Három koncert és két tűzijáték a sepsiszentgyörgyi szilveszteri utcabálon

Sepsiszentgyörgy főterén utcabállal, koncertekkel és két tűzijátékkal búcsúztatják az óévet és köszöntik az újesztendőt.

Az adventi ünnepségnek és karácsonyi vásárnak méltó folytatása lesz a szilveszteri utcabál, amely az óév utolsó napján este 10.30-tól kezdődik a főtéren, amikor a sepsiszentgyörgyi DJ Lohn Jennon melegíti be a közönséget. Ezt követően az óév utolsó koncertjét Nicola román könnyűzenei énekesnő adja.

Az éjféli koccintást és tűzijátékot követően a magyarországi Homonyik Sándor és zenekara áll színpadra aki ismert slágerei mellett újabb dalokat is bemutat. A koncert után egy órakor a „magyar újévet” köszöntik a sepsiszentgyörgyiek, és ezt újra tűzijáték jelzi. A Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház által szervezett eseményen várhatóan több ezer ember köszönti együtt az újévet.

Goldoni vígjáték a Tamási Áron színházban

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház a komédia nagymesterének Carlo Goldoninak a Chioggiai csetepaté című vígjátékával búcsúztatja az óévet. A magyar társulat ezúttal egy napsütéses, olasz tájról szóló, latin vérmérsékletű történettel ellenpontozza a téli időszakot. Erre kitűnő alapanyag a Carlo Goldoni vígjátéka, aki a 18. században olyan trükköket kevert ki velencei boszorkánykonyhájában, amelyek az ártatlannak tűnő heccelődések, kibeszélések, összecsapások, félreértések és felismerések által, mindannyiunkat megnevettetve járják körül a házasságkötés örök érvényű ellentmondásait.

A szilveszteri előadást ezúttal is Sardar Tagirovsky rendezi, akinek a nevéhez fűződik a többszörösen díjazott Meggyeskert és az Úrhatnám polgár című produkciók. A december 31-én este 18 órától kezdődő előadásra jegyek válthatók a Városi Szervezőirodában, illetve a www.biletmaster.ro weboldalon. A szilveszteri előadást ezt követően január 3-án és 6-án este 7 órától játsszák újra.

Kimaradt?