• 2017. október 17., kedd
    Hedvig
  • 23°
    Kolozsvár
    • 18°
      Csíkszereda
    • 22°
      Székelyudvarhely
    • 17°
      Gyergyószentmiklós
    • 22°
      Székelykeresztúr
    • 19°
      Kovászna
    • 19°
      Kézdivásárhely
    • 18°
      Barót
    • 19°
      Sepsiszentgyörgy
    • 27°
      Arad
    • 24°
      Gyulafehérvár
    • 25°
      Nagyvárad
    • 16°
      Beszterce
    • 19°
      Déva
    • 23°
      Nagybánya
    • 23°
      Marosvásárhely
    • 22°
      Zilah
    • 23°
      Szatmár
    • 24°
      Nagyszeben
    • 27°
      Temesvár
    • 19°
      Brassó
    • 25°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5802 LEI
    • 1 USD = 3.8939 LEI
    • 1 GBP = 5.1608 LEI
    • 100 HUF = 1.4882 LEI

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (szeptember 25.-október 1.)


-A A+



„Személyesen is találkoztam olyan szerb emberekkel, akik elmondták, hogy 250 euróért vettek magyar állampolgárságot Szabadkán: ez már egyáltalán nem titok Szerbiában.”

Megszólalt a héten, mert minden bizonnyal úgy gondolta, hogy a további hallgatása csak tetézheti a bajt, Wetzel Tamás az Orbán-kormány egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztosa és cáfolni igyekezett azokat a szerbiai, az ukrajnai és a romániai sajtóban megjelent híreket, melyek szerint a könnyített módon történő magyar állampolgárság megadásának sikertörténetét az említett három ország közül kettőben, ahol az uniós tagság még csak álom, gyanús, sőt mi több, korrupciós jelenségek árnyékolják be.

„Az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos szerint súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaznak, és semmilyen konkrétumok nem állnak a magyar eljárásról szóló, a közelmúltban több külföldi sajtóorgánumban megjelent írások mögött.” – írtuk szerdán az MTI-re hivatkozva, abból az alkalomból, hogy ezt Wetzel Tamás mondta el szerdai budapesti sajtótájékoztatón, ahol egyúttal hangsúlyozta ezeknek a híreknek a lejárató jellegét.

Megpróbálják lejáratni az egyszerűsített honosítást, Pletykák a honosításról szóló cikkekben, Nincs konkrétum az egyszerűsített honosítást támadó írások mögött, Az egyszerűsített honosítást támadó írások csupán lejárató jellegűek, Wetzel Tamás cáfolta a honosítási sajtópletykákat – ilyen és hasonló címekkel jelentek meg tudósítások az eseményről a magyar lapokban, határokon innen és túl. Ezek a cikkek mindegyike azt kívánta sugallni, amit Wetzel miniszteri biztos a rendezvényen határozottan ki is mondott: „az egyszerűsített honosítás továbbra is zökkenőmentesen zajlik, és ez nemcsak a magyar közigazgatás, hanem az egész magyar nemzet számára siker”.

A sajtótájékoztató apropójául viszont – valljuk be – kevésbé a sikerekről való számvetés szolgált, bár ezekről is volt szó bőven, hanem inkább a rémhíreknek a cáfolata. Azoknak a nyilván rosszindulatú koholmányoknak és rágalmaknak a visszautasítására került sor itt, melyek egyre többször bukkantak fel meglehetősen régóta, kül- és belhonban egyaránt és amelyekben az volt a közös, hogy „baj van a kréta körül”,  valami nagyon nincs rendjén a könnyített honosítás házatáján, leginkább az ukrajnai és szerbiai illetőségű kérelmezők vonatkozásában.

„Közös jellemzője ezeknek a híreknek, hogy „pletykaszerű, visszaellenőrizhetetlen" információkat, sokszor dezinformációkat, és súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaznak” – fogalmazott a honosítási illetékes a sajtótájékoztatón, és reagálva az utóbbi időben egyre több, a magyar egyszerűsített honosításról szóló, elsősorban a külföldi médiumokban megjelent negatív hírre, úgy ítélte meg: ezek mögött a zavarkeltések mögött helyi politikai motivációk is állhatnak.

Azt viszont nem részletezte, hogy mit is ért a sokat sejtető „helyi politikai motivációk” kifejezés mögött. Így a Kárpát-medence magyaroklakta régióiban, a legtöbb magyar sajtótermékben azonnal vezető hírként tálalt kijelentésen (a Wetzel által mondottakról a magyarországi és erdélyi lapok mellett azonnal beszámoltak Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján is) elmerenghetett az olvasó: vajon a többségiek kívántak ezekben az államokban ármánykodni a határokon átívelő nemzetegyesítés jogi kötelékkel is megpecsételt  aktusa ellen vagy pedig helyi magyar-magyar vetélkedés állhatott e  „furcsaságokról” beszámoló cikkek hátterében?

Arról se szólt a miniszteri biztos, hogy voltak-e egyáltalán korrupciós honosítási ügyek, netán közrejátszottak-e bármilyen visszás jelenségek abban, hogy tavasszal döntés született az egyszerűsített honosítási kérelmek eljárásrendjének szigorításáról? Vajon csak a véletlen műve lett volna az, hogy március 1-jétől már nem lehet benyújtani igényléseket a magyar önkormányzatoknál, azt csak a fővárosi és a megyei kormányhivatalok járási hivatalainál, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatóságainál és a kormányablakokban lehet személyesen kérvényezni?

Vajon hazudott volna a KMKSZ elnöke Kovács Miklós még áprilisban a szervezet kongresszusán, mikor azt állította Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár jelenlétében, hogy 500-1000 euróért magyar önkormányzati tisztségviselők „rugalmasan kezelik” az ukrajnai nemmagyarok nyelvismeretét? Vajon utána nézett-e valaki illetékes a hvg.hu-n, augusztus derekán megjelent Gerlóczy Márton által írottak hitelességének, hiszen egyebek közt ezt is olvashattuk akkor tőle: „Marco megkapta a köszönőlevelet Magyarország miniszterelnökétől, és majdnem meg is tudta rögvest, hogy élete egyik legfontosabb döntésének következményein van túl, de hát Marco nem tud magyarul, így nem tudta elolvasni Orbán Viktor levelét sem. Marco autószerelő Szabadkán, huszonéves szerb. Vendéglátóm segített neki értelmezni a leírtakat egy kávé mellett. Vendéglátóm nem egy szerbnek segített már ugyanebben.”

Az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos valamivel bőbeszédűbbnek bizonyult, amikor néhány példát sorolt fel a „pletykaszerű, visszaellenőrizhetetlen" információkról. Elmondta, hogy Ukrajnában, Szerbiában polgármestereket vádoltak meg a magyar állampolgárság megszerzésével, vagy hasonló történt két román politikus esetében is. Arról is értekezett, hogy már csak azért is alaptalanok az inkriminált és légből kapott állítások, hiszen olyan statisztikai adatok láttak napvilágot, amivel helyi, határon túli médiumok nem rendelkezhettek.

Nem folytatjuk a nagy sajtóvisszhangot kiváltott sajtóértekezlet egyéb témáinak a részletezését, csupán megemlítjük, hogy Wetzel elmondta: 510 ezren igényeltek és 430 ezren kaptak eddig magyar állampolgárságot, de azt is, hogy eddig mintegy 11 ezer kérelmet utasítottak el, ami az összigénylés 2,5 százaléka. A honosítási biztos továbbá említést tett arról is, hogy a kérelmezőkkel szemben szigorúak az előírt követelmények és a csalárd módon megszerzett magyar állampolgárság esetén a szankciók nem maradnak el.

Aminél viszont érdemes egy pillanatra megállni az a sajtó által nem ismerhető adatokra vonatkozó kijelentés volt.

Percig nem vitatjuk, hogy az inkább magyarázkodó, mint tényfeltáró tájékoztatót tartó miniszteri biztos megalapozottan állította: csak keveseknek a kiváltsága lehet állampolgársági ügyekben a teljeskörű adatismeret. A kényszerű titkolózás okai köztudottak, Ukrajnában a kettős állampolgárság tiltott, a magyar állampolgárságot szerzett (és azt be is vallott) szlovákiai nemzettársainkat ért retorziókról pedig aligha kell bármit is elmondanunk. De mi tagadás, ha már szóba hoztuk az utóbbiakat, érdekes feladvány lehetne valakiknek azt is kideríteni, hogy Peter Weiss, a most távozó budapesti szlovák nagykövet mire alapozta azt a tegnapi kijelentését, mely szerint „körülbelül 1500 szlovák állampolgár kapott magyar állampolgárságot "feketén", azaz úgy, hogy nem teljesítették a törvény által előírt állampolgársági kötelezettségüket és nem jelentették a más állam polgárságának felvételét a szlovák hatóságoknak.

Viszont amennyire megalapozottnak tűnik bizonyos esetekben a hatósági diszkréció, – bár mint olvashattuk e rovatban nemrég, a kárpátaljai Laczkó Jenő számára ez nem sikerült éppen maradéktalanul –, éppúgy jogos az igény arra, hogy a sokasodó „szél fúvatlan nem indul”-esetek felmerülése esetén az újságírók ne várjanak megkésett sajtóeligazításokra, hanem „tegyék a dolgukat” és a helyszíneken, közvetlenül az érintettektől érdeklődjenek.

Ezt tette meg a szegedi Délmagyarország napilap munkatársa, Kis Gábor Gergő, és ő is megszólalt a héten. Történt pedig mindez Szegeden, épp azon a napon, amikor az említett budapesti sajtótájékoztató megesett. Amit tőle megtudhattunk – ismétlem, ugyanazon a napon! –, az viszont mintha egészen más megvilágításba helyezné az ominózus Wetzel sajtótájékoztatón elmondottakat.

Szabadkai riportjában, az Adják-veszik a magyar állampolgárságot Szerbiában a szegedi kolléga annak próbált utánajárni, hogy mi is igaz a „pletykaszerű, visszaellenőrizhetetlen" információkból? Az eredmény lesújtó volt, amit kozmetikázni nem lehet. Ő ezt így foglalta össze: „Már nem titok Szabadkán és egész Szerbiában, hogy visszaélések vannak az egyszerűsített honosítási eljárással, a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatban. Több száz euróért cserébe kapnak magyar állampolgárságot azok, akik egyáltalán nem beszélik a magyar nyelvet.”

A Délmagyarország munkatársa azt a kétségtelenül súlyos állítását, hogy bárki kaphat magyar állampolgárságot Szerbiában, ha megveszi, sajnos nem „dezinformációkra” alapozta. Sőt a feltételezett „tárgyi tévedések” és „konkrétumhiányos vádak” rá aligha vonatkozhatnak. Ő csak azt tette, amit a szakma diktál: „átugrott” Szabadkára (elvégre órányi távolságra sincs a város Szegedtől) és a helyszínen tájékozódott. Kérdezett és jegyzetelt, némi spontán kutakodást is folytatott, miközben megszólaltatott vajdaságiakat, magyart és nem magyart, olyanokat, akiknek honosítási ügyekben voltak már személyes tapasztalatai.  

Az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos visszaéléseket először a Magyar Remény Mozgalom tette szóvá 2012 decemberében, – írja cikkében Kis Gábor Gergő –, azt követően, hogy olyan vajdasági magyaroktól, akik megkapták a magyar állampolgárságot meghökkentő „furcsaságokról” értesültek. A párt szabadkai központi irodájában László Bálint elnök a szegedi napilap munkatársának összegezte a tapasztalatait, sőt javaslatokat is megfogalmazott az illetékesek számára: „Eleinte elvétve voltak ilyen esetek, amelyeket továbbítottunk a Délhír portálnak, amely intenzíven kezdett foglalkozni a témával. Kis időn belül számos olvasói levél futott be hozzájuk, megerősítve a visszaélések tényét… Azt gondoltuk, hogy a 2004. decemberi, a határon túli magyarok számára kedvezményes állampolgárság megadásáról szóló népszavazás elbukása után a kettős állampolgárság megadása begyógyítja a sebeket, amire őseink évtizedekig vártak. Hogy ilyen visszaélések vannak vele kapcsolatban, ez nem sikerült teljesen. Semmi kétségünk afelől, hogy a magyar kormány a kettős állampolgárság bevezetésekor nem számolt azzal, hogy visszaélések lesznek, de a balkáni népek nagyon leleményesek. Egyetlen megoldást látunk: a magyar kormánynak döntenie kell a magyar állampolgárságot megkapók újbóli rövid interjúztatásáról”

A szabadkai Péter Ferenc tavaly kapta meg a magyar állampolgárságot – számolt be a szegedi napilap munkatársa egy felkavaró beszélgetésről. A most 42 éves színész-rendező keserű szavaihoz szerzőnknek sincs is mit hozzátennie: „Nagyapám és apám Kishegyesen született. Apám egész életében arra várt, hogy visszaadják magyar állampolgárságát. Megérte a 2004. december 5-i sikertelen népszavazást, amely után megtört benne valami: egy évvel később meghalt. Emlékére az ő katonaigazolványával, amelybe bele volt írva, hogy magyar nemzetiségű, igazoltam magyarságomat a konzulátuson. Ezután kedélyesen elbeszélgettem az ügyintézővel, bár igazából nem is akart nagyon kérdezni, miután megnézte apám iratait. Magam láttam, hogy egy férfi előttem szerbül ordítozott a hivatalnokkal, amikor hiánypótlásra szólították fel kérelmének benyújtásakor. Személyesen is találkoztam olyan szerb emberekkel, akik elmondták, hogy 250 euróért vettek magyar állampolgárságot Szabadkán: ez már egyáltalán nem titok Szerbiában”.

A Délmagyarországnak nyilatkozó Aleksandra Isakov, a belgrádi Politika napilap újságírónője azokról a gyanús „tánciskola-jellegű” magyar nyelvtanfolyamokról is nyilatkozott, melyekről lapja már korábban is cikkezett – egyik ilyen írásra mi magunk is felhívtuk nemrég az olvasóink figyelmét. A központi szerb újság munkatársa arról számolt be magyar kollégájának, hogy „Szabadkán, Újvidéken és Belgrádban indítanak kurzusszerűen magyar nyelvtanfolyamokat az iskolák: aki nem ezekben a városokban él, az Skype-on keresztül csatlakozik. Információim szerint vannak olyan magyar községek is, ahol meg lehet beszélni a kérdéseket a hivatalnokokkal. Nem tudom, ez hol történik, és hányan foglalkoznak ezzel, de ahogy hallom, vannak, akik ebből üzletet csináltak. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy a kettős állampolgárság nem csak a magyarság megvallásának kérdése: nagyon sokan, többen egész családjukkal az állampolgárság megszerzése után az Európai Unió különböző tagállamaiba vándoroltak ki.

A nevesített interjúalanyok által elmondottakat szerzőnk némi privát nyomozással is kiegészítette.  Íme hogyan számol be erről oknyomozó riporterünk: „elég volt végigsétálni Szabadka főutcáin, és betérni a fényképészekhez. Mindenhol azt mondták, hogy olyanok járnak hozzájuk magyar útlevélhez vagy állampolgársági kérelemhez igazolványképet készíttetni, akik semmit nem tudnak magyarul. Januárban forrósodott fel az ügy, amire a szabadkai magyar főkonzulátus is felfigyelt. Korsós Tamás főkonzul adott is egy interjút februárban, amelyben elismerte, hogy nem a főkonzulátuson, de Szerbiában igenis vannak visszaélések a magyar állampolgársággal kapcsolatban. Kezdetben 300-500 euróért intézték el az erre szakosodott nyelviskolák, hivatalnokok és üzletemberek a magyarul nem beszélő, de magyar felmenőkkel rendelkezők állampolgárságát. Ezért a pénzért összeállították a kérelmező önéletrajzát, elszállították az átvevőhelyre, más interjúzott helyettük, és megkapták az állampolgársághoz szükséges kérdéssort – mesélte László Bálint. Az elnök szerint egyértelmű, hogy a Magyarországon bevezetett március 1-jei szigorítás a visszaélések tényét erősíti meg.

Egy alkalmi beszélgetőpartner beszédes, mi több, megkockáztatjuk, sokkoló részletekkel is szolgál a Délmagyarország újságírója számára: „Az egyszerűsített honosítási kérelmekkel való visszaéléseket a szabadkai Strossmayer utca egyik fotósüzletében dolgozó Tamara is megerősítette, akihez találomra tértünk be érdeklődni. A fiatal nő nem lepődött meg a kérdésünkön. – Néhány órával ezelőtt jött be hozzám egy illető, és a magyar okmányok elkészítéséhez kért szabványfotót: semmit sem tudott magyarul. Múlt héten pedig egy egész család járt nálam fotózáson, akik Belgrádból utaztak Szabadkára a honosítás miatt. Nem is tagadták előttem, hogy azért Szabadkán intézik a kérelmet, mert bizonyos ellenszolgáltatás fejében itt elintézik nekik az egészet. Rossz érzéssel fotózom le ezeket az embereket: engem sok szerb megszól, hogy magyarul beszélek, és a gyerekeimet magyar iskolába járatom Szabadkán. Ezek az emberek most a kettős állampolgárságukat arra használják ki, hogy utazzanak vele a világban, vagy kivándoroljanak az Európai Unió tagállamaiba. Ez a fajta visszaélés nagyon fáj a vajdasági magyaroknak – mondta szomorúan a fiatal családanya.

Kis Gábor Gergő szerdai riportjának, ha akkora visszhangot nem is kapott, mint kormányzati fő-fő honosítási illetékes „megnyugtató” és az MTI által átvett sajtótájékoztatója, – hogy ez miért történt így, azt most ne kutassuk – azért volt némi „utóélete”. Nemcsak a szegedi médiában figyeltek fel rögtön az Adják-veszik a magyar állampolgárságot Szerbiában-ra, hanem azt Felvidéken, Dunaszerdahelyen is ismertették.

A hétvégén pedig Megyesi Gusztáv a Népszabadságban tette szóvá a szabadkai Péter Ferenc által elmondottakat, nevezetesen azt, „hogy személyesen is találkozott olyan magyarul nem beszélő szerb emberekkel, akik elmondták neki, hogy 250 euróért vásároltak magyar állampolgárságot.” A gyilkos iróniájú Élet és irodalom munkatárs nem ismert kegyelmet:

„Ez minimum vért kíván. Napi árfolyamon számolva a szerbeknek 75 ezer forintot ér drága hazánk útlevele, magyar ember honpolgársága. Pont annyit, mint egy KTM-kerékpár vagy egy LG Optimus telefon, vagy tudomisén egy tonna káposztarepce; kutya Szerbiában ennyire becsülik a magyart.

Régebben azért többet értünk. Most nem is a régi világot vesszük elő, amikor tisztességes magyar férfiak egymás után vettek feleségül erdélyi lányokat, formálisan, persze, hogy kiszabadíthassák a Ceauşescu-féle Romániából; becsülték is érte a magyart, s aszerint fizették is meg testvéri jó cselekedeteit, hol természetben, hol nyugatnémet márkában, ám ez régen volt.

Hanem most csak a fél évvel ezelőtti állapotokra gondolunk. Amikor Korsós Tamás szabadkai főkonzul még 300-500 euróról beszélt, azaz 90 és 150 ezer forint közötti összegért vállalták erre szakosodott nyelviskolák a honosítás előkészítését, „ezért a pénzért összeállították a kérelmező önéletrajzát, elszállították az átvevőhelyre, más interjúzott helyettük, és megkapták az állampolgársághoz szükséges kérdéssort”.

Ehhez képest ez a 75 ezer forint a magyar (mint olyan) botrányos leértékelődése, nyilvánvaló persze, hogy kik állnak az aknamunka mögött, de majd egy újabb választási vereség végképp eltünteti őket. Igaz, egy nem éppen liberális vagy kommunista párt, a délvidéki Magyar Reménység Mozgalom elnöke is visszaélésekről beszél, s hogy megszaporodtak a hasonló esetek.”

Jegyzetében az ÉS munkatársa a magyar állampolgárságra „hajtó” szerbeket két csoportba osztja, ahol a megkülönbözető ismérv csak afféle „Megyesi Gusztávos” lehet: a többség az „értékelvűséget” választja, csupán a minoritásra jellemző a pillanatnyi érdekközpontúság. Íme hogyan látja a Kutya Szerbia címmel közreadott írás szerzője ezt a két, nagyságrendileg nem összevethető halmazt:

„Nyilvánvaló, hogy a szerb embernek is legfőbb vágya Magyarországhoz tartozni, ahol eredetiben olvashatja a Nenyit, és a Nemzeti Együttműködési Rendszer rendes tagja lehet, nehéz kisebbségi helyzetekben pedig Semjén Zsolt mutatja meg neki a követendő utat.

Ám ha csekélyke mértékben is, de akadnak olyan szerbek vagy éppen ukránok, akik azért akarnak bármi áron magyar állampolgárok lenni, mert Magyarország egyelőre még tagja az uniónak, következésképpen a saját boldogulásuk végett már magyar állampolgárságuk másnapján továbbutazhatnak a halódó Nyugatra, miként erdélyi testvéreink is annak idején (meg most is).”

Végezetül hadd tegyünk még két megjegyzést.

1. A Népszabadságban közreadott Megyesi Gusztáv jegyzet azzal zárult, hogy cikkíró a szabadkai magyar főkonzul visszahívását szorgalmazta. A Megyesi által pellengérre állított, de a Délmagyarország riport-összeállításban is többször citált Korsós Tamás a cikk megjelenését követően levelet küldött a napilap szerkesztőségének és abban azt írta: „a szerző által neki tulajdonított szöveg, illetve idézet nem tőle való. Az állítás attól a sajtóterméktől származik, amelynek ő is nyilatkozott, de nem azt, ami a cikkben idézetként szerepel. A konzul a napokban a delhir.rs hírportált arra kérte, hogy ugyanebben a kérdésben ne kölcsönözzenek neki olyan kijelentést, amit nem tett. Korsós Tamás szerint valóban hallottak pletykákat visszaélési próbálkozásokról, tarifákról, de ő ezeket sosem erősítette meg, csak azt, hogy hallott róluk. Szerinte a szabadkai főkonzulátus eljárását még ezek a pletykák is szigorúnak, a csalárd célú kérelmezők számára elkerülendőnek tartották. Ez tényleg az én felelősségem, vállalom” – fogalmazott pontosításában a „hírbe hozott” szabadkai magyar főkonzul.

2. A két ismertetett cikkben, a László Bálint, majd Korsós Tamás által is említett delhír.rs portálra mi magunk is ellátogattunk. Ott viszont felfedeztünk egy olyan érdekességet, amely szintén önmagáért beszél s előbb-utóbb újabb magyarázkodó sajtóértekezletek témája kell, hogy legyen. Rábukkantunk ugyanis itt egy olyan „nyelviskolára”, a belgrádi Lingua Vivának a legnagyobb közösségi portálon meghirdetett felhívására, ahol a honosítási motivációs levél a „vizsgafeladat”, a „tudásközpont” ajánlata pedig önmagáért beszél: „a három hónapos tanfolyamuk után a belgrádi magyar nagykövetségen bárki sikeresen levizsgázhat". A reklámot alig három hete töltötték fel…

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X


popup