„Divatot csinált” az együttzenélésből Csíkszereda és Székelyudvarhely művészeti középiskolája

Negyedik alkalommal tartott Újévi Hangversenyt a Nagy István Művészeti Középiskola Csíkszeredában. A hétfő esti koncerten kiderült: Székelyudvarhelyen is meghonosodik ez a szokás. Hangmintát is hoztunk a nagysikerű eseményről.

„Régi jó szokásához ragaszkodva” újabb nagyszabású Újévi Hangversenyt adott Csíkszeredában a helyi Nagy István Művészeti Középiskola, melyről a továbbiakban se kíván lemondani, „mert a zene lelki táplálék, ami semmivel se pótolható”. Az idézett állásfoglalás Nagy Zsuzsanna aligazgató beköszöntőjéből származik, aki hétfő esti, Művészetek Házában megrendezett koncert házigazda-konferanszié szerepét vállalta. A nyitányban színpadra hívta a szervező középiskola, valamint vendége, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatóit is. Az utóbbi képviseletében Porsche Éva igazgató jelezte: páratlan lehetőség, hogy immár második éve együtt koncertezhet a két tanintézmény zenekara Csíkszeredában. Olyannyira, hogy immár az is elmondható,„divatot csináltak”: közelebbről Székelyudvarhelyen is megrendezik a csíkszeredai esemény párját – jelentette be az igazgató, megköszönve a lehetőséget szeredai igazgatótársának és a kollégáknak. Imets László csíkszeredai igazgató azt hangsúlyozta: újévi koncertről lévén szó, a csíkszeredai és udvarhelyi résztvevők fogadjanak meg olyasmit magunknak, ami mindkét iskolának jó, és „legyünk rajta”.A hangversenyt Veress Viktória vezényletével a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola vonós zenekara két barokk dallal, majd Tartini–Kreisler: Variációk egy Corelli témára című művével nyitotta meg - tekintve hogy az iskolában tanító karmester barokk együttest is alapított az iskolában. Műsorukban továbbá Ennio és Andrea Morricone: Cinema Paradiso, Nino Rota: A Time for Us – a Rómeó és Júlia című film betétdala, Patrick Doyle / Robert Longfield: Brave (Merida, a bátor) című rajzfilm betétdala), John Williams – Ted Ricketts: Medley – Memoirs of a Geisha (Egy gésa emlékirataiból) című film betétdalai, valamint James Howard: The Gravel Road (A falu) című film betétdala hangzott el. Kiemelkedő momentuma volt az estnek, a csíkszeredai együttes bevonulásával, a közösen előadott Ramin Djawadi: Game of Thrones (A Trónok harca című filmsorozat főcímdala).

A kétórás hangversenyen klasszikus, továbbá számos vicces és hangulatos megoldással szórakoztatóvá tett klasszikus darabot hallgathattunk. Itt van mindjárt Josef Strauss: Kovács polkája. Sikerült azt a pillanatot is rögzítenünk, amikor – a közönség nagy derültségre – egy fuvola kerül az üllőre:

A Péter Ernő karmester által repertoárra válogatott tételek: Erkel Ferenc: Palotás, Johann Strauss: Pest csárdás, Johann Strauss: Tritsch-Tratsch polka, Johann Strauss: Bécsi vér keringő, és John Williams: Across the Stars (a Csillagok háborúja című film betétdala). Mint azt a műsorvezetőtől megtudhattuk: Péter Ernő érdeme, hogy az iskola egykori vonós zenekarát fúvósokkal, ütősökkel is kibővítette.

Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolájához az első osztályosok biztosítottak tüllszoknyás koreográfiát. A XII. osztályos Gábor Margit Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital – Pletyka karában mutatkozott be szólistaként, az ének szakos diákok kamarakórusának asszisztenciájával. Giacomo Puccini: O mio babbino caro című áriáját pedig egy csodálatos kék estélyiben színpadra vonuló Jakab Erika végzős diák adta elő. A szólisták felkészítő tanára Mihály Melinda tanárnő volt.

Georges Bizet Carmenjéből a Habanera és Torreador szólók talán az est legkellemesebb meglepetései voltak számunkra: a végzős Szilágyi Emőke meleg tónusú mezzoszopránja és Juhász Boylan Pál baritonja a közönségtől is hatalmas tapsot kapott.

Ráadásként a pompás estélyikben bevonuló kamarakórus és szólisták köszöntötték a közönséget Strauss A denevér operettrészletével. A műsor végén Imets László igazgató színpadra szólította és virággal köszönte meg Mihály Melinda tanárnő és Péter Ernő karmester áldozatos munkáját. A szervezők elköszönéskor megígérték: egy év múlva újból élvezhetjük a zeneszakos diákok Újévi Hangversenyét.

Kapcsolódók

Kimaradt?