Tizenegy érdekesség a 90. Oscar-gáláról

Először jelöltek Oscarra női operatőrt, de más újdonságok és rekordok is születtek az amerikai filmakadémia 90. díjszezonjában. A gálát a téli olimpia miatt szokatlanul későn, március 4-én rendezik meg, addig is mutatjuk a különlegességeket.

1. Ismét bekerült egy magyar film a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának öt jelöltje közé. Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről rendezője részt vett az Oscar-jelöltek hétfői ebédjén, a hagyományos csoportképen pedig az első sorban, az Oscar-szobortól „két lépésre” foglalt helyet. Ha díjra váltja a jelölését, a Testről és lélekről lenne a harmadik Oscar-díjas magyar nagyjátékfilm az 1982-es Mephisto (r. Szabó István) és a 2016-os Saul fia (r. Nemes Jeles László) után.

2. A Oscar-díj 90 éves történetében ebben az évebn jelöltek először Oscarra női operatőrt. A Mudbound operatőre, Rachel Morrison már az Amerikai Operatőrök Társaságától (ASC) is kapott egy történelmi jelölést január folyamán, decemberben pedig megnyerte a New York-i Kritikusok Körének operatőri díját.3. A Mudbound két további történelmi újdonságot is hozott. Rendező-forgatókönyvírója, Dee Rees az első afroamerikai nő, akit a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díjára jelölnek.A Florence Jacksont alakító Mary J. Blige pedig az első, akit egyidejűleg jelölnek színészi díjra (legjobb mellékszereplő) és a legjobb eredeti betétdalnak járó Oscarra is (a Mighty River című dalért, amit együtt szerzett Raphael Saadiq-kal és Taura Stinsonnal, és amit ő maga ad elő a Mudboundban).

4. Etnikailag sokszínűre sikerült a legjobb rendező kategória, bár talán eddig is itt képviseltette magát a legtöbb kisebbségi filmes. Guillermo del Toro az ötödik latin-amerikai rendező (Hector Babenco, Fernando Meirelles, Alejandro Gonzalez Inarritu és Alfonso Cuaron után), akit jelölnek erre a díjra (az Oscar-jelöltek ebédje közben viszont a latin-amerikai színészek alulreprezentáltsága miatt folyt tüntetés). Greta Gerwig szintén az ötödik nő, akit legjobb rendező kategóriában jelöltek (Lina Wertmuller, Jane Campion, Sofia Coppola és Kathryn Bigelow után), Jordan Peele pedig ugyancsak az ötödik afroamerikai rendező, aki bekerült az ötös rövidlistára (John Singleton, Lee Daniels, Steve McQueen és Barry Jenkins után).

5. Nem csak etnikai, hanem nemi kisebbséghez tartozó alkotók is szerepelnek a jelöltek között: bár nem a legjobb színésznő kategóriájában, de mégiscsak elismerték Danielle Vega transznemű színésznő munkáját azzal, hogy az Egy fantasztikus nő (Una mujer fantastica) című filmet jelölték a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára. Egy másik trasznemű jelölt Yance Ford, aki a legjobb dokumentumfilm kategóriájában versenyző Strong Island című dokumentumfilmet rendezte.6. Az #OscarSoWhite kampány és egyébb sokszínűséget követelő kritikus hangok hatására az amerikai filmakadémia tudatosan törekszik a változásra: az elmúlt két évben 1400 új taggal bővült (köztük magyar rendezőnőkkel), a becslések szerint jelenleg a tagok 28 százaléka nő és 13 százaléka tartozik valamilyen etnikai kisebbséghez. Bizonyos vélemények szerint viszont a bővítés nem változtatott sokat a jelöléseken.

7. A víz érintése (The Shape of Water) című filmet jelölték a legtöbb, összesen 13 Oscarra. Miután az Amerikai Rendezők Céhe (Directors Guild of America - DGA) ennek a filmnek adta 2018-as fődíját, egyre valószínűbb, hogy Guillermo del Toro vehet majd át a legjobb rendezésnek járó aranyszobrot. A víz érintése egyébként a 10. film az Oscar történetében, amelyik 13 jelölést kap. A rekord eddig a 14 jelölés, ebben 1951-ben a Mindent Éváról (All about Eve), 1998-ban a Titanic, 2017-ben pedig a Kaliforniai álom (La La Land) részesült.

8. A 22 éves Timothy Chalamet (Call Me by Your Name) a harmadik legfiatalabb jelölt a legjobb színész kategória történetében. Az első helyen a 9 évesen jelölt Jackie Cooperáll (Skippy, 1930), őt a 19 évesen jelölt Mickey Rooney (Babes in Arms, 1920) követi.

9. A legjobb színésznő kategória legfiatalabbja idén a 23 éves Saoirse Ronan (Lady Bird), aki 2015-ös jelölésekor is csak 8. helyre került az Oscar-történelem legfiatalabb jelöltjeinek listáján. Ha nyerne, akkor is csak a negyedik helyre kerülne a legfiatalabb nyertesek között: a rekorder Marlee Matlin, aki 1986-ban, 21 évesen lett legjobb színésznő az Egy kisebb isten gyermekei (Children of a Lesser God) című filmért.

10. Ebben az évben megdőlt viszont a legidősebb jelölt rekordja a férfi mellékszereplőnek járó Oscar kategóriájában: a 88 éves Christopher Plummer (A világ összes pénze / All the Money in the World) megelőzte a 87 évesen jelölt Gloria Stuartot (Titanic).

11. Másodszor fordul elő az Oscar történetében, hogy a legjobb mellékszereplő férfinek járó Oscarra ugyanabból a filmből jelölnek két színészt. Most a Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri) két színésze, Woody Harrelson és Sam Rockwell versenyez egymással, 1991-ben pedig Harvey Keitel és Ben Kingsley tapasztalt hasonlót, a Bugsy című filmmel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?