Elhunyt Rohonyi Zoltán irodalomtörténész

A hétvégén elhunyt Rohonyi Zoltán irodalomtörténész, tanulmányíró, esszéista. Rohonyi Zoltán (1943. május 31. – 2013. március 1.) Kolozsváron született, középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, magyar nyelv- és irodalomtanári oklevelet a Babeș-Bolyai Egyetemen szerzett (1966). A nagydobai általános iskola tanára (1966-68), majd a kolozsvári egyetemen tanársegéd, 1973-ban adjunktusi kinevezést kap és doktori címet szerez. 1989-ben Magyarországra költözött; a pécsi Janus Pannonius Egyetem tanára, 1997-től tanszékvezető.

Az első írásait a Korunk és a Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények közölte (1967). Személyi hangvételű esszéivel az Utunkban jelentkezett. Egyetemi pályafutása alatt öt évig irodalomtörténeti szemináriumot vezetett, 1972-től tartja előadásait, melyek tárgya a szöveg- és irodalomelmélet, a régi magyar irodalom és a magyar felvilágosodás irodalmának története. Főleg a romantikába való átmenet megragadása és erdélyi képviselőinek munkássága foglalkoztatja.

Módszertani elveinek újszerűségét kiemelve, Antal Árpád szerint célja az irodalom belső folyamatainak megragadása, szemben az addig uralkodó, az irodalom mozgását külső feltételekből levezető szemlélettel. A tisztán stilisztikai alapú feltevéseket szerep- és csoportlélektani elemzésekkel szociológiai és történeti anyagra építi.rohonyi

Számos klasszikus munkát rendezett sajtó alá s látott el bevezető tanulmánnyal, így Berzsenyi Dániel (1970, 1976), Hermányi Dienes József (1970), Fazekas Mihály (1973), Arany János (1978, 1987), Kazinczy Ferenc (1978), Gárdonyi Géza (1979) válogatott írásait a Tanulók Könyvtára, a Téka, a Magyar Klasszikusok sorozatok keretében. E tanulmányait 1996-ban Budapesten megjelent kötetében adta ki egybegyűjtve.

„Az 1970-es évektől a rendszerváltásig a kolozsvári egyetem magyar szakán „vele" kezdődött az irodalomtörténet: a középkor, reneszánsz és barokk irodalmát, majd a felvilágosodás koráét hallgattuk tőle" – írja róla nekrológjában az egykori tanítvány, Gábor Csilla. – „Diákként imponálónak, egyszersmind ijesztőnek találtuk az óráin elhangzó információmennyiséget; hetekbe telt, amíg megtanultuk követni a gondolatmenetét; szerettük előadásainak tartalmi-formai eleganciáját, a legújabb kutatási eredmények mindig reflektált közvetítését, a gondolatok gyors áramlását; és sokszor nem értettük, nagyon nem értettük a témájához képest mutatott távolságtartását, már-már szkepszisét. Azt a távolságtartást, amely csak olykor, számomra máig emlékezetes módon a Berzsenyi-előadásban oldódott fel kissé, éppen csak annyira, hogy kiderüljön: a kutatót bizony személye mélyéig meg tudja szólítani a tudományos témája. Senki ne gondoljon itt érzelmes vallomásokra: néhány hangsúly, egy önkéntelen mosoly, az aznap éjjel olvasottakra tett utalás árulta el mindössze a témával való kapcsolatát.

Aztán amikor a tanulmányait is olvasni kezdtük, sok minden világossá vált. Rohonyi tanár úr filozófián iskolázott elméje az irodalomtörténeti jelenségeket bölcseleti hátterükkel együtt tekintette: bármiről írt is, Berzsenyiről, Kölcseyről vagy a magyar romantika kezdeteiről, elemzéseiben kitapintható volt, hogy azokat a vizsgált időszak filozófiai gondolkodásában megmártózva dolgozta ki, annak terminológiáját a maga funkcionalitásában és szubtilitásában használta. Irodalomelméleti érdeklődése pedig további távlatokat nyitott kérdésfelvetései számára. Ez lehetett a titka írásai és szóbeli megnyilatkozásai töménységének, tömörségének."

Kimaradt?