Szép Ernő-darabot játszik a Csíki Játékszín a magyar dráma napján

Szép Ernő Vőlegény című színművével ünnepli a Csíki Játékszín a magyar drámaírást. Csütörtök este nyolc órától bérletszünetben tűzik ismét műsorra a Parászka Miklós által színre vitt, három felvonásos darabot.

A Vőlegény két másik helyszínre is eljut: szeptember 20-án, este hét órakor Székelykeresztúron, 24-én, délután öt órakor pedig Gyimesközéplokon lép fel a csíki színház. A vidéki előadások a Színház Hargita Megyének program része, mely Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Kulturális Központnak és a helyi Polgármesteri Hivatalok együttműködésével valósul meg.A darab ismertetője szerint Szép Ernő darabjában minden név beszél, így a Csuszik név is elmondja a többgyermekes családról, hogy éppen merre tart a lejtőn. A lányok már felnőttek és dolgoznak a betevőért, a szülők eltartott gyerekként élnek túl. Aztán megcsillan a remény, hiszen a lányok egyike, Kornél a tánciskolában megismerkedik egy fiatalemberrel. A kilátástalan helyzetre kézenfekvő megoldás lenne egy jól szituált vőlegény.

Egy másik magyar szerző művét, Egressy Zoltán Portugál című vígjátékát szeptember 22-én, 19 órai kezdettel a székelyudvarhelyi kortárs dráma fesztiválon mutatja be a társulat. A kétrészes tragikomédia rendezője Victor Ioan Frunză. Az előadás ismertetője szerint a címben szereplő Portugál egyszerre hely és életérzés, vágy a beteljesedésre.Egy képzeletbeli magyar falu, Irgács hétköznapjaiba láthatunk be. A helyi kocsmát Lajos (Lőrincz András Ernő) és lánya, Masni (Bokor Andrea) vezeti, törzsvendégeik között ott egy volt rendőr (Puskás László), aki elvenné a lányt, Sátán (Vass Csaba), akiről nehéz eldönteni, hogy azért iszik-e, mert elhagyta a felesége, vagy épp azért hagyta ott, mert képtelen megváltozni, egy közmunkából túlélő szózsonglőr (Kozma Attila) és alkoholista felesége (Szabó Enikő), de a pap (Kányádi Szilárd) is be-benéz, ha arra jár, de csak minden második vasárnap tart misét a faluban. A falu tipikus szereplői közé csöppen Budapestről egy író (Veress Albert), aki Portugáliába indul, de néhány napra itt szeretne megpihenni.

A magyar drámairodalomban Tamási Áron születésének 120. évfordulója is fontos dátum, melyre a Csíki Játékszín a Csalóka szivárvány bemutatójával készül, október 6-i premierrel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?