Zeneközpontú lesz a 4. Reflex színházi fesztivál

A zene lesz a májusban sorra kerülő Reflex színházi fesztivál középpontjában. A három évente megrendezett sepsiszentgyörgyi színházi fesztivál idei, negyedik kiadására megújul, jelentette be a kezdeményező Bocsárdi László.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója úgy értékelte, hogy „folytatni nehezebb, mint elkezdeni” hiszen ha az idei kiadást az előzőek után mechanikusan folytatják, akkor a fesztivál kiürül, a tartalom elfárad, de ha újjászületik, új dimenziót adnak neki, azzal egy más minőségi szint jön létre. Bocsárdi László azért is szükségesnek tartja a megújulást, mert a 2009-es indulásakor a Reflex fesztivál hiánypótló volt a magyar nyelvű nemzetközi színházi fesztiválok között, de azóta rengeteg hasonló rendezvény jelent meg, így a sepsiszentgyörgyi rendezvénynek most már versenyeznie kell.A színházi találkozó szervezőinek legfontosabb célkitűzése, hogy érték-centrikus fesztivált hozzanak létre, amely irányt mutat mind a regionális, mind pedig az országos és határon túli színházi ízlésnek. Az idei, negyedik kiadás túlmutat a társadalmi REFLEXiókon és olyan alkotásokra koncentrál, amelyek a színház magasabb (vagy mélyebb), láthatatlan dimenzióival kommunikálnak, túllépve etnikai, nemzeti, szociális és politikai szférákon. Lesznek előadások, melyek a tradicionális színházi formák élő és jelen idejű megnyilvánulásai, de olyanok is, amelyek az útkeresés vágyából születtek, a klasszikus dramaturgiát meghaladva úgy próbálják megújítani a színházat, hogy annak legősibb elemét, a zenét teszik kísérletük szervező elemévé, mutattak rá a szervezők.

Bocsárdi László bejelentette, hogy összeállt a REFLEX4 programja, még a kísérőrendezvényekről zajlanak egyeztetések. A május 4. és 16. között zajló színházi fesztivál programjába olyan alkotóműhelyek kerültek be, mint a spanyol Juan Manuel Fernández Montoya Farruquito flamenco-előadása, a németországi She She Pop performanszcsoport, a brit-német Gob Squad társulat, a szlovén Kranji Prešeren Színház/Potolyi Városi Színház, a lengyel Song of the Goat színház, a magyarországi Örkény István Színház József és testvérei című darabja, a Katona József Színház/MASZK/FÜGE/Orlai Produkciós Iroda és a Hodworks, a romániai Piatra Neamț-i Tineretului Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm előadása. A házigazda Tamási Áron Színház az Alice című előadását, a helyi román társulat a Romániai napló, Sepsiszentgyörgy című produkciót, míg az M Studio a Lift – boys will be boys kortárs táncszínházi előadását mutatja be.A Reflex Fesztivál negyedik kiadását bejelentő szerdai sajtótájékoztatón jelen volt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Pálffy Tibor, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány elnöke. Antal Árpád elmondta, hogy a színházi fesztivált összesen 900 ezer lejjel támogatja a sepsiszentgyörgyi és háromszéki önkormányzat illetve a Laborfalvi Róza Alapítványon keresztül a magyar kormány. A színházi fesztiválról részleteket az április 5-től nyilvánossá váló honlapon közölnek, a jegyárusítás pedig április 10-én kezdődik.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?