Kultúrával építi brandjét Sepsiszentgyörgy

A sepsiszentgyörgyi városvezetés komolyan veszi az Európa Kulturális Fővárosa címért elkezdődött küzdelmet: Antal Árpád, a város polgármestere bejelentette, hogy – bemelegítésként - a következő négy évben Sepsiszentgyörgy lesz Székelyföld Kulturális Fővárosa. Sepsiszentgyörgy polgármesterének ígérete szerint minden évet külön témának szentelnek: lesz zenei, színházi, népművészeti, valamint fotó és filmművészet év is.

Mint ismeretes, 2011-ben volt az „550 éves város Sepsiszentgyörgy" rendezvénysorozat, míg tavaly a Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa projekt volt soron. Mint arról múlt héten beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyiek Székelyföld nevében, 2015-ben megpályázzák az Európai Kulturális Főváros címét.IMG 9628-szekelyfold-kulturalis-fovarosa-sajtotajekoztato vargyasi

„Sepsiszentgyörgy az elmúlt időszakban a térség legdinamikusabban fejlődő városává vált"- mondta Antal Árpád polgármester, aki szerint a háromszéki megyeszékhely kiemelkedő eredményeket mutat fel a művelődési élet terén: erős, konszolidált intézményrendszere mellett számos civil kezdeményezés területe a kultúra.

A Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa 2013-2016 nevű kezdeményezés célja tovább erősíteni a város kulturális potenciálját, ugyanakkor Sepsiszentgyörgy kulturális centrumként való pozicionálását a székelyföldi városok körében. Ennek érdekében jól meghatározott stratégiai célokat tűztek ki, amelyek túlmutatnak a rendezvény keretidőszakán, lendületet adhatnak a város kulturális életének, és hozzájárulnak a város-imázs kialakításához.

Tartalmi szempontból öt olyan területet határoztak meg, amelyek tükrözik Sepsiszentgyörgy értéktérképét: zene, irodalom, színház, népművészet, vizuális művészetek. A négy tematikus év pedig meghatározza az adott esztendő programkínálatának tartalmát. Eszerint az idei év a „Hang és szó éve", amikor a zenei és irodalmi események lesznek hangsúlyosak. Jövő évben a "Játék éve" lesz, amelyben a színjátszásé a főszerep. 2015-ben lesz a „Hagyomány éve", vagyis népművészethez, népi kultúrához és építészeti hagyományhoz kapcsolódó programokat szerveznek. 2016 pedig a „Kép éve" lesz Sepsiszentgyörgyön, amikor a képzőművészetre, fotó- és filmművészetre építik a programokat, mondta Antal Árpád.IMG 9606-szekelyfold-kulturalis-fovarosa-sajtotajekoztato vargyasi

Knop Ildikó, a Városimázs Iroda szakembere elmondta, a stratégiai célok eléréséhez három párhuzamosan zajló kampányt szerveznek: Kulturális nevelés – a művészet mindenkié, Művészet az utcán - Az alternatív kultúra térfoglalása, Értékgyarapítás – Kulturális nagykövetek – Kulturális tranzakciók témakörökben.

„Szeretnénk a fiatalokra összpontosítani, megszerettetni az ifjúsággal a kultúrát, úgy is fogalmazhatunk, hogy megpróbáljuk kinevelni a következő felnőtt közönséget, de természetesen a felnőtt generációt is meg akarjuk szólítani. Programjainkban szeretnénk összhangot kialakítani a magas kultúra és az alternatív kultúra között" – számolt be Knop Ildikó. Hozzátette: kiviszik a művészetet az utcára, így széles körben elérhetővé teszik azt, és a közösség betekinthet az alkotási folyamatokba is. Emellett teret adnak a kulturális tranzakcióknak, vagyis, hogy más városokból Sepsiszentgyörgyre vonzzák az alkotókat és kultúrafogyasztókat, illetve elviszik a háromszéki megyeszékhely kulturális értékeit a régió más településeire.IMG 9666-szekelyfold-kulturalis-fovarosa-sajtotajekoztato vargyasi

A Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat március 21 és 23 között, Kulturális Nyílt Napokkal indul, azzal a céllal, hogy közelebb hozzák a közönséget a kulturális intézményekhez. A háromnapos rendezvény során bárki beléphet a kulisszák mögé, megtudhatja, hogyan zajlik a mindennapi élet a sepsiszentgyörgyi művelődési intézményekben, beszélgethet intézményvezetőkkel, kulturális szervezőkkel, találkozhat kedvenc színészeivel, betekintést nyerhet a bábjáték világába, a népművészeti alkotások készítési folyamatába. A nyílt nap koncepciója hasonlít a Múzeumok éjszakája rendezvénytípushoz, amely a létező programok mellé sok esetben nem konvencionális kisrendezvényeket rendel, ezáltal szélesebb közönséget szólítva meg, mutatott rá Knop Ildikó.

A programról és a kezdeményezésről további információkat a www.sepsi.ro honlapon találnak.

Kimaradt?