Weöreses versnapi városköszöntő volt Csíkszeredában

Diákok és sütkérező járókelők köszöntötték szerda délelőtt Csíkszereda színtársulatával együtt a Magyar Költészet napját. A Csíki Játékszín tagjai a megszokott módon, a színháznak is otthont adó épület lépcsőin olvasták fel ezúttal Weöres Sándor verseit.

Jubilus, Himnusz a Naphoz, Valse Triste, Haláltánc – négy tétel Weöres Sándor Tizenegy szimfóniájából, mely csupán az elsőnek számozott tétel a költő művéből. A tizenegy tételes opusból – mely a Magyar Elektronikus Könyvtárban teljes terjedelmében fellapozható – szerda délelőtt olvastak fel a Csíki Játékszín színművészei a színház előtti téren összegyűlt hallgatóságnak.

A színháznak is otthont adó épület lépcsőiről hangzott el ugyanis idén is a társulat hagyományos, városköszöntő versműsora a magyar költészet napján, április 11-én, 11 órától. Idén 11 színművész a 105 éve született Weöres Sándor szellemét idézte meg a Tizenegy szimfónia című kötetéből válogatott versekkel.

„A vers mindenkié!” jelszóval zajló program a városközpontban működő iskolákból is jócskán vonzott közönséget, talán a ragyogó időjárásnak köszönhetően is. „Tizenegy versoszlop, Weöres Sándor költői művének tizenegy tartópillére sorakozik egymás mellé a költő 60. születésnapjára megjelent kiadványban” – fogalmaztak a szervezők a rendezvény felvezetőjében.

A fényben fürdő helyszínt ugyanakkor számos, színes krétával a járólapokra írt vers is „fölszentelte”. Köztük találhattak az esti sétálók is többek között Petőfi, Pilinszky idézeteket, vagy az interaktivitását mintegy illusztráló „Te is vers vagy” mottót.

Kapcsolódók

Kimaradt?