Főszerkesztőváltás történt a Főtérnél

Február elsejétől Fall Sándor veszi át a tisztségéről lemondó Papp Attila Zsolt helyét a foter.ro portál szerkesztőségének élén.

A vezetőváltást a helyét átadó főszerkesztő jelentette be a szerdán közölt, Mi marad a címlapon című írásában. Lemondását Papp Attila Zsolt a magyar kormánytól érkező, „az erdélyi médiapiaci viszonyok (át)rendezésére, valamint kárelhárításra hivatott” 1,4 milliárd forintos médiatámogatás következtében előállt „új helyzettel” indokolta, amelyben a Főtér szerepe is megváltozik.

„Úgy fogalmaznék, hogy én, aki eddig egy kecses vitorlást, egy szkúnert kormányoztam, egyszeriben egy óceánjáró fedélzetén találtam magam. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy – amint azt sokan tudják – számos más dologgal is foglalkozom, a „szárazföldön” is vannak olyan feladataim, amelyekre ideje sort kerítenem – immár évek óta” – írta Papp Attila Zsolt.

Arról, hogy a Főtért működtető Erdélyi Médiatér Egyesület szokatlanul nagy összegű, 1,4 milliárd forintos támogatást kap, a Maszol számolt be elsőként. Arról, hogy mire fordítják ezt a pénzt, itt olvashat részleteket. Fall Sándor újságíró korábban a Krónika napilap főszerkesztője is volt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?