Így teltek a karácsonyok Kolozsváron a második világháború környékén
  • 2018. szeptember 19., szerda
    Vilhelmina
  • 27°
    Kolozsvár
    • 24°
      Csíkszereda
    • 28°
      Székelyudvarhely
    • 23°
      Gyergyószentmiklós
    • 28°
      Székelykeresztúr
    • 23°
      Kovászna
    • 24°
      Kézdivásárhely
    • 24°
      Barót
    • 24°
      Sepsiszentgyörgy
    • 29°
      Arad
    • 27°
      Gyulafehérvár
    • 30°
      Nagyvárad
    • 23°
      Beszterce
    • 23°
      Déva
    • 29°
      Nagybánya
    • 27°
      Marosvásárhely
    • 28°
      Zilah
    • 29°
      Szatmár
    • 26°
      Nagyszeben
    • 29°
      Temesvár
    • 24°
      Brassó
    • 26°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6478 LEI
    • 1 USD = 3.9793 LEI
    • 1 GBP = 5.2258 LEI
    • 100 HUF = 1.4303 LEI

Így teltek a karácsonyok Kolozsváron a második világháború környékén


-A A+

A két világháború között már nem volt ritka a fényképezőgép Kolozsváron: a polgárcsaládok tagjai és a cselédeik is rutinosan ültek be a karácsonyfa alá az ünnepi fotóra. Az alábbi válogatásban a ’30-as évek gazdagon díszített lakásbelsőitől haladunk a ’40-es évek nemzeti érzülettel és szorongással vegyes karácsonyain át az ’50-es évekből származó ellentmondásos ünnepi illusztrációkig. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum családi fényképeket, hozzájuk tartozó történeteket, szövegeket, illetve korabeli illusztrációkat gyűjtött, és rendelt egymás mellé, így rajzolta ki a város téli ünnepkörhöz kapcsolódó „idővonalát” 1900-tól a jelenig. Az első, a 20. század elejének kolozsvári karácsonyi hangulatát bemutató válogatás itt látható.

Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. A Maszol válogatássorozatot közöl az Erdélyi Audiovizuális Archívum 100 év karácsony. Kolozsvári kép-történetek a 20. századból című kiállításának anyagából (kurátorok: Blos-Jáni Melinda, Mira Marincaș, Ferenczi Szilárd, Újvári Dorottya). A kiállítás 2018. január 10-ig látogatható a Sapientia EMTE kolozsvári, Tordai úti épületében.

„A legszebb ajándék egy fényképezőgép” (1932). Adományozók: Orbán Lajos örökösei
„A háborúban, az Erzsébet út az teljesen kórház lett, a bevonuló orosz csapatoknak azt használták kórház-negyednek. A mi házunkból is mindent, könyvet, zongorát kidobtak az udvarra, és akkor oda betették a tábori ágyakat, és azt hiszem vagy két hétig volt így, s mindent elvittek. Nem maradt semmi az apám régi fotós felszereléséből. Pedig apámnak ezek a régi gépek voltak az értékek. Azok a kihúzható harmonikaszerű dolgok nagy lemezekkel működtek. És nem gombbal kattintotta el, hanem volt egy kioldózsinór.” (Orbán László közlése)
Karácsony 1934 körül. Adományozók: Orbán Lajos örökösei
Orbán Lajos (1897–1972) a két világháború közötti Kolozsváron kedvtelésből, hobbiból fényképezett, kreatív időtöltésnek tartotta, amatőr fotóival számtalan díjat nyert. A két világháború közötti években a Schäfer László által vezetett Kováts P. Fiai fotóboltban dolgozott.
„Nálunk nagy családi esemény volt a karácsony. Karácsonykor apám mindig készített karácsonyi felvételeket. A karácsonyfa köré ültünk, s persze, villanófénnyel csináltuk. A villanófény az egy magnéziumos kicsi zacskó volt, aztán meg kellett gyújtani egy kis kanócot, és amikor odaért a láng, akkor bufff, egy nagy lobbanás lett. Régen fafűtés volt, és ahhoz tartozott egy lapát, egy fogó és egy kampó. Akkor a kampót apám feltette a kemencének a tetejére, a kampóba be volt akasztva a villanófényes zacskó, és mindenki nézte. Vannak ijedt képek is, amikor mindenki aggódva nézte, hogy mikor lesz a nagy villanás.” (Orbán László közlése)
Adományozó: Zsizsmann Ilona
1935-ben négy család szilveszterezett együtt a mai Ion Creangă utcában található szobabelsőben, a díszes karácsonyfa mellett. Retezár Antal családja (hátsó sor, bal oldalt), aki a kolozsvári Schuster Emil-féle sportszer- és játékkereskedést vezette, egy Erdély-szerte híres üzletet, ami a Rhédey-ház sarkán működött. Ő beházasodott a Schuster Emil családjába. Tóni bácsi jó barátja volt a képen mellette álló Zsizsmann Rezsőnek. A képen látható még Schäfer László és családja.
Karácsonykor a bolt hatalmas vásárlóközönségnek örvendett, akkora volt a forgalma, hogy kisegítőket is kellett alkalmazzanak. Az 1940-es évektől, az államosítás után Tóni bácsi a szövetkezethez került, nagyon jó kézügyessége volt, ezért faipari kis szükségleti cikkeket készített, vállfákat, alátéteket. Később gyermekjátékokat is előállítottak, például xilofont. Zsebpénzt lehetett keresni nála xilofon-hangolásért.

1936 körül. Adományozó: Sorbán Angella
„Tamás Máriának hívták a kislányt, 1932-ben született Budapesten, ő nevelt gyerek volt, mert kicsi lányként otthagyták a lakásban. Megtalálói megkeresték a rokonokat, akik kolozsváriak voltak, és örökbe fogadták. Kolozsváron nőtt fel. Galambosi József volt a nevelőapja neve. A halála után ránk maradt fényképalbumokban látszik, hogy a gyerek körül forgott az élet. Látszik a gazdag berendezésen, a ruházaton. (…) Mária néni férjhez ment, de nem sikerült a házassága, úgyhogy az egész életére végeredményben a nevelőanyja maradt a támasza, ő rá emlékezett, ezeket a képeket nézegette utolsó napjaiban. A Pata utcai házukat lebontották. Selyempapírban megőrzött egy téglát és egy faldarabot.”

1937 karácsonya. Adományozó: Baczoni Gabriella
„Baczoni Ernő, az én édesapám könyvelő volt az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyletnél. Őt elvitték az orosz fogságba 1944-ben. Ott volt 5 évet, s mikor visszajött, a munkahelye megszűnt, és az Unirea gyárban lett könyvelő. Ő hegedült is, mert gyerekkorában mind az öten (öten voltak testvérek) tanultak zenélni. Vagy zongorázni, vagy brácsán játszani vagy hegedülni. Középiskolás koromban, amikor bánatos voltam vagy szomorú, akkor ő leült az ágyam szélére és ott elhegedülte például a Schubert szerenádot, amit imádtam, és azóta is imádom. Édesanyám imádta a karácsonyfát, a díszítését, a karácsony nálunk nagyon nagy ünnep volt, ezt így örököltem és 3 gyerekemnek ezt továbbadtam. 3 gyerekem van és 7 unokám.”

1938 karácsonya. Adományozó: Fries Gerda
„9 hónapos koromban, a Rákóczi út 70. alatti házban. A ruhámat az ügyes kezű nagymamám és nagynénim készíthette. Elég későn születtem, ezért nagy szenzáció voltam. Édesapám albumot készített babakoromról. Sok fotó van benne, s az a baj, hogy utána van egy nagy űr, mert ő meghalt. Aztán vittek a műterembe fényképet készíteni.
Édesapám a Dermata gyárban dolgozott, ahol 1928-ban felmondott, hogy vegye át a Joánovics utódja nevű műtermet. Később visszament a Dermatába dolgozni, s csak délutánonként járt be a műterembe. Neki jól jött, hogy volt ez a műhely, mert amatőr fényképész volt, s volt ahol előhívassa a filmjeit. Cseh Gusztávval együtt dolgozott. A modern dolgokat szerette, az akkori kornak a bútorait.
1944 októberében elvitték, fogságba került, Moldovába, Focșaniba. Civil ember volt, soha nem volt katona, nem bírta sokáig, és január 5-én meghalt. Édesanyám ottmaradt, s átvette a műtermet. 6 éves voltam akkor. Édesanyám addig vezette a műtermet, amíg szövetkezetesítették.”

Kolozsvári gesztenyeárus az 1920-'30 közötti időszakból. Az Octavian Goga Megyei Könyvtár fényképgyűjteményéből.
Jékely Zoltán levele Áprily Lajosnak: „…Azóta talán meg is kapták szerény karácsonyi küldeményünket s benne a levelet is, melynek szintén optimistább a hangja. A tél nálunk is beköszöntött, szép kolozsvári tél van; csak az a baj, hogy a természet halott volta minden évben erősebben fogogat engem szíven, s valami majdnem fizikainak nevezhető fájás környékez, járkálván a mulandóságnak ebben a fehér birodalmában. Mindehhez hozzájárul még Apukáék New Galbina-beli elhagyatottságának gyakori megsejtése, valamint Patyiék pestiségbe veszendő élete. (A világból érkező nagy szorongásokról most nem is beszélek.)
Nagyon-nagyon ott lesz lelkem egy darabja azon a karácsonyon! Talán majdnem úgy, ahogy Rómából…”
​Forrás: Jékely Zoltán és Ápriliy Lajos 1940 és 1946 közötti levelezéséből. Közreadja: Péterfy Sarolta. Holmi 25. évf. 4. szám (2013. április), 424. o.

1942-'44-es képeslapok. Adományozó: Lupescu Radu
Bozó Gyula (1913–2004) szegedi iparművész készítette ezt az irredenta képeslap-sorozatot. A Bozó-lapok kiadása a negyvenes évek elején látványos üzleti sikert értek el a magyar hazai képeslevelezőlap-piacon, és ez egyben egy ígéretes grafikus művészi pálya kezdetét jelentette. A képeslapok népszerűsége a II. világháború utáni években is töretlen maradt, jóllehet a készletek fogytával, újabb kiadások híján már csak a gyűjtők körében forogtak példányok. Ez a gyűjtői érdeklődés azonban mindmáig nagyon is élénk maradt. A grafikus képeslapjairól 1996-ban kötet jelent meg Bozó-lapok címmel.

1944 karácsonya. Adományozó: Dávid Adél
„Bálint Anna (szül. Német, 1929, Lóna/Luna de Sus) egy négygyerekes család legkisebb gyereke volt, édesapja meghalt két éves korában. 13 évesen feljött Kolozsvárra szolgálni (1941–'42-ben). A kép 15 éves korában készült, még a Német Anna lánykori nevet viselte. A képen a MÁV főtisztviselő (Bence Márton a neve, ő készítette a képet is) karácsonyfáját láthatjuk, akinek Anna háztartási alkalmazottja volt. Cím: Andrássy út 9. sz. /Erzsébet út/ jelenleg Emil Racoviță. A házat a háborúban bombatalálat érte, amikor az állomást is bombázták. 1944-ben június 2-án, Magyarország vasútjai három napra megálltak. A házban voltak, de nem halt meg senki. A bombázást követően Anna visszaköltözött falura. A Bence család pedig Magyarországra. Kapta a gyereket, akire vigyázott, és futott ki a házból. 3 évet volt a családnál, és ez volt az utolsó karácsony a házban. Majd a România Muncitoare kendő-gyárban dolgozott egész nyugdíjas koráig.”

Tél egy hóstáti udvarban 1940 és 1950 között. A Kriza János Néprajzi Társaság képarchívumából (Kós Károly hagyatéka)
1952 karácsonyáról: „Keresztelés után jött az áldott karácsony. Mi is szerettünk volna egy kicsi karácsonyfát, mert úgy éreztük, ha nincs fenyőillat és töltött káposzta, úgy nincsen igazi karácsony. Már ünnepek előtt a párom ment a piacra árulni. Ő ugyanis jobban felöltözött és jobban bírta a hideget, mert akkor nagyon hideg volt. Emlékszem, hogy három nap egymás után fagyoskodott a piacon, és így tudtunk venni kis fenyőt meg szaloncukrot, diót, mákot és még ami kellett az ünnepre.
Már eljött az ünnep szombatja is, és a mi otthonunkba is eljött az angyal. Az asztal közepére tettük a karácsonyfát, kis fakereszt talpot tettünk alája, és ott díszítettük fel egyszerű díszekkel, aranydióval, apró piros almával, kevés szaloncukorral és házilag csinált ángyilikával. Mi voltunk az angyalok, és mikor már minden ott lógott a fenyőn, úgy örvendtünk neki, mint a gyerekek. Odavittem a fához a kicsi Rózsikát is, és még ő is kacagott a csüngő cukorkáknak. Később meggyújtottuk a gyertyákat és meghatódva énekeltük ketten: Mennyből az angyal….” (Diószegi Anna: Életem története. Emlékek a kolozsvári Hóstátról. Kriterion, Kolozsvár, 2002)

Egy 1950 körüli karácsonyfa (adományozó: Felméri Ágnes) és a Dolgozó Nő 1956 januári címlapja
„Angyalka szaloncukrok. Az angyalka alakú szaloncukorba csomagolt házi szaloncukrok az elmúlt hetven évben egyszer sem hiányoztak a családi karácsonyfáról.”
Az államszocialista, kommunista (közhasználatú korszakmegjelölésekkel élve) Románia legjelentősebb, legigényesebb női magazinját, a Dolgozó Nőt tízezrek olvasták. Címlapjai az államszocializmus reprezentatív sajtófotói. A negyvenes és ötvenes években a folyóirat képi világát grafikai alkotások dominálták, melyeken a nehéziparban dolgozó emancipált nő, a szocialista jövőt építő „hős”, a militáns nőalak harcos forradalmárként és családanyaként egyaránt megjelenik. A korszak az internacionalizmust hirdeti, Sztálint és Lenint népszerűsíti, a gyerekek és az anyák a korszak jellemző motívumai. Tulajdonképpen csak ebben a korai idősszakban jelenik meg a karácsony a szokványos szimbólumaival, a feldíszített fával, meghitt ünnepléssel, szinte idilli életképekként. (Tóth Gödri Iringó kutatásai nyomán)

A Dolgozó Nő 1958 januári címlapja
A Dolgozó Nő második korszakának kezdetét Sztálin halála jelezte. Az ötvenes évek második felétől a fotó válik dominánssá, a képekből eltűnik a pátosz. Köznapi témák jelennek meg, életképek, családi jelenetek, a szabadidő, a nyaralás, a családi sport, a játék egyre fontosabbak lesznek. A karácsony csak nyomokban tűnik fel, felsejlik egy-egy fenyőág, gömb által. Ez a képi világ egészen a hetvenes évek közepéig jellemző. (Tóth Gödri Iringó kutatásai nyomán)