Gyergyószentmiklóson vendégszerepel a kecskeméti színház

A Kecskeméti Katona József Színház Család ellen nincs orvosság című komédia lesz látható a Figura Stúdió Színház nagytermében június 19-én, kedden este 7 órától. A kecskeméti színház nem először vendégszerepel Gyergyószentmiklóson, tavaly a Boeing, Boeing című vígjátékot mutatta be a társulat a Figuránál.

Ray Cooney komédiája, amelynek főhőse életének egyik legfontosabb momentuma előtt állva gyanútlanul, mit sem sejtve apa lesz. De mit szól ehhez a feleség? Aki természetesen nem az anya. Nyílt lapokkal játszva minden megoldható! De ne próbáljunk meg inkább néhány kerülőutat? Például fogjuk másra az egészet, öltsünk álruhát, injekciózzunk be valakit, akit nem kellene és bonyolítsuk, göngyölítsük minél hatalmasabbra a káoszt magunk körül! Elhiszik, hogy ebből az egészből jól is kijöhetnek? Önök, kedves Nézők, kétségtelenül, hiszen az önfeledt kacagás órája lesz ez.

Egy páratlan páros, Cseke Péter és Szerednyey Béla rendezésében bizonyságot nyer, hogy Család ellen nincs orvosság! A produkcióra a jegyek ára 15 lej. Jegyek válthatók munkanapokon 15 és 19 óra között a Figura Stúdió Színház előcsarnokában található jegypénztárban.

Helyfoglalás és információk a 0752–227011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen. Online jegyvásárlási lehetőség a www.biletmaster.ro oldalon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?