Magyar és román betlehemessel ünnepeltek a Hargita megyei árva gyerekek

Különleges hangulatú karácsonyi ünnepséget szervezett kedden a Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság fennhatósága alatt működő Szociális Szolgáltási Központ, amely immár hetedik éve nyújt lehetőséget a megye összes elhelyezőközpontja közös karácsonyozására.

A Csodálatos az árva szeretete a jeligéje, s mint ilyen, CSÁSZ a beceneve annak a rendezvénynek, amelyet hagyományosan karácsony előtt szervez meg – immár hetedszerre – a Hargita Megyei Szociális Gyerekvédelmi Igazgatóság keretében működő csíkszeredai szociális központ. A közös karácsonyozásra idén is Hargita Megye Tanácsa épületének amfiteátrumában került sor. Az est házigazdája, Dászkel Ildikó főszervező, a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ vezetője, elmondta: kollégáival azzal a céllal kezdték el az esemény megszervezését, hogy ezáltal lehetőséget nyújtsanak a gondozásba levő gyerekeknek és fiataloknak az egymással való találkozásra.

A helyszínen temérdek juhászjelmezzel, igazi subákkal és sokféle fazonú Télapó-szakáll mögül mosolygó gyerekkel, és csillogó ruhájú, angyalkajelmezekbe bújt ifjakkal lehetett találkozni – sokan közülük meleg öleléssel köszöntötték egymást a kezdés előtti izgatott várakozáskor.A szerző felvétele

Amint Dászkel Ildikó a szervezőcsapat nevében a közönségnek elárulta: a fellépők idei 150-es létszáma rekordnak számít. A találkozón továbbá két hagyományos rítus is van: mind a nyolc központ ünnepélyesen elhelyezi a színpadon levő karácsonyfára az általuk készített gömböt már a műsort megelőzően, továbbá az egész – közel háromórás – együttlét alatt bárki köszöntőket írhat társainak a nevelőknek címezve, és azt egy vörös sztaniollal bevont dobozba dobják be, majd eljuttatják a címzettekhez.

Jubileumot is tartottak – jövőre ünneplik is

A megyei intézmény megalakulásának idén húsz éves jubileumát is köszöntő ünnepség elején Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke köszöntőjében nehéznek nevezte a 2017-es évet – visszautalva arra a költségvetési krízisre, amelyről a Maszol is beszámolt. Borboly elmondta, jövőre külön ünnepséget is szeretnének a húsz éves évfordulóra, ugyanakkor megköszönte a központoknak az eredményeiket.

A jelenlévő gyerekek által nagy tapssal üdvözölt Elekes Zoltán igazgató pedig azt hangsúlyozta: reméli, a gyerekek nem érezték meg az idei év adminisztrációs nehézségeit. Mint jelezte, a gondok mellett számos beruházást is avattak, és ezáltal „életteret is kaptak” a rászorulók idén. Kijelentette, hogy ő a gyerekekre a legbüszkébb, illetve az intézményben nevelkedett fiatalokra, akik „becsületes munkás tagjai lettek a felnőtt társadalomnak”. Mint elmondta, közülük sokan tartják a kapcsolatot az intézménnyel, és a CSÁSZ-okon most is együtt ünnepelnek

A beszédeket követően Bélbor, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Gyergyóvárhegy, Oklánd, és három helyi elhelyező központ adta elő műsorát, az oklándiból mutatunk ízelítőt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?