Étellel foglalkozó elméletekről szól az 5. Avantâge esztétikatábor

Augusztus 7. és 12. között Sepsiszentgyörgyön újra megszervezik az Avantâge esztétikatábort. A Kónya Ádám Művelődési Ház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatásával megvalósuló szakmai rendezvénysorozat témája idén az ételelméletek.

Az egyhetes tábor során hazai és magyarországi filozófusok, esztéták, egyetemi oktatók tartanak majd előadásokat és szemináriumokat. A szervezők negyven résztvevő számára tudnak szállást és ellátást biztosítani 150 lejes részvételi díj ellenében, azok számára, akik ezt nem igénylik, a tábor ingyenes. A szervezők főként bölcsész szakos egyetemisták részvételére számítanak, de a tábor minden érdeklődő számára nyitott. A regisztrációval kapcsolatos tudnivalók a tábor Facebook-eseményén érhetők el.Az étel mindig is foglalkoztatta a tudományokat, és ezen belül a filozófiát is. Az idei tábor témája, a food theories (ételelméletek) hagyományosan azzal foglalkozik, hogy mit jelent az étel (metafizika), honnan tudjuk, hogy valami étel (episztemológia), hogy mit ehetünk meg (etika), hogy hogyan jön létre, miképpen dolgozzuk fel és milyen formában terjesztjük az ételt (politika).

A tábor egyik részét a zártkörűbb, elmélyültebb délelőtti szemináriumok alkotják, amelyeket Darida Veronika (ELTE BTK, Budapest), Szigeti Attila (BBTE, Kolozsvár) és Nemes Z. Márió (ELTE BTK, Budapest) egyetemi oktatók tartanak minden hétköznap délelőtt. A második részét a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben zajló délutáni előadások képezik, amelyek a tábor állandó résztvevői mellett minden érdeklődő számára nyitottak.

A szemináriumok különböző területeken felmerülő étel-elméletekkel, -értelmezésekkel és -reprezentációkkal foglalkoznak. Darida Veronika szemináriumán arról lesz szó, hogy hogyan jelenik meg a keleti és a nyugati színpadokon az ételfogyasztás, a színpadi kannibalizmustól az eucharisztia színpadáig.

Szigeti Attila szemináriuma a globális ételmennyiség illetve élelmiszer-ellátás paradoxonát vizsgálja a kapitalista gazdaság kontexusában, amelynek elsődleges célja nem a használati javak (jelen esetben: az étel) létrehozása, hanem a profit, a többletérték vég nélküli növelése.

Nemes Z. Márió szemináriuma az étkezés, bekebelezés, fogyasztás kulturális metaforáit vizsgálja az irodalom és a vizuális kultúra területén.

Mielőtt részletes programmal jelentkeznének, a szervezők a délutáni előadások közül Seregi Tamás (ELTE BTK, Budapest) Táplálkozásfilozófia, Ligetfalvi Gergely (Universität Wien – Institut für Kunstgeschichte, Bécs) Eat Art és konyhamávészet és Sepsi László (ELTE, Budapest) Tömegfilm és kannibalizmus című előadásait emelték ki.

Seregi Tamás előadása a XX. század táplálkozásfilozófiai fogalmaival, az úgynevezett táplálkozás-metaforikával foglalkozik, Ligetfalvi Gergely előadásán Daniel Spoerri művészetével és az eat art fogalmával ismerkedhetünk, Sepsi László előadásán pedig a kannibalizmus amerikai tömegfilmekben való ábázolása kerül terítékre. Az előadásokat nyílt vita és beszélgetés követi.

A Közösségi részvétel évének jegyében a szervezők a tábor témáját igyekeznek közelebb hozni a széles közönséghez és a helyi vendéglátóipari, illetve élelemforgalmazó vállalkozásokhoz is. Így sor kerül majd parki piknikezésre, kerekasztalbeszélgetésre és a konyhaművészettel kapcsolatos előadásra is.

Az Avantâge partnerei: MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, Köntés Kávézó, Andrei Mureșanu Színház.

Kapcsolódók

Kimaradt?