Kisvárda: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház a legjobb társulat

Több erdélyi siker született a Magyar Színházak 30. Kisvárdai Fesztiválján. A szombati zárógálán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat hirdették ki a legjobb társulatnak. A legjobb előadásért járó fődíjat az Újvidéki Színház Borisz Davidovics síremléke című előadása kapta.

A gálán Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta, amikor magyar kultúráról beszélünk, akkor - földrajzi határoktól függetlenül - összmagyarságban gondolkodunk, ennek a megtartása pedig a színházi alkotóközösségeken is múlik.
„Hálával tartozunk azoknak a határon túli magyar alkotóközösségeknek, akik ápolják a nyelvünket, akik viszik tovább a zászlót, és biztosítják, hogy mi merjünk összmagyarságban gondolkodni” - fogalmazott az államtitkár.

Fekete Péter, Seszták Miklós, a Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott, a szakmai zsűri döntése alapján odaítélt díjakat.

Életműdíjjal jutalmazták Vidnyánszky Éva nyugalmazott középiskolai tanárt, valamint Bíró József színművészt, a marosvásárhelyi és kolozsvári társulatok tagját. A legjobb társulatnak a Chioggiai csetepaté című előadás bemutatásáért a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat választották, a legjobb színpadi zenéért járó elismerést - a Phaedra című dráma zenéjéért - Bocsárdi Magor vehette át. A legjobb látvány díját szintén a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által színpadra állított Phaedra kapta.Az Emmi és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közös díjai közül a legjobb férfi főszereplő elismerést Mészáros Árpád, a Borisz Davidovics síremléke című előadásban nyújtott alakításáért kapta meg, a legjobb női főszereplőnek pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának bemutatójában, a Hedda Gablerben szereplő Varga Andreát választották.

A legjobb férfi és női mellékszereplők elismeréseit Erdei Gábor és Bandor Éva vette át; előbbi színművész az Alice és a Chioggiai csetepaté című előadásokban, míg színésztársát A félkegyelmű című előadásban nyújtott alakításáért jutalmazták. A legígéretesebb tehetségnek alapított Teplánszky-díjat Sebestyén Hunor, a Nagyváradi Szigligeti Színház művésze kapta a Kapufa és öngól című előadásban nyújtott alakításáért.

A szakmai zsűri döntése alapján a fesztivál legizgalmasabb színházi kísérletének díjában a Hajnali 4 című előadás színpadra állításáért a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház részesült. Kisvárda polgármesterének elismerését Pál Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vihette haza.

A közönségdíjat a Komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című drámája kapta, a diákzsűri okleveleit pedig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Augusztus, a Újvidéki Művészeti Akadémia Zabhegyező, illetve a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió koprodukciójában bemutatott A tavasz ébredése című előadásai érdemelték ki.

A jubileumi színházi fesztiválon 24 hazai és határon túli magyar színtársulat huszonnyolc produkciót mutatott be a kisvárdai közönségnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?