Viselkedésproblémák, mozgás-, és értelmi fejlődés – felnőtteknek szóló sorozatot indít a Puck Bábszínház

Szombaton, október 28-án 18 órától új, szülőknek, jövendőbeli szülőknek, pedagógusoknak szóló programsorozatot indít a Kolozsvári Puck Bábszínház Mozaik címmel.

Az első találkozáson a meghívott szakemberek a mozgásfejlődéssel, beszédfejlődéssel, értelmi fejlődéssel és az adaptív viselkedéssel kapcsolatos eltérések korrigálásáról, javításáról és megelőzéséről fognak beszélgetni. A belépés ingyenes.

A szombati csaknem két órás kollokviumon Hompoth Sarolta Anna és munkatársa, Menzák Szabina több éves gyógypedagógusi és szenzomotoros fejlesztői tapasztalatáról fog beszélgetni a hallgatókkal. A két meghívott legfőbb területe a prevenciós munka. Munkájuk során számtalan olyan fejlődési problémával találkoztak, amelyeknek a korai felismerésével és kezelésével elkerülhetőek az iskolai és\vagy óvodai kudarcok.

A megelőzés fontosságáról, a korai problémafelismerésről és kezeléséről nyílt beszélgetés formájában kaphatnak választ az érdeklődők, arról, hogy melyek azok a tünetek, amelyekre oda kell figyelni a 0–5 éves korú gyermekeknél. „A szülőkkel való beszélgetés az első lépés a prevenció útján”  ̶  vallja a két meghívott specialista.

A beszélgetés főbb témakörei a beszédfejlődés eltérései és tünetei, a viselkedésproblémák megelőzése és a mozgásfejlődés kapcsolata az értelmi fejlődéssel.

A prevenciós programban részt vevő szakemberek a szatmárnémeti Boldog Scheffler János Rehabilitációs és Prevenciós Központ szakemberei. Otthonukban több szűrő programot is szerveznek, melynek célja az eltérő fejlődés megelőzése, több szempontú szűrővizsgálatokkal.

Kapcsolódók

Kimaradt?