Harmadik alkalommal lesz Gyújtópont irodalmi kerekasztal-beszélgetés Nagyváradon

Csütörtökön szervezik meg a szeptemberben útnak indított Gyújtópont irodalmi beszélgetéssorozat harmadik kiadását Nagyváradon. Az Oberon Kulturális Egyesület, valamint a Várad Kulturális Folyóirat Élő Várad Mozgalma öt alkalomból álló programsorozatot szervezett, amelyen az Élő Várad szerzői mutatkoznak be. A cél az, hogy minél több nagyváradi fiatal kapjon kedvet az irodalomolvasáshoz és -alkotáshoz.

Az eseménysorozat harmadik kiadásán, csütörtökön este hét órától a Darvas-La Roche-házban Korpa Tamás, a budapesti Fiatal Írók Szövetségének elnöke, valamint Ozsváth Zsuzsa Élő Várados szerző mutatkoznak be.Az 1987-ben, Szendrőn született Korpa Tamás költő, kritikus, szerkesztő, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, a szifonline.hu főszerkesztője. 2012-ben az erdélyi Látó folyóirat debüt-díját nyerte el vers kategóriában, ugyanebben az évben pedig Juhász Géza-díjat is kapott. Idén Gérecz Attila-díjjal jutalmazták. Kötetei: Egy híd térfogatáról (FISZ-könyvek sorozat, 2013), inszomnia (Kalligram Kiadó, 2016).

Ozsváth Zsuzsa 1992-ben született Nagyváradon, verset és prózát ír. Az Élő Várad Műhely tagja; a Független Mentorhálózatban Simon Márton mentoráltja. Szövegeit a Várad, a Helikon, a Látó, a Korunk folyóiratok publikálják. Az irodalom mellett fényképez, fest, egyetemi diplomája szerint grafikus. Dolgozott színházban: színpadon innen és nézőtérrel szemben egyaránt. Kinde Annamária-díjas.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt . támogatásával megvalósuló Gyújtópont – irodalmi kerekasztal program eseményeire a belépés díjtalan.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?