65 éves a temesvári állandó magyar színház

Rendezvénysorozattal ünnepli június közepén fennállásának 65. évfordulóját a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.

A több mint másfél évszázadnyi viszontagság után végre központi támogatásnak örvendő temesvári magyar színház 1953. május 3-án tartotta meg első premierjét. Azóta az intézmény a magyar tagozat státuszból önálló színházzá nőtte ki magát, az utóbbi közel harminc évben pedig nem csak a térségre jellemző sokszínű kulturális közeg szerves részeként képviseli a magyar színjátszást, de tizenegy éve egy, a regionálisból az Európa határain is túlmutató nemzetközi színházfesztiválnak, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozónak is otthont ad.A színház közleménye szerint az ünnepi alkalomra kiállítással, vetítéssel és gálaműsorral készülnek. Június 15-én, pénteken 17.00 órától nyitják meg a színház előcsarnokában az elmúlt 65 év képi és tárgyi emlékeiből összeállított kiállítást, június 16-án, szombaton 11.00 órától rendhagyó színházi mozizásra várják a közönséget a Stúdió terembe, az 1998-ban, Victor Ioan Frunză rendezésében bemutatott  Alfred de Musset: Lorenzaccio című nagysikerű előadás vetítésére. Szintén szombaton, este 19.00 órától, az évfordulós ünnepség fénypontjaként, Só maszk gó on címmel gálaműsorral készülnek, Szász Enikő rendezésében.A gálaest zárásaként adják át az Örökös Tagsági címeket, az elismerés hagyományosan olyan volt kollégáknak jár, akik jelentős mértékben hozzájárultak a mindenkori temesvári állandó magyar színjátszás életéhez.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?