Hat éves a kolozsvári Generáció Party – magyar koncertekből idén sem lesz hiány

Negyvennél több DJ, több mint ötven magyarországi és erdélyi zenekar és 26 ezernél is több résztvevő bulizott át több mint száz éjszakát a kolozsvári Generáció Party rendezvényein az elmúlt hat évben. Az elsősorban indie-alternatív-rock zenei irányzatoknak teret adó szervezet „mindenese” a sepsiszentgyörgyi születésű Máté Sándor, aki a sikerek és az idei meglepetések mellett érdeklődésünkre nyíltan beszélt a koncertszervezés nehézségeiről is. Például megtudtuk, hogy sokan sajnálják a pénzt a belépőkre, miközben van, hogy az egy doboz cigaretta árába sem kerül.

A 2012-ben megalakult Generáció Party vezetője a foglalásokért, reklámokért, kommunikációért felel, sokszor pedig lemezlovasként is beszáll. Máté munkáját fotósok és videóművészek is segítik, például Bethlendi Tamás – szerinte „ő az az ember, aki jól végzi a munkáját, és egyben bulizik is” –, Kőmives István és Böjte Zalán fotósok, Serar Szabolcs pedig videófelvételeket készít. Jogi és a szervezeti élettel kapcsolatos kérdésekben partnerük, a Thinkonomy csapata nyújt útbaigazítást.

Máté Sándor kifejtette, elsősorban koncertek szervezésével foglalkoznak. „Koncertek nélkül nem nagyon szervezünk eseményeket, kerüljük a sima bulikat, és nehéz is tartani a lépést egy olyan piaccal, ahol a techno-house-EDM átvette az uralmat” – jelentette ki. Elsősorban az indie-alternatív-rock zenei stílusoknak akarnak minél inkább teret adni, „ez a mi kis világunk”, fogalmazott. A Generáció Party meghívására kolozsvári klubkoncertet adott többek között a Tankcsapda, a Quimby, a Halott Pénz, a Zagar, Szabó Balázs Bandája, a Bohemian Betyars, a Lóci Játszik, a Bëlga, a 30Y, a Koszika & The HotShots és még sokan mások.

A koncerteket hétköznapokon szervezik, ami nagy kihívás, hiszen sokan dolgoznak vagy tanulnak másnap reggel. Máté elmondta, ez az egyik legnagyobb nehézség, ezért nagyon igyekeznek 20 órakor kezdeni, és éjfél előtt befejezni a koncerteket. „Az utóbbi két évben hatalmas figyelmet fektettünk a program pontosságára” – nyomatékosított.

Máté arról is beszélt, hogy sokan sajnálnak koncertbelépőre pénzt költeni. „Vannak koncertek, amelyekre a beugró kevesebbe kerül, mint egy csomag cigi. Facebookon hatalmas az érdeklődés, de nagyon alacsony a részvétel, a hat éves tapasztalatomra alapozva azt mondhatom, sokan sajnálnak befizetni egy koncertre – magyarázta – Nem vagyok zenész, de látom mennyi munkába és költségbe kerül egy zenekar működése, és ezt sajnos nagyon nehezen lehet koncertekből fedezni”.

Amikor az elmúlt évek fénypontjairól érdeklődtünk, kiderült, hogy bár számos magyarországi formációval dolgozott, a legszebb élményei az erdélyi zenekarokhoz kapcsolódnak. „Több mint 50 zenekarral volt szerencsém együtt dolgozni, de valamiért a hazai zenekarokkal vannak a legszebb élményeim... 2013-ban véletlenül hallottam a Bagossy Brothers Company-t a főtéren koncertezni kb. tizenöt személy előtt, és eldöntöttem, hogy elhívom a fiúkat a Gambrinusba (ez lett később a The Shelter – szerk. megj.)” – idézte fel emlékeit. Máté Sándor azóta hat koncertet szervezett nekik, és ma már meggyőződése, hogy a zenekar megtölti a főteret.

„A másik nagy büszkeségem egy nagyon fiatal gyergyói zenekarhoz fűződik” – mesélte. A Teddy Queen (korábban Alteregó) nevű formációba a YouTube-on botlott bele, elhívta őket koncertezni az Esti Kornél előzenekaraként, és mint mondta, nem csalódott. Be is vállalta, hogy menedzseli őket. „Nagyon kevés zenekarban látom azt a pluszt és azt az energiát, amivel sikert fognak aratni” – részletezte, a gyergyói együttes pedig ilyen.  

Kifejtette, egy Kispál és a Borz fellépést mindig is nagyon szeretett volna összehozni, 2015 nyarán majdnem sikerült, de aztán helyszín és támogatás híján mégsem valósult meg. 2012-ben egy Hiperkarma koncertről álmodott, de akkoriban épp szétbomlott a zenekar, és majd csak az újraalakulásuk után valósult meg egy kolozsvári koncert – mesélt Máté álmai koncertjeiről.

Ilyen meglepetésekkel készülnek idén

A Generáció Party február 27-én születésnapi rendezvényt szervez Kolozsváron, a Kistehén és a Funkorporation is koncertezni fog. Az év folyamán Erdélybe utazik még a Fran Palermo, aki Máté szerint „az új Quimby”, „Magyarország legnépszerűbb fiatal garage rock and roll zenekara”, az Ivan and The Parazol, a több mint 25 éves Alvin és a Mókusok punk zenekar, valamint „az egyik legszövegcentrikusabb zenekar”, az Elefánt is (február 28-án Marosvásárhelyre a Kistehénnel együtt, március 2-án Sepsiszentgyörgyre, 3-án pedig Kolozsvárra). Érdemes lesz követni a szervezők Facebook-oldalát, mert további négy zenekart fognak még bejelenteni, köztük „egy élő blues legendát” is.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?