Esszékötetet mutattak be a „szerepvivő emberről”, Sütő Andrásról

Szász László Szerepvivő emberré lettem című Sütő Andrásról szóló esszékötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében. A marosvásárhelyi származású, közel negyven éve Magyarországra telepedett szerzőt Lázok János irodalomtörténész faggatta többek között az erdélyi irodalom magyarországi megítéléséről, és a két marosvásárhelyi alkotó, Sütő András, illetve Székely János életművének fogadtatásáról.

Szász László három nagyesszéjét jelentette meg a kötetben, amit fontosnak tartott szülővárosában is bemutatni. Ahogy a könyvbemutatón fogalmazott, bár soha nem lett hűtlen Erdélyhez, úgy érzi, hogy most fogadta vissza őt Marosvásárhely. Magyarországon főleg arra törekedett, hogy az ott kevésbé ismert erdélyi írókat népszerűsítse. Ennek jegyében Páskándi Gézáról, Székely Jánosról és Sütő Andrásról is írt monográfiát, illetve számos tanulmányt. „A három szerző életműve olyan megfontolás alapján is összevethető, miszerint hármójuk dráma- és prózaíró munkásságát mintegy hermeneutikai-értelmezői gesztussal fonja körül a gazdag gondolati, reflektív, leginkább esszének minősíthető prózai termés” – fogalmazott.Rájött arra is, hogy az irodalomszociológia, illetve a szociálpszichológia felől kell megközelíteni az erdélyi irodalmat, annak bemutatását, a kevésbé ismert háttér-információkat is fel kell tárni, amelyek érthetőbbé teszik egyik-másik romániai magyar író életművét. A beszélgetés során a szerző többször is kitért arra, hogy szerinte más az erdélyi és a magyarországi értelmiség hivatástudata, ugyanis míg Erdélyben ez a szolgálatot jelenti, Magyarországon elsősorban a professzionalizmus válik fontossá, az egyéni érvényesülés a közösségi célokkal szemben.

Tudós vagy értelmiségi az irodalmár? – teszi fel a kérdést esszékötetében Szász László. „A tudósi státusz és az értelmiségi attitűd egyáltalán nem zárja ki egymást, csakhogy én szerepkörökről, mégpedig alapvetően eltérő, társadalmilag prejudikált funkciókról beszélek” – adja meg a választ, amit saját személyes tapasztalataival illusztrál.

A kötet bemutatóján beszélt a kutatásairól, például arról, hogy Páskándi Géza olyan életérzéseket szólaltatott meg a romániai magyar irodalomban, amelyeket senki más előtte, de amelyek az erdélyi közérzet fontos látleletei voltak. Páskándi életművében jól észlelhető a változás, amely 1970-ben, Magyarországra való távozásakor következett be – mutatott rá Szász László.

Székely János életművét posztumusz kezdte kutatni és elemezni, amihez nagy segítséget nyújtott az író özvegye, Varró Ilona, akitől számos fontos információt megtudott. Nem irodalmi életrajzot akart szerkeszteni, hanem sokkal inkább az irodalmi jelenségek érdekelték, hangsúlyozta. Székely János egész életében olyan szerepet játszott, amiben igyekezett magától eltávolítani a rendszert és annak ideológiáját, egy percig sem tudott vele azonosulni. Mégis ő volt az, aki 1990 után elsőként vallott arról, hogy a szocialista rendszerben bűnös irodalmat szerkesztett, ami miatt bűnösnek érzi magát.

Ezzel szemben Sütő András mindig azonosult azokkal a szerepekkel, amelyekben hitt is, mondta Szász. Akár a szocializmusban, akár az azt követő korszakban vállalt szerepekről volt szó, Sütő ezeket nem eltávolította magától, hanem ellenkezőleg, magához ragadta. Soha nem tett bűnbánó vallomást előző, kommunista korszakával kapcsolatban, ellenben a drámáiból egészen másféle beszéd olvasható ki, amely élesen bírálta az akkori rendszert. Ez elsősorban a Csillag a máglyán című drámában érhető tetten, magyarázta.

A továbbiakban Szász László arra vállalkozott, hogy kibontsa Kálvin alakját az irodalom és a teológia köréből, hogy rámutasson arra, melyek voltak Sütő számára a Kálvin életrajzhoz a források. Például erős párhuzamot fedezett fel Stefan Zweig Kálvin-esszéjével: Kálvin ugyanis Zweignál a diktátor alteregója, már 1934-ben, amikor még szó sincs a nácizmus teljes kifejlődéséről, vagy a holokausztról.

Sütő András naplóira is kitért a szerző a beszélgetés során: véleménye szerint ezek úgy születtek, hogy az író az utókorra pillantott, mindvégig szerepet alakított, csak nagyon ritkán lépett ki belőle, és vált magánemberré. Ilyen eset például, amikor az unokája végleg Magyarországra távozott.Magyarországon úgy tartották, hogy Székely János az urbánus író, míg Sütő András a népi, holott ez egyáltalán nincs így, hangsúlyozta az irodalomtörténész. „Sütő politikai szerepet kap, amelynek igyekszik megfelelni, míg Székely mindvégig távol tartva magát, a kétkedő értelmiségi álláspontjára helyezkedik” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?