Elmélyülést ígér a Spectrum Színház évadnyitó produkciója

Október 7-én, szombat este 7 órától tartják a marosvásárhelyi Spectrum Színházban az évad első bemutatóját. A csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatón Török Viola társulatvezető kisszínházként jellemezte az intézményt, amely „megengedheti azt a luxust”, hogy olyan darabokat tűzzön műsorára, mint Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című előadása.

Arra a kérdésre, hogy kinek az ötlete volt a Márai-darab színpadra állítása, Kincses Elemér rendező és Török Viola művészeti igazgató úgy fogalmazott: már nem is emlékeznek, melyikük mondta ki hamarább, de már készültek rá, és akárkinek is jutott eszébe elsőként az ötlet, a másik azonnal rábólintott, egyetértett vele.

Olyan társulat a Spectrum, amely az „elmélyülős, lelkizős” darabokat kedveli, ezek állnak közelebb a profiljához – hangzott el a beharangozón, ahol a rendező és a művészeti igazgató mellett jelen voltak az új produkció szereplői is: Kárp György, Tatai Sándor, Mózes Erzsébet és Márton Katinka.

Valamennyien egyetértettek abban, hogy a próbafolyamat hat hete családias hangulatban telt, ahol egyetlen egy hangos szó el nem hangzott, ahol az alkotók annyira elmélyültek a színpadi munkában, hogy „szinte ki sem láttak belőle”.

Kincses Elemér Márai Sándorról beszélt, az életművéről, az érzelmekről, a szenvedélyekről, amelyek sokszor okoznak fájdalmat, de nélkülük üres lenne az élet. Két, hetven éven túli ember vad és lángoló szerelméről beszélt, arról, hogy az évek múlásával sem enyhül a honvágy, inkább csak erősödik, és egyre nehezebb elviselni.

A színészek közül Mózes Erzsébet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának nyugalmazott művésze első alkalommal lép a Spectrum színpadára. Nagy örömmel teszi, mert mint mondta, egy szép darabban kapott szerepet. Tatai Sándor és Kárp György ugyancsak a Tompa Miklós Társulatnak voltak a színészei, Márton Katinka viszont a Spectrumban kezdte a karrierjét, több produkcióban is láthatta a közönség a kis magánszínházban. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?