Határon túli díjazottak is kérvényezhetik a Magyar Művészeti Akadémia művészjáradékát

Határon túliak is igényelhetik január elsejétől a művészjáradékot, melyet márciustól a Magyar Művészeti Akadémia révén folyósít a magyar kormány a 65. év feletti díjazottjainak. Az adó- és járulékmentes, forintbeli juttatás összege jelenlegi árfolyamban havi 1800 lej.

A 65. életévüket már betöltött határon túli kitüntetettek – így erdélyi magyarok is –  igényelhetik január 1-jétől a Magyar Művészeti Akadémia által meghirdetett művészjáradékot. A havi 121 125 Ft - jelenlegi árfolyamon 1800 lej - támogatást halálukig kaphatják azon 65 életévüket betöltő művészek, akik a vonatkozó törvényben meghatározott díjakban részesültek. A megítélt művészjáradék a kérelmezést követően március 1-jétől jár, későbbi igénylőknek pedig visszamenőlegesen nem adható. A járadékot olyan határon túli alkotók is igényelhetik, akik nem rendelkeznek magyar állampolgársággal.

Már évekkel ezelőtt felvetették a juttatás ötletét, „hogy általa méltó megélhetést biztosítsanak a tartalmas életutat bejárt művészeknek, akik sok esetben sanyarú körülmények között tengődnek”. nyilatkozta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára, Kucsera Tamás, az M1 magyar közszolgálati televíziós csatorna egyik év végi műsorának meghívottjaként.

A járadék megítélésének egyik feltétele, hogy igénylője már részesült a következő szakmai elismerések valamelyikében:

a)  Kossuth-díjban, a Magyarország Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, a Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja, a Magyarország Babérkoszorúja és a Népművészet Mestere díjak valamelyikében,

b)  a Népművészet Ifjú Mestere és a Táncsics Mihály-díj kivételével a kultúráért felelős miniszter feladatkörében adományozható

  • művészeti díjban – a Balassa Péter-díjat beleértve –,
  • művészet-igazgatási területen végzett vagy művészetelméleti tevékenységre tekintettel adományozott művészet- és közművelődés-igazgatási, művészetelméleti és közművelődéselméleti díjban

c)  Ybl Miklós-díjban, természetes személy részére adományozott Pro Architectura díjban, vagy

d)  az MMA közgyűlése által adományozott, a Magyar Művészeti Akadémia Életműdíja, a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíja, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díja, és a Magyar Művészeti Akadémia Kováts Flórián Emlékérme díjak valamelyikében

A művészjáradék kérvényezésének űrlapja itt tölthető le, az érintettek részletes tájékoztatót találnak az akadémia honlapján.

A kettős díjazás elkerülése érdekében nem részesülhet művészjáradékban a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze címben részesített személy, a Magyar Mozgókép Mestere cím birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia rendes és levelező tagja, valamint az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 26/2016. (IX. 8.) EMMI rendelet 2. § (6) bekezdés 3. pontja szerinti művészeti életpálya elismerésben részesített személy, illetve az sem, aki a művészjáradék megállapítását megalapozó elismerésről lemondott, vagy akitől ezen elismerését visszavonták.

Aki több művészeti elismerésben, vagy több alkalommal azonos elismerésben részesült, csak az egyik elismerése alapján részesülhet művészjáradékban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?