Könyvekben mutatja meg a nők változó társadalmi szerepét a Teleki Téka kiállítása

A marosvásárhelyi Teleki Téka szeptemberig látogatható kiállításának vendégkönyvébe bármelyik szeretett nőrokonunkról, ismerősünkről, barátnőnkről írhatunk valami kedveset. A női szerepeket könyveken keresztül bemutató Femina Semper kiállítást a kurátorral, Márton Krisztinával néztük meg.

A Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa, könyvrestaurátora érdeklődésünkre elmondta, már rég foglalkoztatja a téma, de végül édesanyja születésének kerek évfordulója adta meg a szükséges ihletet a tárlat megszervezésére.Az üvegtárlókban a marosvásárhelyi gyűjteményben őrzött könyvek kaptak helyet, a 16. századtól a 19. századig, amelyek valamilyen módon kötődnek a nőkhöz: a szerzőjük nő volt, nőkről, illetve nőknek szólnak, vagy nők gyűjtötték össze őket.

A falakon színes pannók egészítik ki a kiállítást, a bemutatott korszakok jellegzetes női figuráival, hírességeivel. A könyvtáralapító Teleki Sámuel feleségének, Bethlen Zsuzsannának a három generációs könyvtárából is ízelítőt kaphat a látogató, ő ugyanis szintén gyűjtötte a könyveket, a saját maga által összeállított könyvtára mellé még örökölt is két gyűjteményt.

A multifunkcionális anya

Az első tárlóban látható többek közt egy 1514-ben Lyonban nyomtatott könyv, A szentek élete címmel. De ugyanott Ádám és Éva története is olvasható, továbbá mitológiai könyvekkel, életfordulókhoz kapcsolódó eseményekről szóló kiadványokkal egészül ki a gyűjtemény, vannak születéssel, házasságkötéssel, elhalálozással, gyerekneveléssel, családdal kapcsolatos leírások is. Azok a névnapi köszöntők is megtekinthetők, amelyeket a Teleki-gyerekek írtak édesanyjuknak, továbbá esküvői versek, elhalálozási értesítések is.

A legkomplexebb szerepet a nő töltötte be a hagyományos családban, ugyanis nem csak anya és feleség, de orvos, gyógyszerész, pszichológus és tanító is volt egy személyben – magyarázta Márton Krisztina, aki úgy gyűjtötte össze a kiállítás anyagát, hogy valamennyi női szerepnek emléket állít, valamennyi előtt tiszteleg.

A fiútestvérek árnyékában

A családon kívül is megmutatja a nőt a kiállítás. Megismerhetjük például az első nőt, aki újságot alapított, Kánya Emíliát, akinek a nevéhez Családi kör című lap fűződik. Sok nemesi asszony élete kapcsolódott össze a könyvekkel, a tudományokkal, mert kiemelkedőt alkottak, vagy elsők voltak valamiben, mint nők: orvosok, matematikusok, kémikusok, biológusok, jogászok.

Ez úgy valósulhatott meg olyan korban, amikor a nőnek a háztartási és gyereknevenevelési tudnivalókhoz kellett értenie elsősorban, hogy egy fiútestvér volt mellettük, aki tanult és aki mellett a lány is képezhette magát. Ugyanakkor nagyon fontos volt a család hozzáállása, az apa és anya mentalitása is, hogy képes volt eltekinteni a társadalmi elvárásoktól, szakítani az előítéletekkel és támogatni a lánygyermeket a tanulásban.

Tudós nők

Női szerzeteseket is bemutat a tárlat, olyan nőket, akiknek saját írásaik, fordításaik jelentek meg, tudományos munkákat nyomtattak, zeneműveket szereztek. A nő és a társadalom kapcsolatának változásai is nyomon követhetőek a neveléstől, iskoláztatástól a művészi pályára lépett nőkig, vagy női forradalmárokig. A dedikált könyvek tárlójában szerzőnők mecénáshoz írt ajánlói vagy a szerzők nőknek szóló dedikációi olvashatóak. 

A Femina Semper című kiállítás szeptemberig tekinthető meg a Teleki Tékában, a könyvtár hétköznapokon - hétfő kivételével - naponta 10-18 óra között, szombaton és vasárnap 10 és 13 óra között tart nyitva.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?