Legendás meghívottal ünnepel a tíz éves Sárik Péter Trió a Csíki Jazzen - interjú

A tízedik alkalommal megszervezett Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál visszatérő vendége a Sárik Péter Trió, az együttes több év kihagyás után különleges meglepetésvendéget hoz el Erdélybe a nyári fesztiválra. A zenekarvezető, Sárik Péter jazz-zongorista interjúnkban egy kedves fellépés előtti szokást is elárult a vendégről, aki először lép majd fel Erdélyben. 

Amit tudni akartál a jazztől, de sosem merted megkérdezni – ezzel a nagysikerű, interaktív előadás-sorozattal írtátok be magatokat többszörösen is kollégáiddal a csíkszeredai dzsesszkedvelők szívébe. Mi volt az elképzelésetek, és hogyan foglalnád össze a tapasztalataidat?

Az a tapasztalatom, hogy még a jazz-koncertekre járóknak, illetve a klasszikus zenész kollégáinknak sincs igazából pontos képe arról, hogy mit is csinálunk mi jazz-zenészek a színpadon. Azt talán mindenki tudja, hogy improvizálunk, rögtönzünk, de hogy ez mit is jelent pontosabban, arról fogalmuk sincs. Ezen szeretnénk változtatni az előadásaink segítségével, ahol a lényeg, hogy a közönség tagjai név nélkül kérdezhetnek, így nem szégyellik a legegyszerűbb, kínosan egyszerűnek-butának tűnő kérdéseket sem feltenni, mi pedig a lehető legközérthetőbben, szakszavak és szakmai maszlag nélkül válaszolunk, és rögtön meg is mutatjuk a gyakorlatban, amiről beszéltünk. Talán emiatt a közvetlenség és egyszerűség miatt is óriási siker ez a program.

Sárik Péter sokszorosan díjazott, zongoraművészként és zeneszerzőként egyaránt ismert. Minden stílusban otthonosan mozog, egyszerre mélyen ösztönös és intellektuális művész.  Artisjus-, Emerton-, Orszácky- és kétszeres Fonogram-díjas, 2016-ban az Év Zenészének választották.

Vajon mi a jazz 2018-ban? Merre mozdul el, melyek a trendek?

A jazz évtizedről-évtizedre, évről-évre egyre sokszínűbb és gazdagabb műfaj lesz, hisz folyamatosan magába olvasztja az új zenei stílusokat, illetve egyre inkább közeledik a klasszikus zenéhez és a világ különböző népzenéihez. Így egyszerre tud kortárs klasszikus zene és szórakoztató zene is lenni. Fontos, hogy a lényeg nem változik: a jazz a legszabadabb és legnyitottabb zenei műfaj, és a rögtönzés miatt állandóan friss és élő marad. Ami bizonyosan kijelenthető, hogy egyre képzettebbek a jazz-muzsikusok, ahhoz, hogy valaki a világ élvonalában lehessen, nagyon tehetségesnek és maximálisan felkészültnek kell lenni.

Az elmúlt évben erdélyi turnén is hallhattunk benneteket, Falusi Mariannal. Milyen élményeket gyűjtöttetek? Milyen történeteket osztanál meg?

Ez a turné tulajdonképp Mariann erdélyi bemutatkozása volt, hisz az emberek nagy része még mindig csak a Padödö zenekarból ismeri. Egy szállodaportás például nem is Mariannak szólította, hanem Padödönek! Nem kifejezetten jazz programot játszottunk, inkább egy nagy együtténeklős, házibulis, tábortüzes örömzene volt a koncerteken. Elképesztő volt az a szeretet és lelkesedés, amivel fogadtak minden helyszínen. Csupa banális sztorit tudnék csak mesélni, semmi „különös” nem történt, de ha valaki egy pillanatra képes lenne megérezni, amiket mi éreztünk ez alatt a 12 nap alatt, lehet, hogy egy évet is adna az életéből, hogy átélhesse. Örülök, hogy Mariann is megtapasztalta, milyen csuda dolog itt turnézni, és már most mondhatom, hogy idén felveszünk egy közös lemezt, ő és a trió (Sárik Péter Trió, szerk. megj.), és 2019-ben szervezünk egy újabb, nagy erdélyi turnét!

Többedíziglen is gratulálunk a Sárik Péter Triónak a Fonogram díjra jelölésért! Mit jelent számotokra a Lucky dog lemezetek ilyetén ünneplése?

Nagyon nagy örömet jelent! A magyar jazzmezőny kivételesen erős, így ott jelölést kapni, mint „az év jazz-albuma", különösen nagy jelentőséggel bír, hisz az ötön kívül, biztos vagyok benne, hogy még rengeteg új CD megérdemelné. Az pedig, hogy az elmúlt 10 évben a triónak ez a 4. Fonogram-jelölése, külön megtisztelő.

2017 nyarán a FINA Vizes Világbajnokság Záróeseményének zenei vezetője és zeneszerzője voltál, emiatt csak videón üzenhettél a Csíki Jazz közönségének, idén viszont, nagy örömünkre, újból hallhatunk 10. Csíki Jazz színpadán, a tervek szerint szombaton, július 28-án. Nem mellesleg: boldog 10. születésnapot a Sárik Péter Triónak! Milyen érzés újból Csíkszeredába készülődni? Mit jelent számodra ez a 10 év?

Köszönöm szépen a srácok nevében! Visszatekintve erre a sokszor nagyon nehéz és küzdelmes, de csodálatos tíz évre, azt látom, hogy jó úton járunk, és nagyon szerencsések vagyunk, hisz mind emberileg, mind szakmailag nagyon jól megértjük egymást, barátok vagyunk, és csodálatos emberekkel dolgozunk együtt. Így lesz ez a Csíki Jazzen is, amit nagyon-nagyon várok, és ahol most nem is mi leszünk a lényeg, hanem Berki Tamás, akit nagyon rég szerettem volna elhozni Erdélybe, mert tudom, hogy az itteni közönséget is megőrjíti és lázba hozza majd. Ezt egyszerűen látni és hallani kell a csíkiaknak!​​​

A július 27. és 29. között megszervezett, tízedik születésnapját ünneplő Csíki Jazz fesztivál szervezői hétfőn jelentették be az első fellépőket. Három olyan zenekar is lesz közöttük, amelyik szintén 2018-ban lett tíz éves, emellett négy romániai, három magyarországi és két távolabbi országból érkező zenekarra lehet majd számítani. A fesztivál második napján lép fel a Sárik Péter Trió egy igazi zenei legendával, Berki Tamással, akivel 2015-ben közös lemezt adtak ki, a Fonogram-díjas Minden délibáb címűt. A Mesehetes nevű csíkszeredai zenekar szintén tízéves, ők gyerekfoglalkozást zárnak majd. Eljön Csíkszeredába Románia egyik leghíresebb zongoristája, Sorin Zlat is, akit első nem amerikaiként díjaztak a floridai The Great American Jazz Piano Competition című versenyen. A zárónapi bulit egy bátor székelyföldi zenekar biztosítja, amelyik az elektronikus zenét jazz elemekkel, drum'n'bass ritmusokkal és népi motívumokkal keveri, most pedig élő jazz-improvizációkkal tűzdelik majd meg a Tündérground-Jazz című produkciójukat.

Berki Tamást a Nemzetközi Jazz Federáció Európa egyik legjobb férfi jazzénekeseként tartja számon. Mesélj kérlek a kapcsolatotokról, közös munkátokról!

Tomival nagyon rég játszunk együtt, sokáig a zenekarának voltam tagja, illetve vendége, de jó pár éve legtöbbször duóban lépünk fel, illetve a trió kíséri. Nagyon szerencsés, aki vele játszhat és az is, aki élőben hallhatja, mert egészen páratlan és egyedi, amit a színpadon nyújt: hatalmas energia, őserő, humor, egyéniség és természetesen fantasztikus hang. Ráadásul rég barátok is vagyunk, ami biztos vagyok benne, hogy még hozzátesz a produkcióhoz.

Az eddigi, Tomival közös fellépéseitek felvételei nyomán nagy izgalommal várjuk a csíki fesztivált. Mire készülhetünk, mi nyilvános már abból, hogy milyen válogatást kapunk Csíkszeredában tőletek a jubileumi fellépésen?

Fogalmam sincs, mi lesz a program. Van egy nagy repertoárunk, és Tomival szinte szertartás, hogy a fellépés előtt odacsúsztat egy kis cetlit, amire előzőleg felírta az aznapi dalokat, és akkor azokat játsszuk. Így lesz ez most is. Koncepció, hogy csak a legritkább esetben próbálunk, így tudjuk megőrizni a spontaneitást, hogy valóban a koncert pillanataiban születhessenek meg az ötletek és mindig másképp adjuk elő a dalokat. Az biztos, hogy olyan műsor lesz, ami mindenkinek tetszeni fog, Tomi nagyszerű, magyar nyelvű saját dalai mellett mindig énekel ismert jazz-dalokat is! Szívből ajánlom, hogy hallgassák-nézzék meg őt!

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?