Jazz a hegyek szívében – a szörényordasi fesztiválon jártunk

1000 méter magasan, a bánsági hegyekben, egy tipikus német faluban rendezik immár huszonkettedik éve az egyik legrangosabb hazai jazzfesztivált.

Szörényordas (Gărâna) több dolog miatt nevezetes. A tőle néhány kilométerre fekvő Temesfővel (Brebu Nou) együtt az ország legkisebb községét alkotja, 99 állandó lakossal, kiknek többsége Szörényordason él. A két Krassó-Szörény megyei falu egészen elképesztő, 99 százalékos részvételt produkált a legutóbbi helyhatósági választáson, mikor is 98 személy voksolt, ami nem csak országos viszonylatban kiemelkedő arány, de valószínűleg nemzetközi összehasonlításban is legfeljebb Észak-Koreában akad párja.

Szörényordas minden bizonnyal világelső az egy lakosra eső fesztiválok számában, a csepp falu ugyanis idén nyáron öt tömegrendezvény helyszíneként szolgál. Elmúlt hétvégén volt a 22. alkalommal megrendezett jazzfesztivál, július végén bluesfesztivált, augusztusban pedig fúziós zenei és gospel-, folk-, valamint sörfesztivált tartanak a településen.

Metallica jazzes változatban

Az egyik legnevesebb hazai jazzfesztiválnak számító szörényordasinak idén kb. 15 ezer látogatója volt. A rendezvény története 1997-ben egy csűrben kezdődött, ahol kizárólag hazai, nagyrészt temesvári zenészek léptek fel. Mostanra igencsak kinőtte magát a fesztivál, kiköltözött a falu szélére, ahol a szervezők állandó, profi színpadot építettek, ülőhelyként szolgáló méretes rönkök tucatjaiból nézőteret alakítottak ki, egy élelmes vállalkozó pedig vendéglőt húzott fel. A fő helyszín mellett idén néhány koncert volt egy falubeli fogadóban, illetve a szomszédos település, Ferenczfalva (Văliug) római-katolikus templomában is.A rendezvény színvonaláról mindent elmond, hogy az elmúlt évek során olyan kaliberű zenészek léptek fel itt, mint Jan Garbarek, Jean-Luc Ponty vagy John Abercrombie. Az idei  fesztiválnak nem volt abszolút sztárja, ellenben minden estére jutott legalább egy kiemelkedő koncert. Csütörtökön az Ulf Wakenius gitáros által kísért koreai énekesnő, Youn Sun Nah és a német Sebastian Studnitzky Quartet voltak a nap fénypontjai. Előbbi lenyűgüző könnyedséggel váltogatta a stílusokat, hangszíneket és hangregisztereket, egyforma otthonossággal adott elő tradicionális koreai szerelmes dal- és Metallica ballada átiratot, utóbbi chopines hangulatú jazzes zenei világot varázsolt a fenyvesszéli színpadra.Pénteken a kolozsvári származású Elena Mîndru Finnection nevű nemzetközi zenekara, pontosabban annak virtuóz hegedűse, a lengyel Adam Baldych hozta tűzbe a közönséget, majd a kitűnő izraeli trombitás, Avishai Cohen együttese, a Big Vicious rukkolt elő egy lenyűgözően technikás, kemény, rockos alapokra építkező produkcióval. Szombaton szerencsére ismét színpadra lépett Adam Baldych, ezúttal skandináv muzsikusok társaságában, utánuk pedig a kubai zongorista, Robert Fonseca triója forrósította fel a hűvös éjszakát temperamentumos, precíz és mesterien kidolgozott latin jazzével.

Wolfsbergből Szörényordas

Szörényordas egyébként nem csak a fesztiválok miatt érdekes hely. A település a Szemenik hegységben fekszik, 1000 méter magasan, pazar környezetben. Az 1828-ban, német telepesek által alapított Wolfsberg az egyik legrendezettebb falu, amit valaha Romániában láttam. A falut sokáig kizárólag a Csehországból érkezett telepesek lakták, de még napjainkban is viszonylag sok német szót hallani, a legutóbbi népszámláláskor a lakosság fele német volt. Mi, erdélyi magyarok előszeretettel emlegetjük gunyorosan, hogy számos hazai falu román neve a hatóságok csinálmánya, tükörfordítása vagy elferdítése a magyarnak. Mindez igaz, ám az is tény, hogy ezzel a gyakorlattal a monarchia magyar hatóságai is éltek, így lett Wolfsbergből Szörényordas, ami ellen a lakosok, kik között egy fia magyar sem volt, tiltakoztak is, sikertelenül.A helyi vendéglátás színvonala is jócskán meghaladja a hazai vidéki átlagot, több igényesen kialakított fogadó, panzió van a faluban. A magas nívó persze hazai viszonylatban értendő, a Bánság azért még távolról sem Tirol, aki Szörényordasra megy, jól teszi, ha nem felejti otthon a fogkrémet. Nem másért, csak nekünk helyben nem sikerült vásárolnunk, pedig három boltban is próbálkoztunk. Ellenben tyúk formájú cserépperselyt árultak, úgy látszik arra nagyobb a kereslet arrafelé, mint fogkrémre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?