Fergeteges komédiát ígér Lendvai Zoltán rendezésében a szatmári színház

Péntek este hét órától tartja következő bemutatóját az Északi Színház Harag György Társulata: Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című fergeteges humorú vígjátékát viszik színre a magyarországi Lendvai Zoltán rendezésében.

A színház közleménye szerint Lendvai több alkalommal dolgozott már együtt a szatmári színészekkel, legutóbbi rendezése a Helló, doktor Mengele című ősbemutató volt.„A Család ellen nincs orvosság egy nagyon mulatságos darab, a szerzője a vígjáték-bohózat műfaj kultikus alakja. Rettenetesen szórakoztató darabokat ír, amelyek szinte levehetetlenek a repertoárból, hosszú időn keresztül nagyon nagy sikerrel játszák alkotásait a színházak. Bessenyei Gedő István művészeti igazgatóval hosszan egyeztettünk a darab kiválasztása kapcsán, de úgy érzem, hogy jól választottunk. Sikerült egy olyan előadást létrehoznunk, amely felhőtlen szórakozást nyújt mindenkinek” – mondja a rendező.

Az előadás leírása: „Van az a pillanat, amikor az embernek döntenie kell: vállal egy nagy botrányt, ami a karrierjét és családi életét is veszélyeztetheti, vagy kisebb-nagyobb hazugságokkal próbál kimászni a bajból. David Mortimer professzor életének legfontosabb konferencia-beszéde előtt feltűnik a rég nem látott szeretője és annak 18 éves fia, egykori szerelmük gyümölcse. A professzor pedig a második lehetőség mellett dönt: füllent, hazudik, magyaráz és kimagyaráz, így kerül egyre bonyolultabb helyzetbe. A kórház orvosi szobájában kitör a káosz, a félreértések sorozatát pedig átöltözések vagy éppen rossz tomporba beadott nyugtatóinjekciók súlyosbítják. A nézők eközben felhőtlenül szórakoznak...”

Nagy Csongor Zsolt, Bodea Tibor, Bogár Barbara, Márkó Eszter m. v., Rappert-Vencz Gábor, Méhes Kati, Péter Attila Zsolt, Orbán Zsolt, Moldován Blanka, Frumen Gergő, Bessenyei István és Keresztes Ágnes lép fel az előadásban. A díszlettervező Bátonyi György m. v., segítője Fornvald Gréti volt. Az előadás jelmezeit Szabó Anna tervezte, rendezőasszisztense Bogár Barbara volt, ügyelő és súgó: Szabó Ritta. Ray Cooney eredeti szövegét Komáromy Rudolf fordította magyarra.

A pénteki, szombati és vasárnapi előadásokra az Ács Alajos-bemutatóbérlet, a Nagy Iza-bérlet és a Nyiredi Piroska-bérlet érvényes, a még szabad helyekre pedig a színház Horea úti jegypénztárában válthatnak jegyet az érdeklődők, hétköznaponként 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadások előtt egy órával. A hétvégi előadásokra szóló jegyek on-line is beszerezhetők.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?