Debrecenben és Kolozsváron vendégszerepel a Dsida-est

A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában vendégszerepel március 9-én a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának „...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." című Dsida-estje. Az előadást március 13-án és április 12-én a kolozsvári közönség is újra megtekintheti a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójában.

A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában vendégszerepel 2013. március 9-én, helyi idő szerint 19 órától a Harag György Társulat által otthon és Erdély különböző színházaiban (a Kolozsvári Állami Magyar Színházban és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban) már nagy sikerrel játszott „...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." című Dsida Jenő pódium-estélye.

A Társulat örökös tagja, Szugyiczky István által összeállított és rendezett produkcióban, Kovács Éva Poór Lili-díjas színésznő, a Harag György Társulat örökös tagja mellett vendégművészként Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művész és Csutak Réka színésznő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának művészei is fellépnek.Dsida-1

A Dsida-estet a március 9-i, debreceni vendégjátékot követően március 13-án, illetve április 12-én a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermében is megtekinthetik az érdeklődők.

„Most már van valóságos lehetőségtartalma az »Ülj ide, gyűlj ide, népem/s hallgasd, amint énekelek« Dsida-i gondolatnak is. Ebben hisz és erről vall Szugyiczky István szatmárnémeti születésű színművész a művészi estély rangos irodalmi anyagának szerkesztő-rendezője. Le tudott mondani több gyakran elmondott, ismert Dsida versről, de nem tudott lemondani a kiaknázhatatlan Psalmus hungaricus-ról. Jól tette!

A pódiumi beszédnek azon a közvetlen, emberi, lélektől lélekig ható hangján, ahogy Bogdán Zsolt tolmácsolja a Magyar Zsoltár részletét, újabb megvilágításban hozta elénk Erdély népének drámáját, felmutatva a 21. századi magyar értelmiségi Magyar Zsoltárát, éljen az akár az anyaországban" – írja a produkcióról Csirák Csaba.

Kimaradt?