Első erdélyi turnéjára indul szeptemberben a budapesti Opera

A Magyar Állami Operaház történetének egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, amelynek első fejezetében szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városát keresi fel az intézmény két nagyszabású produkciója, a Hunyadi László című opera és A víg özvegy balettváltozata – áll az Operaház közleményében.

Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Balett és az Opera Zenekar összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves dalszínház első erdélyi és partiumi turnéján. A Kárpát-Haza OperaTúra célja, hogy az Opera nagyszabású előadásai a határon túli valamennyi vidéken elérhetővé válhassanak az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is. Minderre az Operaház várhatóan közel másfél évig tartó felújítása miatti bezárás teremt lehetőséget.

Az OperaTúra szeptemberi állomásai Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Arad és Kolozsvár. A helyszínekről és jegyvásárlásról itt olvashatnak bővebben.

„Habár az Operaház alapítása 133 éve az összmagyarság egyetlen ilyen intézménye, sohasem járt még ezekben a városokban. Olyan műveket viszünk, melyek nem spórolni igyekeznek a művészi tartalommal” – idézi a közlemény Ókovács Szilveszter főigazgatót. Minden városban két napot időzik a társulat, az első napon Erkel Hunyadi László című operája, a másodikon Ronald Hynd Lehár Ferenc világhírű operettjének zenéjére készített balettje, A víg özvegy látható. 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a sajtóeseményen így fogalmazott: a turné támogatásával „egy kihívást lehetőséggé változtattunk”. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a turné megvalósulása apropóján azt hangsúlyozta, hogy minden külföldi magyar közösség a kultúra által szeretne kötődni az anyaországhoz, ezért van igény a minőségi magaskultúra közvetítésére. Bíró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora példaértékűnek nevezte, hogy az Operaház olyan élményt hoz Erdélybe és a Partiumba, ami az összetartozást erősíti – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

Erkel Ferenc első mesteroperáját, amely bemutatója óta megszakítás nélkül a magyar repertoár megbecsült darabja, 2012-ben mutatta be új rendezésben a Magyar Állami Operaház. Erkel 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponálta hazafias operáját, mely a magyar történelem egyik zűrzavaros periódusára, a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál. A Hunyadiak korában játszódó mű hőse azonban nem a híres törökverő, Hunyadi János vagy a későbbi Mátyás király, hanem a vérpadra lépő fiatal lovag, László. A kortárs nézők lelkesen fogadták a művet, mivel nem is annyira titkolt áthallásokat tartalmazott saját koruk politikai viszonyaira. A turné alkalmával az előadás kettős szereposztásban látható.

A főbb szerepekben az Opera olyan vezető énekeseit láthatja-hallhatja a közönség, mint Miklósa Erika vagy Kolonits Klára, mellettük számos erdélyi születésű művész, így a címszerepet alakító Kiss B. Atilla és Pataki Adorján, valamint Gara Mária szerepében Kriszta Kinga is fellép. Az előadásokat az egyik legelismertebb magyar karmester, Medveczky Ádám mellett a kolozsvári születésű Jankó Zsolt dirigálja.

Lehár Ferenc A víg özvegy című népszerű operettjéből Ronald Hynd brit koreográfus készített balettet 1975-ben az Ausztrál Balett megbízásából. A darab témaválasztása újdonságnak számított, mivel korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A történet 1905-be, Párizsba repít minket, ahol a Pontevedro nagykövetségen áll a bál: az országot fenyegető államcsőd borzolja a diplomaták idegeit. Egyetlen reményük maradt, hogy tőkéhez jussanak: egy dúsgazdag özvegyet összeházasítani korábbi szerelmével. A 40 éve tartó töretlen sikerrel játszott mű magyarországi bemutatójára 2014-ben került sor az Erkel Színházban.

A szeptemberi turnén a balettet kettős és hármas szereposztásban láthatja a közönség. A népes szereplőgárda soraiban a Magyar Nemzeti Balett Étoile-jai, Tanykpayeva Aliya, Leblanc Gergely, Felméry Lili és Oláh Zoltán is láthatók majd. A produkciókat Héja Domonkos és Szennai Károly vezényli.

A A Kárpát-Haza OperaTúra várhatóan 2018 februárjában folytatódik a II. és III. fejezettel, amely érinti Délvidék és Várvidéket, valamint Felvidéket és Kárpátalját. A tervezett állomások közt szerepel Szabadka, Eszék, Zágráb, Lendva, Felsőőr, Pozsony, Érsekújvár, Kassa és Beregszász. A turné Magyarország Kormányának támogatásával valósul meg.

(Címlapfotó: Csibi Szilvia)

Kapcsolódók

Kimaradt?