Indul a jegyértékesítés a nagyváradi színház szilveszteri előadására

Szilveszter estéjén este hét órakor a Vesztegzár a Grand Hotelben című zenés előadást tűzi műsorra a nagyváradi Szigligeti Színház. Az előadásra december 4-étől váltható jegy, közölte az intézmény.

Rejtő Jenő regényparódiáját Hamvai Kornél alkalmazta színpadra, zenéjét Darvas Benedek, a dalszövegeket pedig Varró Dániel jegyzik. Az előadás létrehozásában a Szigligeti Színház tizenhat színművésze tizenegy csoportos szereplővel, illetve egy hét fős kamarazenekarral működik közre. A produkció rendezője Porogi Dorka.A szilveszteri díszelőadás jegyárai a következők: zsöllye - 60 lej, páholy első két szék - 70 lej, páholy hátsó székek - 60 lej, erkély - 30 lej.

A többéves hagyománynak megfelelően a Szigligeti Színház az előadást követően pezsgős koccintásra hív minden jelenlévőt.

A szervezők ugyanakkor felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a musical második ünnepi előadására január 2-án, 19 órától kerül sor. Az előadás jegyárai a következők: zsöllye - 30 lej, páholy első két szék - 40 lej, páholy hátsó székek - 35 lej, erkély - 20 lej.

Életműdíjas színész síremlékére gyűjtenek

Ács Tibor halálának első évfordulójához közeledve jótékonysági előadást szervez a Szigligeti Színház az életműdíjjal kitüntetett színművész síremlékének kivitelezésére.

A síremlék terveinek elkészítésére a Szigligeti Színház vezetősége, valamint a Szigligeti Kulturális és Jótékonysági Alapítvány Deák Árpád szobrászművészt kérte fel. A síremlék gipsz makettje elkészült, a következő időszakban ennek bronzból való kivitelezésére, valamint a síron való elhelyezésére kerül sor.

A tervek elkészítése, valamint a kivitelezés anyagi költségeinek fedezésére a Szigligeti Színház jótékonysági előadást hirdet: december 8-án 19 órától Molière A mizantróp című komédiáját játssza a Szigligeti Társulat, amelyet támogatói jegyek megvásárlásával tekinthet meg a közönség. A szervezők ugyanakkor szeretettel fogadják az egyéb felajánlásokat is.

Adományjegyek kizárólag a színház jegypénztárában kaphatók, amely hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt tart nyitva.

Kapcsolódók

Kimaradt?