Kóstoló a Vásárhelyi Forgatag programjából

A tavalyinál több napig és több helyszínen zajlik augusztus 18. és 27. között a Vásárhelyi Forgatag, amelynek új rendezvényei is lesznek – számoltak be a szervezők a szerdai sajtótájékoztatón, kiemelve néhány programot abból a több százból, amely ezután kerül fel a rendezvénysorozat honlapjára.

Azt, hogy pontosan hány rendezvény lesz hány helyszínen még a szervezők sem tudták megmondani, ugyanis most áll össze a program, a zöme már felkerült a világhálóra, de még nem mindent szögeztek le pontosan – válaszolta újságírói kérdésre Portik Vilmos szervező. A szerdai sajtótájékoztatón Portik mellett jelen volt Soós Zoltán, a Szféra Kortárs Művészetek tere részéről Fülöp Tímea programmenedzser, a Bolyai Olimpia – Sportnap új kezdeményezésről Szatmári Zsolt,  a Bolyai Kollégium Alapítvány képviselője beszélt, illetve jelen volt Tompa Gábor, a zalaegerszegi Kvártélyház Színház igazgatója is, aki a szervezők csapatát erősíti, mint a Zalaegerszegi Napok rendezvénysorozat egyik tapasztalt programfelelőse.

Egymást erősítik a fesztiválok

Tompa már az első Forgatagot is érdeklődéssel figyelte onnan Zalaegerszegről, a második szervezésébe már bekapcsolódott, most edig személyesen is jelen van, hogy támogassa a vásárhelyieket. A kapcsolat a forgatagosokkal a két város közötti testvértelepülési kapcsolatnak köszönhetően jött létre – mondta, mindkét szervezői gárdának van mit tanulnia egymástól, ő például Marosvásárhelyen a kommunikációt, a sajtóval való együttműködést tartja példaértékűnek.

Mivel már a tavaly is túl sok volt a program, a rendezvények egymással párhuzamosan folytak, az idén a Szféra szervezői úgy vélték, egy héttel korábban nyitják meg az Aranykakas kapuit. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddigi négy nap helyett kilenc napig forgatagozhatnak itt a vásárhelyiek, illetve azok, akik a városba látogatnak erre az alkalomra. Tompa Gábor szerint ugyanis ez a rendezvénysorozat már nem csak a vásárhelyieknek szól, hanem túlmutatva a város és megye határain a távolban élőket is megszólítja. Fesztiválturizmusról beszélt a zalaegereszegi szakember, arról, hogy egyik fesztivál miképpen erősíti a másikat, hogyan vonzza a fiatalokat egyik helyszínről a másikra.

Bútorfestés, képzőművészet, közös karikatúra készítés

Fülöp Tímea, a Szféra programirányítója elmondta, koncertek, kiállítások, irodalom-témájú beszélgetések, interaktív előadások, bútorfestő workshop, történelmi előadás várja az ifjakat és felnőtteket egyaránt. Az Aranykakasra, annak történetére, – az egykori Bürger Albert sörgyáros házára, a későbbi vendéglőre – sokan kíváncsiak. Ezért Orbán János, a Maros Megyei Múzeum munkatársa tart előadást a romosodó, de még romjaimban is szép épületről. Fotótárlattal lép közönség elé az alig 18 éves, most érettségizett, nagy tehetséggel megáldott Vajda Boróka, számítógépes grafikáival mutatkozik be Anca Onuț és karikatúráiból láthatunk váltogatást Könczey Elemérnek, aki interkatív előadáson mutatja be, hogy bárki rajzolhat karikatúrát. Ugyanakkor a tavaly nagy népszerűségnek örvendő bútorfestő workshopot megszervezik az idén is.

Összefogás a Bolyai-sportpályáért

Az idén a Forgataggal egyidőben, annak rendezvényeként szervezik meg a Bolyaisok Világtalálkozóját, amely arra ad alkalmat, hogy az alma mater sportpályájáért és öltözőiért gyűjtést szervezzenek – ismertette a terveket Szatmári Zsolt. A Bolyai Olimpia – Sportnap során, augusztus 26-án, szombat délelőtt 9 és délután 4 között bajnokok, neves sportolók jelenlétében többféle sportágban is kipróbálhatják magukat a sportkedvelők, illetve kerekasztalbeszélgetéseken is részt vehetnek. A Fuss egy kört a Bolyaiért! nevű futóversenyre is várják a benevezőket, akik adományaikkal járulnak hozzá a felújítási munkálatokhoz.

Budapesti vendégkiállítások a Kultúrpalotában

A múzeum által szervezett programokról Soós Zoltán igazgató beszélt, aki a Budapesti Szépművészeti Múzeum Zichy-gyűjteményének a Kultúralotában látható tárlatra hívta fel a figyelmet, a Természettudományi Múzeumban a Jégkorszak nevű, szintén Budapestről érkezett kiállításra, valamint arra az újszerű kezdeményezésre, amely a negyven éven aluli képzőművészeket szólította meg Kereszteződések címmel. A beküldött pályamunkákból egy tárlatra valót válogatott ki a zsűri, a legjobbakat pedig a Forgatag keretében fogják díjazni. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?