A 90 éve született Kovács Ildikó rendezőre emlékezik a Puck Bábszínház

A kolozsvári Puck Bábszínház történetében meghatározó szerepet betöltő Kovács Ildikó rendező a napokban töltötte volna be a 90 évet, emlékére ingyenes eseménysorozatot szervez pénteken a bábszínház, derül ki az intézmény közleményéből.

Reggel kilenc órakor megkoszorúzzák Kovács Ildikó sírját a Házsongárdi temetőben.Tizenegy óráról a Puck Bábszínház színpadán a Vitéz László és az elátkozott malom című vendégelőadás lesz látható. A három év felettieknek szóló előadást Kovács Ildikó rendezte, előadója pedig a Magyarországról érkező Pályi János bábszínész, rendező, Kovács Ildikó egyik neves tanítványa.

A délután négy órától kezdődő kiállításmegnyitón Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója; Ács Piroska, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója, valamint a hamarosan román nyelven is megjelenő Kovács Ildikó bábrendező monográfia fordítója, Năstasă Kovács Ana Maria szólalnak fel a Puck Bábszínház előcsarnokában.

Kovács Ildikó filmes kísérleteiről kevesen tudnak, ezért meglepetésként 16:40-től egy húsz perces vetítéssel várják az érdeklődőket.

Öt órától Világteremtés a bábszínpadon címmel fényképvetítéssel egybekötött beszélgetésre kerül sor Fekete Anetta színháztörténész, muzeológus felvezetésében. E program házigazdája Varga Ibolya rendező lesz.

Az emléknapot az Ördögverő jóbarátok című előadás zárja. A Puck Bábszínház vásári bábjátékát Kovács Ildikó 2005-ben rendezte.

A Kovács Ildikó emléknap részletei a bábszínház honlapján olvashatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?