Vatikáni bélyeggyűjteményét mutatta be a csíkcsicsói kántor

Kuriózumot kínál a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban az a bélyegkiállítás, melynek megnyitóján kultúrtörténeti érdekességekkel is szolgált a gyűjtő, Gombos Csaba Zoltán. A kiállítás ingyenesen látogatható október közepéig.

Különleges premieren vettek részt és csokornyi érdekfeszítő történettel távoztak mindazok, akik jelen voltak Gombos Csaba Zoltán Egyháztörténelem, pápák, kereszténység címmel szervezett kiállításának megnyitóján a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. A csíkcsicsói kántor ugyanis első ízben tárta fel édesapjától örökölt szenvedélyét a közönségnek: a Vatikánban eddig kiadott összes bélyeget tartalmazó gyűjteményét mutatta be.Mint elhangzott, a csíkszeredai kiállítás a vallási tematikát tekintve Erdélyben talán egyedinek számít. A kiállításmegnyitón Bilibók Géza tusnádfürdői plébános és Gombos Csaba Zoltán bélyeggyűjtő könnyed hangvételű, humoros, de súlyos kultúrtörténeti tényeket is feltáró beszélgetésének lehettünk tanúi.

Bizonyára nem mindannyian hallottunk róla eddig, de a Vatikán állam jövedelmeit különféle forrásokból egészíti ki, például bélyegkibocsátásból is. Az ország postája, a Post Vaticane szolgáltatása egyébként 1929 óta, tehát az állam alapítása óta létezik, és saját bélyeget ad ki minden jelentősebb vatikáni eseményre, de egyházi ünnepekre is, a kibocsátási tervében természetesen szerepel minden évben a karácsonyi és a húsvéti alkalmi bélyeg.  A Vatikáni Posta szép bélyegeiről híres, bélyegei a gyűjtők körében igen keresettek. Kapcsolódó érdekesség, hogy a vatikáni postát a világ legjobbjai között tartják számon, és több levelet küldenek erről az irányítószámról, mint bármelyik másikról a világon. Sok római állítólag inkább innen küldi a leveleit, mintsem a jóval kevésbé megbízható olasz postáról.A csíkszeredai kiállításon megtekinthetjük a legelső kiadott bélyegtől a napjainkig nyomtatottakat. Magyar művészeti érdekesség, hogy a 2016 húsvétjára kibocsátott alkalmi bélyegsor a magyar származású olasz művész, Hajnal János (1913–2010) által festett egyik milánói templomablak részleteit jeleníti meg.

A milánói Merici Szent Angéla-templom két homlokzati üvegablakáról van szó, melyek a megfeszített, illetve a feltámadt Krisztust ábrázolják. A Vatikáni Filatéliai Hivatal tájékoztatója utal az említett üvegablakok történetére is. Elkészítésüket egy magánszemély adománya tette lehetővé, aki ifjúkorában elhunyt fiának kívánt így emléket állítani. A tragikus történet megihlette Hajnalt, aki szabad kezet kapva a téma tekintetében, Krisztus halálát és feltámadását kívánta megjeleníteni, ezáltal a legnagyobb szenvedést, s egyúttal a halál feletti győzelmet ábrázolva.A csíkszeredai tárlatnyitón általánosságban is hallhattunk a bélyeggyűjtésről – a közönségben ülő számos növendék bélyeggyűjtő nagy örömére –, és szakavatott gyűjtői kérdések is elhangzottak a közönségből. Láthattuk például azt az eszközt is, amellyel a bélyegszélek fogazata közti távolságot mérik a gyűjtők, és hallhattunk arról is, hogy aki ezt a tudományt szereti, fölfedezi a világot is általa, művészeteket, földrajzot, tudományokat ismer meg.

A csíkcsicsói gyűjtő az érdeklődők elnézését kérve jelezte: a 2007-től gyűjtött tárlatanyagba nem tette bele azt, amelynek értéke a hibás nyomdai kivitelezés miatt rendkívüli, becslése szerint akár több ezer euró is lehet. Mint magyarázta, ezt úgy kell értenünk, hogy a bélyeg pontos értéke hivatalosan nincs megállapítva, mivel ez bonyolult és főleg költséges folyamat. A bélyeggel be kellene kopognia a Vatikánba, ahol azok eredetiségét ellenőrzik, majd, miután kifizetné a becsült érték meghatározott százalékát a Vatikánnak, csak utána kapná kézhez a bizonylatot, hogy az mennyit is ér.

„Senki nem tart otthon egy ilyen értékes bélyeget” – mondta nevetve a közönség kérdésére, és azt is felfedte, hogy a költséges szenvedélyében a családja megértéséért nagyon hálás, lévén a pannókat a kiállításhoz éjszakánként készítette össze, mintegy három év munkájával.

A tárlaton egyébként vészjelzésként hangzott el, hogy „veszélyben van a világban karácsony”, azaz jókívánságainkban egyre inkább az Ünnepeket, nem pedig a Krisztus nevét tartalmazó Christmas-t használjuk. Mindenesetre, a gyűjtő által kézírásos tájékoztatókkal is gazdagon ellátott tárlaton egy teljes falnyi üveg pannó tartalmaz a világ minden országában megjelent karácsonyi bélyegekből színes válogatást. De megtekinthető a világ egyetlen Csíksomlyói Szűzről kiadott bélyegéből is példány.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?