A Virtuózok korcsoportjának erdélyi győztese, a kolozsvári Kis Radu ösztöndíjban részesült

Kis Radu 18 éves hegedűművészt, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor tinik korcsoportjának idei győztesét ezer eurós ösztöndíjjal jutalmazta pénteken Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes a Sigismund Toduță Zenei Főgimnáziumban. 

Az elismert operaénekes nem tudott ugyan jelen lenni az ünnepségen, a díjat édesapja, Molnár Csaba, a Virtuózok erdélyi szervezője adta át a nevében. Molnár Levente a Művészeti Alap Értetek Egyesület és a Class Értékeink Egyesület alapítója és tagja, a Kisvirtuózok Alapítvány kuratóriumi tagja.A szerző felvétele

„Boldogok vagyunk, hogy vagy nekünk, fontos vagy nekünk. Biztosítunk tiszteletünkről, és nagy szeretetünkről” – hangzott el pénteken a laudáció a kolozsvári zeneiskolában.

Kis Radu meghatottan köszönte meg mindazoknak, akik mellette álltak és támogatták, családjának, barátainak, az iskola vezetőségének, osztályfőnökének, valamint tehetségét a „Fennvalónak”. Külön kiemelte a nagymamája szerepét, hiszen ő ösztönözte arra, hogy jelentkezzen a versenyre. 

Román nyelvű felszólalásában megjegyezte: egyedi élmény volt részt venni a Virtuózokban. „Más univerzum volt” – fogalmazott. Kapcsolatokat épített, barátokat szerzett. „Higgyék el, ez nem egy olyan dolog, amit hamar el lehet felejteni. Talán egész életemben emlékezni fogok rá” – összegzett a fiatal hegedűművész a műsor tapasztalatairól.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?