Kínos teremvita után közös nyilatkozatban tisztázza magát a nagyváradi román és magyar színház

Közös nyilatkozatban tisztázza magát a váradi Regina Maria és a Szigligeti Színház, miután a sajtóban nagy visszhangot váltott ki a román társulatnak a január 24-ére, a kis egyesülés évfordulójára előkészített műsorának helyszínváltoztatása.

„A két színház vezetősége határozottan visszautasít minden olyan feltételezést és rosszindulatú értelmezést, amely nemzeti, politikai vitát akar generálni egy pusztán szakmai problémából. A Regina Maria Színház és a Szigligeti Színház hosszú évek óta dolgozik együtt művészi barátságban, kölcsönös megértésben, gördülékenyen: egymás szakmai szempontjait, bemutatóit, fesztiváljait és nemzeti ünnepeit tiszteletben tartjuk és figyelembe vesszük” – olvasható a hétfőn kiadott közleményben.Eredetileg a színházterembe tervezték a centenáriumi évet megnyitó előadást, de 26-án a Nagyvárad Táncegyüttes premierjére kerül sor ugyanott, ezért a Regina Maria Színház igazgatója, Daniel Vulcu, megegyezve a Szigligeti Színház igazgatójával, Czvikker Katalinnal, át akarta költöztetni a „Pe al nostru steag e scris Unire” című előadást a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermébe. Ez azonban nemtetszést váltott ki a darabot rendező Eugen Ţugulea részéről.

A Moldova és Havasalföld 1859-es egyesülésének évfordulójára tervezett előadás beharangozó sajtótájékoztatóján, amit Daniel Vulcu hívott össze és tartott meg, megjelent a felbőszült rendező is, és a sajtó jelenlétében fejezte ki nemtetszését a Regina Maria Színház igazgatója és a magyar színház iránt. „Ebben az intézményben és ebben az országban senki sem azt teszi, amit akar, hanem amit kell! Tiszteletben kell tartanunk és tiszteletben is tartottuk március 15-ét, tartsák tiszteletben ők is január 24-ét és december 1-jét! Ha nem, elmegyünk egy másik országba!” – mondta emelkedett hangon Eugen Ţugulea. Daniel Vulcu igyekezett észérvekkel megnyugtatni kollégáját, de eredménytelenül. Erre tett még rá egy lapáttal, hogy a román sajtóban már a hétvégén – különböző megvilágításban és vehemenciával – megjelent a vita.

A probléma rendezésében végül a fenntartó Bihar Megyei Tanács lépése játszott főszerepet. Pásztor Sándor, a megyei önkormányzat elnöke, miután egyeztetett mindkét színház igazgatójával, közleményben tudatta, hogy az előadást az eredetileg beharangozott helyszínen, a nagyváradi színházban tartják meg.

Ezek után bocsájtott ki közös közleményt hétfőn a Regina Maria és a Szigligeti Színház vezetősége. A kommünikét a két igazgató, Daniel Vulcu és Czvikker Katalin, valamint Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Victoria Balint, a Regina Maria Színház művészeti vezetője és Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója írta alá.

„A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének Senki madara című bemutatója, és az azt megelőző — szokásosnál kevesebb! — három nap egybefüggő próbalehetőség (2018 január 23-26-ig), október óta egyeztetett időpont a két színház között” – olvasható a közleményben, amelyben leszögezik továbbá: „Sajnáljuk, hogy Țugulea rendező úrnak nem felel meg a Nagyváradi Állami Filharmónia szép előadóterme a január 24-i román nemzeti ünnep megtartására, mert ezzel komolyan veszélyezteti a Nagyvárad Táncegyüttes hónapok óta január 26-ra meghirdetett bemutatóját.”

„Különösen sajnáljuk, hogy egyhangúlag megfogalmazott szakmai érveink nem találtak nyitott fülekre, ezért megpróbálunk a létrejött helyzethez igazodni. Elsősorban azért, mert minden szakmai veszteség kisebbnek tűnik annál, mint hagyni, hogy bárki megpróbálja szakmai szempontjainkat félreértelmezni, egymás megbecsülésén alapuló munkakapcsolatunkat megrongálni. Nem kívánunk eszközzé válni olyan konfliktusok gerjesztésében, amelyekhez semmi közünk, és amelyek ellen sokat próbálunk tenni előadásainkkal” – zárul a két színház vezetőségének közös közleménye.

Kapcsolódók

Kimaradt?