Meztelen igazságok a Reflex 4 ötödik napján
  • 2018. szeptember 25., kedd
    Eufrozina, Kende
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • 11°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6603 LEI
    • 1 USD = 3.9613 LEI
    • 1 GBP = 5.2120 LEI
    • 100 HUF = 1.4399 LEI

Meztelen igazságok a Reflex 4 ötödik napján


-A A+

A szókimondás több különböző formája volt terítéken kedden a sepsiszentgyörgyi Reflex 4 nemzetközi színházfesztiválon. Az ötödik napon egy lengyel filmet, valamint egy román meg egy magyarországi előadást láttunk. 

Nem tartozik az ember természetes állapotához az, hogy egyetlen nap alatt több különböző, gyakorta egymással ellentétes művészeti hatásnak veti alá magát önként, ennek ellenére valódi kalandot jelent, ha belevetjük magunk egy egész napra a színházi sodrásba Erdély egyik legegyedibb hangú művészeti seregszemléjén.

A bőrönd, amelyet cipelünk

Az ember világa, de a világtörténelem is egy bőröndre egyszerűsíthető – ezt mutatta be az a lengyel film, amely Małgorzata Sikorska-Miszczuk szövege alapján Wawrzyniec Kostrzewski rendezett, és amely akár filmezett színháznak is nevezhető, hiszen a színházszerűség sokkal fontosabb benne, mint a filmes eszközök.

Franswa Jackoh, a film főszereplője identitása másik felét keresi. Nem teljes ember, hiszen biológiai apja meghalt, amikor ő még csak hároméves volt, az anyja pedig nem akar beszélni fia családfájának ama ágáról, támadásnak tekinti a kérdést. Jackohnak tehát magának kell megkeresnie és összeraknia azt, ami hiányzik belőle. Egy utazása alkalmával például a Siratófalnál hagy üzenetet, levelet az apjának, de készen áll akár a ramadánt is megünnepelni, ha netán arra kap jelt, hogy származása ezt indokolja. Jackoh mindeközben unatkozik is. Hogy elüsse idejét, a felesége a holokauszt múzeum meglátogatására ösztönzi, ott pedig Jackoh – az Auschwitzban meghaltak személyes tárgyai között – rátalál egy bőröndre, amely akár az apjáé is lehetett volna. Kinyitja, és ez a gesztus szimbolikus találkozást eredményez az apjával, elhangzanak azok a szavak, amelyekre Jackoh régóta várhatott…Mindezt persze nem ilyen realisztikusan kell elképzelni, ahogy én most itt leírom. Mert a lengyel filmecskében valamennyi szereplő egy allegória eleme, a sztori üzenete pedig az, hogy a személyes történelemben, akárcsak a világtörténelemben sok az ismeretlen vonatkozás, sok az olyan űr, amelyet csupán úgy lehet kitölteni, ha az ember kellőképpen hisz azokban a magyarázatokban, amelyeket megtalál magának. A sorsszerűség, az eleve elrendelt is megjelenik a filmben egy női és egy férfi figura képében. Ők felülről tekintenek arra a makettre, amelyben a történet főszereplője éppen lefutja szürke kis élete köreit. Małgorzata Sikorska-Miszczuk szerint ennyire szabad az ember, aki gyakorta még elviselhetetlen bőröndöt is cipel magával, anélkül hogy ismerné a tartalmát.  

Sepsiszentgyörgy a román színészek szemével

„Sepsiszentgyörgy egy jó hely valós problémákkal. Mert azt senki ne mondja nekem, hogy itt a magyarok és románok között nincs feszültség” – mondta Elena Popa, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház színésze a Jurnal de România. Sfântu Gheorghe (Romániai napló. Sepsiszentgyörgy) című dokumentarista színházi előadásában, amelynek szókimondása, őszintesége megbabonázza nézőjét. A Carmen Lidia Vidu által írt és rendezett produkcióban az otthonukká váló városról vallanak az előadás szereplői, de úgy, hogy személyes történeteiket hasonlóképpen kegyetlen őszinteséggel tárják fel.Beszélnek a Sepsiszentgyörgyhöz fűződő sokrétű, olykor ellentmondásos viszonyukról, de a színházuk körüli, időközben elcsitult politikai cirkuszról is. Kiváló érzékkel tudják az alkotók – és főként a szövegkönyvíró-rendező –, hogy egyik típusú őszinteség sem lenne hiteles a másik nélkül. Az egyéni vallomások egy hatalmas kivetítő előtt zajlanak, amelyen a színész-szereplők életéből vett fotók pörögnek.

Hogy mi minden hangzik még el az előadásban? Hát, például az, hogy micsoda masszív románosításnak vetették alá a székely várost. És mindez egy karácsonykői, magyarul: Piatra Neamțról származó színésznő szájából hangzik el. De az önmagukat alakító szereplők közül többen is emlegetik például azt, hogy bár aluszékony és rémisztően kihalt is tud lenni Sepsiszentgyörgy, annyi benne a kultúra, mint egy kisebb Berlinben. És mindannyian kötődnek valamely személyes módon a városhoz. A magam részéről az előadás elsődleges pozitívumának tekintem azt, hogy az alkotók dialógus-lehetőségként megnevezett produkciója révén olyan felgyülemlett, elüszkösödött feszültségek távozhatnak a városközösségből, amelyek semmilyen más módon nem oldhatók fel. Évente kellene egy ilyen előadás a társadalmi egészség fenntartása érdekében.

Meddig terjedjen a színház?

A Reflex színházfesztivál konceptuálisan azt is bevállalta, hogy felhozatalában megjeleníti többek között azt, hogyan feszegetik a színházcsinálás határait, mennyire szélesen értelmezik a teatralitást szerte Európában a nem kőszínházi műhelyek.

Egyértelműen egy ilyen határfeszegető produkciót láthattunk az ötödik nap utolsó eseményeként. A magyarországi Hodworks társulat Grace című előadásának kendőzetlenségére ugyanis a néző nem tudna kitalálni a látottaknál tovább terjeszthetőt, merészebbet. A vastapsból ítélve azonban a sepsiszentgyörgyi közönség is megbékélt azzal, hogy a nem szokványos értelmezések alkalmasint akár a falig is elmennek.A laza szerkezetű, improvizáción alapuló kísérleti produkcióban előbb szóban, utána pedig mozgásban is elemeire szedték az előadók mindazt, ami az ember világának bomlását előidézi, ami élő organizmusként hemzseg a társadalom testén – az álértékektől a képmutatáson és erotikamentes szexualitáson át egészen az agresszióig.

Grace without grace – replikázhatnánk az előadás címére összegzésként. És a „grace” egyszerre jelent bájt és kegyelmet. Ezzel szemben, a csillámporral bevont három férfi és egy női szereplő egy órában azt bizonyította be nekünk, hogy az emberek közti kapcsolatok társas magányok, a szavak üresen csengő hangzások, a testiség pedig tulajdonképpen folyamatosan átírható formák egymásba hajlása. Így érkezett meg az emberiség az út végére, ahonnan tovább már nem vezet ösvény. De ahonnan a magyarországi Hodworks társulat szerint valami újrakezdődhet. Esetleg.



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X