „azt igazolja, kezdenek felülkerekedni azok a józan gondolkodású emberek, akik rendbe szeretnék tenni a kulturális szövetség igencsak szétzilált szénáját”. Harmadsorban pedig a főszerkesztő szerint a Kovács cikke arról a szándékról árulkodik, hogy a megújulást akarók mintha kész forgatókönyvvel is rendelkeznének és a „jelek szerint a tisztítást, nagyon bölcsen, nem a farokkal, hanem a romlás forrásával, a fejjel akarják elkezdeni.”

E cikkében, mintegy ráérezve a lehetséges kimenetelre, Kőszeghy már meg is írja Kovács Miklós politikai nekrológját:

„Mára a "kemény maghoz" tartozók is felismerték: hiába van pénz, paripa, fegyver, a szervezet tekintélye, befolyása folyamatosan csökken. Gyakorlatilag kudarc számára – szinttől függetlenül – az utóbbi egy-másfél évtized valamennyi ukrajnai választása. Hiába ruházta fel Budapest az utóbbi négy évben a szervezetet kizárólagos jogosítványok egész sorával, nem növelte népszerűségét, ellenkezőleg: emberek újabb százai fordultak el tőle. 

Ráeszméltek, ami mindenki más számára nyilvánvaló volt: mindezért a legkevésbé hibáztatható az egyszerű tagság, maga a szervezet. Ez utóbbi arculatát ugyanis – mint bármilyen más érdekvédelmi tömörülésnél – annak vezetője (viselkedése, nyilatkozata, stílusa) rajzolja meg. Rájöttek arra, jelenlegi elnökük nem az a vezető, akit tisztelni, szeretni, becsülni lehetne. Ők is látják: nagyítóval sem találni még egy olyan személyt, akinek tizennyolc éve tartó ámokfutása, hatalmi elvakultsága, gőgje annyi kárt okozott volna a kárpátaljai magyarságnak, mint Kovács Miklós, akinek egész pályafutása másról sem szól, mint a kirekesztésről, a politikai ellenfelek, s általában a neki be nem hódolók pocskondiázásáról, háryjánoskodásról, üresen kongó demagóg szövegekről, eredménytelen semmittevésről.”

Egyúttal arra is kitért a főszerkesztő, hogy mi lehet a hozadéka a remélt tisztújításnak a sokat próbált kárpátaljai magyar közösség számára:

„Egy új elnökkel a KMKSZ végre visszatérhet a 25 évvel ezelőtt kijelölt útra. Arra az útra, amelyiken valóban képes összmagyarságban gondolkodni, házon belül és kívül megkötni a szükséges kompromisszumokat, amelyiken a másként gondolkodókban nem ellenséget, hanem politikai vetélytársat lát, a magyarság szempontjából stratégiailag fontos kérdésekben hajlandó együttműködni más magyar szervezettel is.

Remélem – és sokan vagyunk így –, a közgyűlés meglátja a történelmi lehetőséget, és – elsősorban a szövetség érdekeit szem előtt tartva – lesz bátorsága útilaput kötni mostani elnöke talpára. Ha nem sikerül, minden kárpátaljai magyarnak fájni fog. Ha igen, csak Kovács Miklósnak…”

Az amit Kőszeghy pénteken csak remélt, az szombaton végül bekövetkezett. Bár a kulisszák mögött történő mesterkedések, a végső döntés, melyben nem a 405 küldöttnek, hanem a budapesti és munkácsi politikacsinálóknak jutott a kulcsszerep, nem éppen kételyoszlatóak, de mintha mégis mutatkozna esély a pozitív fordulatra. A Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője újabb, a bevezetőnkben hivatkozott, a hajó szimbolikájára épülő megszólalása szerint az elnökváltással valóban vannak biztató jelek.

Így a Merre tovább, KMKSZ? címmel közreadott cikkében nemcsak arra mutat rá, hogy a képviseleti demokrácia szenvedett csorbát, mivel „a közgyűlést – azáltal is, hogy a régi elnök lemondott és azáltal is, hogy az új elnököt vetélytárs nélkül szavazták meg – gyakorlatilag megfosztották döntésjogától, hanem óvatos optimizmusának is hangot adott a kárpátaljai magyar jövőt illetően.

A Kárpátalja Megyei Tanácsa első elnökhelyettesévé nemrég megválasztott Brenzovics Lászlónak jellemét, bizonyítási vágyát és főleg megszerzett tapasztalatait úgy értékeli: azok kellő alapot jelenthetnek arra, 18 év után a KMKSZ jelképes hajója visszatérjen „a kárpátaljai magyarság által 1989 februárjában kijelölt útra.” Persze ehhez elszántság és sokak akarata kell, nem utolsósorban a két „főváros” Budapest és Munkács politikai támogatása.

Hogy Budapesté miért, arra már utaltunk. De ha valakinek bármilyen kételye is lenne az általunk korábban elmondottak után, hogy ki is döntötte el, maradhat-e Kovács Miklós vagy mennie kell, olvassa figyelmesen, milyen retorikát használva indokolta meg búcsúbeszédében a vezénylő tábornokra konkrétan is hivatkozva, a porig alázott, akkor még regnáló elnök a „spontán” lelépésének szükségességét: „A főerőtől elszakított kommandósnak mondta magát, aki a frontvonalban látja, fel lehet-e állni, támadni. De ha a vezérkarban a tábornok másképpen dönt, a fegyelem érdekében azt el kell fogadni.”

Munkács támogatása pedig azért hangsúlyosan fontos, mert itt van a Jedinij Centr (Egységes Közép) ukrán centrista politikai párt, a KMKSZ legfőbb szövetségesének az „agyközpontja".

“Brenzovics László ellen ugyanaz és ugyanannyi szól, mint mellette, nevezetesen az eltelt tizennyolc év. – folytatja friss megszólalásában Kőszeghy Elemér.  A KMKSZ második embereként ő is kidolgozója, részese és végrehajtója volt minden, a korábbi elnök nevével fémjelzett jó és rossz döntésnek. Ugyanakkor ez a tizennyolc év azt is lehetővé tette, hogy elegendő tapasztalattal vértezze fel magát a politika – pofonokban és simogatásban egyaránt bővelkedő – "csatamezején". Ami viszont egyértelműen a javára billenti a mérleg nyelvét, az a jellemében rejlik és a valószínűsíthető bizonyítási vágyában – hangzik ezt követően az óvatos optimizmust sejtető főszerkesztői vélemény. 

Az kiszivárgott hírek szerint az ungvári pártértekezleten Kovács Miklósnak a lemondását bejelentő beszédét követően a felszólalók mindegyike a testvérháború ellen és kárpátaljai magyar-magyar összefogás szükségessége mellett tett hitet.

Most a 49 éves történész végzettségű, közigazgatási tapasztalatokat felhalmozó (Brenzovics 24 esztendeje folyamatosan járási önkormányzati képviselő, majd egymás után négyszer a Kárpátalja megyei tanács tagja, egy cikluson át az alelnöke volt, egy hónappal ezelőtt pedig, mint már megírtuk, a képviselőtestület első elnökhelyettesévé választották) és jó politikai kapcsolatokkal rendelkező új elnökön felelőssége, hogy ne csak meghallja e hangokat, hanem véget is vessen a kárpátaljai magyarok között régóta dúló polgárháborús ellenségeskedésnek. Sok múlik azon, hogy elfogadja–e azt a kinyújtott kezet, amit megválasztása után azonnal a másik magyar szervezet az UMDSZ elnöke nyújtott neki. Gajdos István nemcsak gratulált Brenzovicsnak, hanem azonnal együttműködést is ajánlott „annak érdekében, hogy egyesítsük erőinket, hogy a széthúzás helyett az összefogás jellemezze magyar közösségünket, amire oly nagy szükségünk van a mostani, bonyolult időkben.”

Az annyira várt kárpátaljai magyar-magyar egymásra találás útjából – úgy tűnik – elhárult a legfőbb akadály. Mindez Kőszeghy Elemér meglátása szerint nem jelenti azt, hogy a most lapátra tett Kovács Miklósról többé nem fogunk hallani az elkövetkezendőkben. Egy közösségi oldalon olvasható bejegyzés szerint komája ugyanaz, mint Szász Jenőnek. Már csak ezért is adódik a következtetés: miért is ne lenne neki is sorsa ugyanaz?

Íme hogyan látja a Kárpáti Igaz Szó Kovács Miklós jövőjét és nincs okunk kételkedni abban, hogy a feltételezése légből kapott lenne:

„Nos, két dolog biztosra vehető: egyfelől, hogy eddigi patrónusai több okból sem fogják hagyni, hogy egzisztenciálisan alámerüljön, másfelől senkinek – sem Budapestnek, sem Munkácsnak, sem pedig magának a KMKSZ–nek – nem érdeke, hogy Kárpátalján maradva esetleg belepiszkítson a jövő történéseibe.

Számomra nem lenne meglepő, ha a Duna partján bukkanna fel valamilyen jól fizető, de amúgy teljesen súlytalan beosztásban. Például akár az ugyancsak levitézlett erdélyi Szász Jenő nemzetstratéga jobb kezeként.”

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X


popup