• 2017. szeptember 25., hétfő
    Eufrozina, Kende
  • Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • 10°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • 10°
      Nagybánya
    • Marosvásárhely
    • Zilah
    • 10°
      Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • 13°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.5950 LEI
    • 1 USD = 3.8316 LEI
    • 1 GBP = 5.1944 LEI
    • 100 HUF = 1.4834 LEI

Az utolsó majom


-A A+



Hirtelen nem is tudom eldönteni, vajon mennyire jó vagy rossz, hogy már alig emlékszem a kiindulópontra, az 1963-ban megjelent, majd öt év múlva vászonra adaptált klasszikusra, Pierre Boulle megrázó látomására, A majmok bolygójára. A 2011-ben elkezdett előzménytrilógia ugyanis leginkább ürügyként tekintett rá, és ez nem is csoda, hiszen a hidegháború kellős közepén, az atomcsapás folytonos rémének fényében Boulle műve (és főként az adaptáció) egészen másként hatott, mint ma. Filozófiája sokkal húsbavágóbb, iróniája keserűbb, kiábrándultsága sokkal érthetőbb volt, hiszen úgy tűnt, hogy az elitváltáshoz hasonló „fajváltás” bármikor bekövetkezhet a bolygónkon. (Vesd össze Einstein híres mondásával: „Nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel vívják majd. De a negyediket igen: botokkal és kövekkel.”)Azt, hogy mindezt mennyire nehéz a mai, alapvetően békés környezetben mozgásba hozni, átfogalmazni, a remake is megmutatta: még Tim Burton sem volt képes különösebb életet lehelni a 2001-es verzióba: „csak” egy átlagos sci-fi lett belőle a többi között. Szinte minden hiányzott belőle, ami az eredetit olyan meghökkentővé tette. A helyzetet persze nem könnyítette meg, hogy az amúgy zseniális alapötletet igencsak túlhasználták annak idején, hiszen majdhogynem öt éven belül négy folytatás is született a hetvenes évek elején, s mindegyik egyre feleslegesebb és egyre érdektelenebb lett, hiszen az első rész szívszorító zárlatát már megközelíteni sem lehetett. (A Charlton Heston játszotta űrhajós megtalálja a Szabadság-szobor maradványait, és rájön, hogy az addig idegennek hitt bolygó maga a Föld, és a civilizációt az atomcsapás törölte el. Érdekesség, hogy a regényben ez nincs benne, mert az egy másik bolygón játszódik.)

Így nem volt más irány csak hátra, úgy leforgatni az előzményeket, hogy az jól-rosszul kapcsolódjon az eredeti történethez, de inkább önálló egész legyen, egy új posztapokaliptikus antiutópia. Az emberek most is önmagukat pusztítják el, de nem az atomcsapás, hanem egy elszabadult vírus képében (majominfluenza), amely melléktermékként megteremti az intelligens majmokat. (A szüzsé egyes elemei egyébként a ’72-es negyedik részre támaszkodnak, ahol maga Caesar a főszereplő, aki a majmok fellázítása révén létrehozza a majmok bolygóját, csakhogy ő egy időutazásos csavar miatt a 40. századból érkezett szülők sarja.)Persze igencsak fanatikus rajongónak kell lenni ahhoz, ha valaki a most már nyolc részre rúgó saga minden szálát és utalását érteni szeretné. Talán akkor jár a legjobban a mai befogadó (és ezt szerencsére megengedi a trilógia harmadik része, amelyik a folytatás lehetőségét is nyitva hagyta, bár büntetlenül nem lehetne tovább nyújtani a majomrétest), ha nem próbál belegabalyodni az utalások hálójába, inkább az újszülött friss szemével nézi a lezáró (?) részt.

Matt Reeves ugyanis igen szórakoztató alkotással rukkolt elő. Míg az emberiség maradéka megint azzal foglalja el magát, amihez a legjobban ért: egymást öldösi, addig az egyre humánusabbnak tűnő majmok a túlélés lehetőségeit keresik. (Az egész történetfolyamban, hol az emberek állatiasodtak le, hogy a majmoknak szorítsunk, hol a majmok emberesedtek el olyan mértékben, hogy minden szimpátiánkat elveszítettük irántuk, hiszen magunkra ismertünk bennük.)

A harmadik részbe így már nem is került szerethető karakter (a beszéd képességétől megfosztott, így inkább a majmok felé közelítő kislányt nem számítva), be kell érnünk Woody Harrelson ezredesének folyton csücsörítő szájával, mint az emberi gonoszság és ész nélküli elszántság egyetlen színészi kifejeződésével. De már nincs is rájuk szükségünk: a majmok már rég nem suta maszkok mögé bújt emberek, hanem eleven (még ha a számítógép jóvoltából is) lények, így Caesar (Andy Serkis) először a Majmok bolygójának történetfolyamában lejátszik a vászonról mindenkit (és akkor a Rossz majmot komikusan-tragikusan hozó Steve Zahnról még nem is beszéltem). Úgy drukkolunk neki, mint a mindenkori Bruce Willisnek, hogy mentse meg valahogy az emberiesség maradékát. Minket – a maga bőrében.A Majmok bolygója – Háború még ha új gondolatot nem is nagyon hoz a sagába, de nem szellemtelen tucattermék, viszont sokszínű, gördülékeny, az emberi érzelmekkel jól játszó (bár helyenként ezzel visszaélő) film, egynémely gyengeséggel (vajon hogy tud egy tizenéves kislány olyan észrevétlenül bejutni egy többszörösen őrzött katonai táborba?). A történetfolyam újkori folytatásainak legjobbja, amelynek kapcsán megint azon merenghetünk keserűen, hogy vajon tényleg megértünk-e pusztulásra. És bizony elég nehéz erre határozott nemmel válaszolni.

A majmok bolygója – Háború – amerikai sci-fi, 140 perc. Írta és rendezte: Matt Reeves. Szereplők: Judy Greer, Woody Harrelson, Andy Serkis.
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X


popup