Markáns „easternnel” kezdődött a 17. Filmtettfeszt

„Pofán kell verni a nézőt, ezen az úton szeretnék haladni ezután is” – mondta Kostyál Márk, a Filmtettfeszt nyitófilmjének rendezője szerda este a kolozsvári Győzelem moziban. Valóban hatalmas pofonok csattantak, szerencsére csak a vásznon, a 12 erdélyi helyszínen párhuzamosan futó filmfesztivál egyébként jó hangulatban indult.

A Kojot vetítése előtt Buzogány Klára és Zágoni Bálint főszervezők köszöntötték a filmkedvelőket. Zágoni Bálint szerint szerencsés kontextusban kerül sor a friss magyar filmtermést szemléző 17. Filmtettfesztre, mert az elmúlt évben érezhetően sokkal több magyar filmet mutattak be fesztiválokon, egyedi vetítéseken vagy moziforgalmazásban. A korábbiaknál több közönségtalálkozót és kísérőrendezvényt is sikerült szervezni a fesztiválon, tette hozzá.Buzogány Klára felhívta a figyelmet a Filmgalopp verseny újdonságaira: ebben az évben dokumentumfilmek versenyeznek, a hét alkotást a Filmtettfeszt internetes oldalán is meg lehet nézni, és ugyanitt Facebook-lájkkal szavazni lehet rájuk. A főszervező külön kiemelte a gyermekeknek szóló hétvégi vetítéseket: szombaton délelőtt 10 órakor a Lengemeséket vetítik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában, vasárnap ugyanakkor és ugyanott az Egy kupac kuflit.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere is üdvözölte a dokumentumfilmekben gazdag programot, majd az önkormányzat további támogatásáról biztosította a Filmtettfesztet, ami szerinte azért fontos, mert az ehhez hasonló rendezvények révén tudja a város bevonzani és megtartani a kreativitást. Tibád Zoltán, a BGA erdélyi kirendeltségének szakmai igazgatója a Filmtett Egyesület szerepét méltatta a magyar mozgókép megismertetésében és terjesztésében.

Ezek után Kostyál Márk Kojot című, westernfilmes műfaji formát idéző „easternje” nyitotta a filmfesztivált, mint Zágoni Bálint mondta, azért, mert szereplői között nagyon sok az erdélyi. Markáns kezdés volt: a film első pár percében nem csak a vásznon, hanem a nézőtéren is érezhetően remegett a levegő a hatalmas mennyiségű pofon, elborult tekintet és a klipszerű vágás miatt. A kezdeti telekvitából a felnőtté válásról szóló történet kerekedett ki, kelet-európai „ízvilággal”, összetett karakterekkel, de az ismétlés miatt egyre „devalválódó” pofonokkal, ahogy korábbi kritikájában Papp Sándor Zsigmond fogalmazott.

„Pofán kell verni a nézőt” – fogalmazott Kostyál Márk rendező a vetítés után. „Nem vagyok elég bölcs alkotó ahhoz, hogy száraz, eszköztelen, manírtalan filmet csináljak” – indokolta a formai döntéseket.

Mint kiderült, némi önéletrajzi vonatkozása is van a filmnek: egy házépítés kurdarca indította el a filmet a rendezőben, ami aztán komédiából az ellenállás, a visszaütés filmje lett. „Nem jó, ami fele megyünk. Mindenki hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle, mindenki kussol, mindenki tele van elfojtott indulattal” – utalt a film mögött álló alapérzésre Kostyál Márk. Mint megtudtuk, a film eredeti alcíme ez lett volna: „Nem lehetsz mindig menekülő állat.”A közönségtalálkozón a film két színésze, Bocsárszky Attila felvidéki, és Salat Lehel, erdélyi színész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház korábbi munkatársa is jelen volt. Megerősítették azt, amit korábban a Maszolnak is elmeséltek: a forgatás nagyon jó hangulatú volt. A stábtagok továbbra is tartják a kapcsolatot, a rendező negyven éves szülinapjára például a csapat meglepetés-találkozója volt az ajándék, árulta el Bocsárszky Attila.A filmben Monori Lili és Szabó Gabi kivételével nincsenek ismert magyarországi színészek. Kostyál Márk elmondta, tudatosan választott ismeretlen arcokat, egyrészt autentikus karaktereket keresett, másrészt olyan filmet szeretett volna, amelyben nincs jelentése a szereplőknek. „Mélységesen unom azt a tíz embert, aki vetésforgóban filmről filmre jár” – mondta.Papp Attila Zsolt, a beszélgetés moderátora felvetette, hogy a Kojottal szinte egyidőben elkészült egy nagyon hasonló történetet feldolgozó román film, Bogdan Mirică Kutyák című „easternje”. Kostyál Márk szerint a hasonló témaválasztás a régió sajátosságaiból adódik: „Tele vagyunk ilyen problémákkal, ilyen a néplélek. Ez az energia ott van, emellett nem lehet elmenni” – mondta.

A rendezőről egyébként az is kiderült, hogy remek színészi adottságokkal bír: általános kuncogást váltott ki, mikor a filmet ért kritikákra vonatkozó kérdésre Andy Vajna kifogásait idézte fel a filmügyi kormánybiztos hangján.

A Kojotot a Filmtettfeszt szinte mindegyik helyszínén vetítik. A péntek esti csíkszeredai vetítésen az alkotók is jelen lesznek.

Kolozsváron ma délután négy órakor kezdődik a vetítés Ambrus Emese Európa kis utcája című dokumentumfilmjével, amit Halász Glória Mi ez a cirkusz című dokumentumfilmje követ. Az esti nagyjátékfilmek közül az első a huszonévesek generációs filmje, a Wellhello-slágerekkel átszőtt #sohavégetnemérős, este fél tízkor pedig aki nem látta még Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjét, pótolhatja a mulasztást.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?