Brassaï-2016: sajtófotókat díjaztak Nagyváradon

A nagyváradi vármúzeum fotótörténeti gyűjteményének kiállítótermében február 19-éig láthatják a Magyar Újságírók Románia Egyesületének (MÚRE)  Brassaï-2016 elnevezésű, sajtófotó-pályázatára érkezett képek legjobbjait. A szombati tárlatnyitón a díjakat is átadták azoknak a fotósoknak, akik jelen voltak.

A megjelenteket Tóth István, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke, a zsűri egyik tagja házigazdaként köszöntötte. A zsűri további tagjai Bánkúti András volt Budapestről, Dorel Găină Kolozsvárról és Dragoş  Georgescu Nagykárolyból. 

Rácz Éva, a MÚRE elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. A másodszor meghirdetett pályázatra öt kategóriában – hír- és eseményfotó, fotóriport, szociofotó, sportfotó – nevezhettek Erdélyhez kötődő, itt élő, vagy itt született, de másutt élő fotósok. Az anyag nagyon változatos, hiszen a hivatásos fotós mellett egyetemi tanár és középiskolás diák is elküldte munkáit, hangzott el.

Rácz Éva megemlékezett a pályázat névadójáról, a Brassóban született, Brassaï néven Párizsban világhírűvé vált Halász Gyuláról is, akinek az éjszakai Párizsról készült képeit Henri de Toulouse-Lautrec festményeihez hasonlították.

Szűcs László elmondta, hogy közel harminc alkotó ezer képéből válogatott a zsűri. A kiállítás anyagából összeállított mintegy száz képet tartalmazó albumot is kézbe vehették a megnyitó résztvevői. A pályázat elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a sajtófotó műfaj jelentőségére, amelynek egyre csökken a megbecsülése, hiszen sok lapnak nincs ma már fotóriportere, így kissé amatőr irányba mozdult el az, ami valamikor külön hivatás volt. 

Brassaï-2016 díjas: Kerekes István, Marosvásárhelyen született, Mosonmagyaróváron él.
Hír-, eseményfotó: I. Veres Nándor, II. Szigeti Vajk István, III. Szöllősi Mátyás
Fotóriport: I. Molnár Edvárd, II. Móricz Sabján Simon, III. László Róbert
Portré: I. Szöllősi Mátyás, II. László Róbert, III. Urbán Tibor
Szociofotó: I. Kerekes István, II. Móricz Sabján Simon, III. M. Nagy László
Sportfotó: I. Halmágyi Zsolt, II. Urbán Tibor, III. Szigeti Vajk István

Szűcs László elmondta, hogy a Székelyföldön élő nyerteseket egy későbbi alkalommal díjazzák Székelyföldön. A nagyváradi díjátadón a Magyarországról érkezett Kerekes István nyerte el a Brassaï-díjat, Szöllősi Mátyás pedig a váradi fotós egyesület Szatmári Pap Károly-aranyplakettjét érdemelte ki. Molnár Edvárd Szabadkáról (Szerbia, Vajdaság) érkezett, ő a Szatmári Pap Károly-ezüstplakettet kapta meg. Nagyváradon adták át a díjat Urbán Tibornak is.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?